3 perc olvasási idő (599 szó)

Punkok és a tudomány - A szubkultúra II. rész

A kritikai kultúrakutatások második hullámára brit kutatásokként szoktak hivatkozni. Az előző cikkemben tárgyalt chicagói iskolával való párhuzam miatt gyakran emlegetik ezt az irányt birminghami iskolaként. Ezt az elnevezést nem meglepő módon azért kapta, mert a legfontosabb vizsgálódások Birminghamben, egész konkrétan a helyi egyetem Kortárs Kritikai Kultúrakutatási Központjában (CCCS – Centre for Contemporary Cultural Studies) zajlottak. A legnagyobbrészt brit kutatók által vizsgált vonal elmozdulást jelentett a deviáns, illetve bandakultúrák által fémjelezett amerikai iránytól. A kor kiemelkedő személyiségei úgy, mint Stanley Cohen, Phil Cohen, Paul Willis vagy Dick Hebdige a látványos, stílusorientált ifjúsági kultúrákat állították középpontba. Elsősorban pedig nem mást, mint a punkot.

Ez nem ok nélkül történt így, a 68-ban a palackból kiszabaduló újbalos szellem a 70-es években virágkorát élete, ez pedig egészen a 80-as évekkel beköszönő neokonzervatív fordulatig tartott. Ebben az időszakban jelent meg mind a zenében, mind a kultúra egyéb területein a punk, ami szorosan összekapcsolódott a kor baloldali anarchista mozgalmaival. Ez a kor adott életet a Sex Pistolsnak, a Ramonesnek vagy a Joe Stummer által összehozott The Clashnek.

A CCCS megközelítése egyszerre volt marxista alapú, a mögöttes ideológiát kutató és szemiotikai, a jelek jelentőségét kiemelő. A főszereplők Chicagohoz hasonlóan itt is a fiatalok voltak, azonban a devianciával való azonosítás helyett itt egy különleges, eltérő, sokszínű fiatalság képe mutatkozott meg. A fiatalságon túl, azonban előtérbe kerültek elméleti kérdések is, amik a szubkultúrák létrejöttének miértjére vonatkoztak.

Stanley Cohen elmélete szerint az olyan szubkultúrák, mint a rocker vagy punk, kikristályosodását a média (félre)értelmezése segíti elő. Alapgondolata, hogy a szubkultúrák az elnevezés, illetve a médiában való reprezentáció révén válnak felismerhetővé – saját tagjaik számára is –, azáltal jönnek létre konkrét szubkultúraként. Felvetődik a kérdés: a szubkultúrákat, a szubkulturális jelenségvilágot vajon nem a kutatásuk konstruálja és erősíti-e meg.

Dick Hebdige (főművében, a The Subculture. The Meaning of Style-ban (1979) a szubkultúrát (elsősorban a punkokét bemutatva) egyfajta társadalomban jelenlévő zajként írja le, kritikát is gyakorolva a többségi reakción, a morális pánikon. A zaj ugyan nem változtat semmit, de mégis megmozgat valamit. Hebdige szerint az ifjúsági szubkultúrák fejezik ki a legjobban az ideológia és a valós társadalmi-gazdasági viszonyok között feszülő ellentmondást, nevezetesen azt, hogy a brit társadalom semmivel sem került közelebb az osztálykülönbségek felszámolásához. A CCCS számára pontosan ezért válik kiemelten fontossá az ifjúsági szubkultúrák stílusainak vizsgálata, mivel a kutatók szerint azokon keresztül fejeződnek ki olyan társadalmi ellentmondások, amelyeket a szubkultúrák „mágikusan" próbálnak feloldani. Hebdige és a korábbi művek is rámutatnak arra a jelenségre, hogy a szubkultúrákhoz tartozó, ellenállást hordozó jeleket a piac sokszor magáévá teszi, és kiüresíti.

A szubkultúrához tartozó fiatalok e megközelítésben a munkásosztályhoz tartoznak, de egyrészt ambivalens a viszonyuk ehhez identitásuk kialakulásában, mert szülői kultúra mellett érzik a domináns, kommercializált tömegkultúra vonzását, másrészt átélik, hogy a munkásosztály elveszítette kohéziós erejét. Az osztály krízisére válasz a szubkultúrákhoz tartozás, ahol imagináriusan, szimbolikusan működtetik az osztályhoz tartozást a fiatalok. A fiatalok ebben az elméletben nem elidegenedettek, nem delikvensek, hanem jelentéshordozók, szubkultúráik jelei, szimbólumai a többségi társadalom hegemóniájával szembeni ellenállásként tekinthetők.

A birminghami szubkultúrakutatásokat több kritika is érte, amik már előrevetítették a harmadik hullámot. Az egyik legnagyobb a nők vizsgálatának szinte teljes elhanyagolása volt. Mivel a punk és egyéb ellenálló szubkultúrák tagjai közül a férfiak voltak „látványosan az utcán" ezért a kutatások majdnem kizárólag csak velük foglalkoztak, míg a fiatal lányok, akik lázadásának a szorosabb szülői kontroll miatt elsősorban otthonuk biztosított helyszínt el lettek hanyagolva. Egy másik sarkalatos pont volt a piaci mechanizmusok figyelmen kívül hagyása, azaz a szubkultúráknak nyersanyagot biztosító erőforrások jelentősége. Ilyenek voltak például az új punk öltözködési stílusok megteremtésére lehetőséget adó használtruha-piacok. A 90-es években erőre kapó harmadik hullám már azonban ezekkel is foglalkozott.



kép forrása: taylorbazinet.com


Megjelent az Ökotárs Alapítvány új kiadvány "Másod...
Akadémia vagy aktivizmus? – az akciókutatás jelent...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. február 25. csütörtök