A választási rendszer „reformja” Magyarországon: Kinek kedveznek az új viszonyok?

Magyarországon a rendszerváltás idejében az összeülő kerekasztalok, civilek, állami és gazdasági szereplők által létrehozott választási rendszer több, mint 20 évig volt érvényben és összesen hat parlamenti cikluson keresztül határozta meg az országgyűlés szerkezetét, illetve a parlamenti képviselők felhatalmazásának módját. Ezt a rendszert a második Orbán-kormány 2010-es hatalomra jutását követően gyökereiben változtatta meg a kormányalakítást követő év karácsonyán. 2011 óta foglalkoztatja a közvéleményt az a kompromittáló és konfrontatív kérdés, miszerint a Fidesz-KDNP pártszövetség olyan választási törvényt alkotott és szavazott meg ezen év szenteste napja előtt, amely leválthatatlanná teszi és biztosítja számára az alkotmányozó többséget. Rövid elemzésemben kitérek az új választási rendszer működésére, illetve arra, hogy az imént felvetett kérdés mennyiben támasztható alá módszertani megfigyeléssel, illetve nyers adatokkal. Vizsgálatom során a 2018-as választásokra fogok koncentrálni, mivel időben ez áll hozzánk a legközelebb (az új választási- és az Alaptörvény bevezetése óta ez volt a második országgyűlési választás).

A választási rendszereket alapvetően több jellemzőjük alapján kategorizálhatjuk. Ezek az attribútumok rámutatnak, hogy a választás hány fordulós, hány „szavazati", többségi vagy arányos elv[1] érvényesül benne, milyen módon lesznek a szavazatokból mandátumok stb. Az új választási törvény alapján Magyarországon egyfordulós, kétszavazati, ún. vegyes választási rendszer jött létre (egyaránt érvényesül benne a többségi és az arányos elv is). Az országgyűlési választás (amelyet 4 évente tart az ország) egyfordulós és minden választópolgárnak két szavazata van, amelyből egyet pártlistán adhat le egy politikai pártra, a másikat pedig egy, a lakóhelyéhez tartozó egyéni választókörzetben induló személyre. A törvény alapján a parlamenti mandátumok számát 199-re csökkentették. A 199 mandátumból 106 kerül ki egyéni választókerületekből (EVK) és 93 helyet osztanak ki a pártlistás szavazatok alapján egy komoly matematika számítási módszerrel. Az EVK-ből származó 106 mandátum „egyenes ági", vagyis minden körzet győztese (első helyezettje) pontosan egy helyet foglalhat el az országgyűlésben. Ezzel szemben a maradék 93 mandátum kiosztásánál beszámítanak az ún. töredékszavazatok is és az új rendszer bevezeti olasz mintára a győztes kompenzációjának intézményét is. A parlamenti helyek számítási módszerét, valamint a töredékszavazatok mibenlétét és a győztes kompenzációjának működését a következő pontokban fejtem ki.

1. A régi és az új rendszer összehasonlítása

Az 1989-től 2011-ig érvényben lévő és az új választási rendszer közötti (egyik) legszembetűnőbb különbség a parlamenti mandátumok száma. A korábbi rendszerben 386 mandátumot osztottak ki, amelyből 176 egyéni választókerületekből került ki, a maradék pedig területi- és pártlistákról. Az új szabályozást először a 2014-es választásokon alkalmazták, amely után 199 képviselő foglalhatott helyet a parlamentben. A képviselői helyek számának radikális csökkentése mögött több indokot sorakoztatott fel a kormánypárt, amelyek közül az egyik a költséghatékonyság volt, valamint az, hogy lakosságarányosan más országokhoz képest is túl sok képviselőt „tartott el" az államháztartás[2]. A parlamenti mandátumok csökkentésével arányosítani kellett az egyéni választókerületeket is, aminek következtében azok száma 106-ra csökkent (így 18 választókerület került lehatárolásra Budapesten és további 88 vidéken). A választókerületeket úgy jelölték és alakították ki, hogy egy-egy kerülethez körülbelül azonos mennyiségű választópolgár tartozzon, így a nagyobb és népesebb megyékben több (pl. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hét), a kisebb és kevésbé népesebb megyékben kevesebb (pl. Heves megyében pusztán három) egységet hoztak létre a korábbi kerületek szétbontásával és átalakításával. Ezen a ponton meg kell említenünk, hogy a kormányzó pártokat több politikai-, civil- és szakértői szervezet is gerrymanderinggel[3] gyanúsította.

A korábban nem tisztán, de inkább arányos rendszerből egy szintén nem tisztán, de inkább többségi rendszer jött létre, amelynek egyik záradéka a győztes kompenzációjának bevezetése, illetve az egyéni indulók választásának egyfordulóssá tétele. A győztes kompenzációja töredékszavazatokkal történik. A töredékszavazatok azok az egyéni körzetekben leadott voksok, amelyek nem nyertek mandátumot, tehát minden olyan egyéni indulóra leadott szavazat, akik nem nyertek saját körzetükben. Ezek a szavazatok nem vesznek el, hanem beszámításra kerülnek a pártlistás voksok mellett. Eddig csak azok a töredékszavazatok számítottak be pártlistán, amelyeket a mandátumot nem nyert indulókra adtak le, azonban az új rendszerben azok a szavazatok is beszámításra kerülnek a pártlistán, amelyeket a körzetben mandátumot nyert, immáron képviselőre adtak le, de azokra nem lett volna szüksége. Ennek alapján tegyük fel, hogy „X" választási körzetben öt egyéni induló volt. Az első helyezett, „A" 10.000 szavazatot kapott, „B" 7.000-et, „C" 2.000-et és így tovább. Az EVK-ben kiosztható egyetlen képviselői mandátumot „A" viszi el, mivel ő kapta a legtöbb szavazatot, a többi jelöltre leadott voks pedig felmegy a pártlistára, töredékszavazatként. A győztes kompenzációjának köszönhetően azonban, minden olyan szavazat, amelyre „A" -nak nem volt szüksége ahhoz, hogy nyerjen szintén töredékszavazatnak kinősül és felszáll saját pártlistájára. Ez jelen példa alapján 10.000 – 7.000 – 1 = 2999, vagyis „A" 2999 szavazatot visz még tovább pártlistára, amellett, hogy megszerezte a körzetben kiosztható maximális mandátumok számát, vagyis egyet. Ezt nevezzük a győztes kompenzációjának, amely a többségi rendszer felé tolja el a választási rendszert.

A győztes felülreprezentációja, már önmagában többségi elvű rendszerelem, amelyet csak megerősít, hogy a korábban háromcsatornás (területi lista, egyéni választókerület, pártlista) és kétfordulós választási rendszer kétcsatornássá (egyéni választókerület és pártlista) és egyfordulóssá vált, azaz az új törvény alapján az egyéni választókerületek jelöltjei egy fordulóban mérettetik meg magukat, a győztesnek elég ha relatív többsége van, vagyis akár egy szavazaton is múlhat az, hogy melyik induló jut be a parlamentbe. Ez azt jelenti, hogy fölényes győzelem esetén tovább nő a legtöbb szavazatot gyűjtő párt mandátumaránya a töredékszavazatok számításának változása miatt. A „töredékszavazat" kifejezés egyébként félrevezető, ugyanis egy töredékszavazat pontosan ugyanannyit ér, mint egy pártlistán leadott voks, így inkább az ilyen típusú szavazatok alapján számított mandátumok „töredékmandátumok". Az új választási törvény másik intézkedése, hogy bevezette a külhoni magyarok választójogát (csak listán), a választójog gyakorlásának már nem volt előfeltétele az állandó magyarországi lakhellyel való rendelkezés és szintén bevezetésre került a nemzetiségek parlamenti képviselete (nemzetiségi képviselőkre nemzetiségi listán szavazhatnak a magyarországi kisebbségek).

2. A töredékszavazatok és a győztes kompenzációjának működése a gyakorlatban

Az eddigiek alapján a töredékszavazatok tehát azok az egyéni választókerületekben leadott voksok, amelyeket a vesztes jelöltekre adtak le, valamint azok a szavazatok, amelyekre a mandátumot megszerző képviselőjelöltnek nem lett volna szüksége ahhoz, hogy megnyerje körzetét. A továbbiakban a gyakorlatban vizsgáljuk meg, hogyan működött a bevezetett intézmény a 2018-as választások során, Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületében[4].

Az 50.612 leadott, érvényes szavazatból 26.695-öt szerzett meg a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, Zombor Gábor, ezzel az összes leadott szavazat 52.74%-át megszerezve (őt követte Radics Tivadar, a Jobbik képviselőjelöltje 10.001 szavazattal, harmadik helyen Király József, az MSZ-P jelöltje végzett 8421 szavazattal, nem került fel a dobogóra az LMP jelöltje Dr. Tóth Szilárd 3426 szavazattal, valamint összesen 2069 voks érkezett be egyéb, a parlamenti küszöböt nem elérő pártokra). A győztes Zombor Gábor így megkapta a körzetben kiosztható egyetlen mandátumot, tehát a mandátumok 100%-át. A fenti definíció szerint az összes, nem a Fidesz-KDNP jelöltjére leadott voks töredékszavazat. Minden, a parlamenti küszöböt (tehát 5%-ot) átlépett pártnak beszámítják listán a töredékszavazatait. Tehát ebből a körzetből a Jobbik 10.001, az MSZP-P 8.421, az LMP pedig 3.426 töredékszavazatot szerzett. Ne felejtsük el azonban, hogy a győztes jelölt is megkapja töredékszavazatként mindazokat a voksokat, amelyek nem kellettek volna győzelméhez. Ez jelen esetben 26.695 - 10.001 - 1 = 16.693 töredékszavazatot jelent (hiszen a győztes jelöltnek elég, ha a második helyen állónál, akár csak egy szavazattal is többet szerez, ezért a -1 levonás, így itt a Fidesz jelöltjének 10.002 szavazat is elég lett volna a mandátum megszerzéséhez, így minden maradék Zombor Gáborra leadott voks töredékszavazat). Ez egy nagyon nagy szám, abból a szempontból, hogy nem elég, hogy a Fidesz jelöltje megszerezte azt az egy parlamenti mandátumot, amit ki lehet osztani a körzetben, de még a második helyen végzett jelölt töredékszavazataihoz képest is több mint 6000-rel többet kapott, amik a listás helyek kiosztásánál játszanak szerepet. Ezt hívjuk a győztes kompenzációjának.

3. A parlamenti mandátumok kiosztásának módszere

Az új választási törvény szerint 199 parlamenti mandátum kerül kiosztásra. A mandátumok kiosztása a legegyszerűbb választási rendszerelemmel, azaz a 106 egyéni választókerülettel kezdődik, ugyanis a 106 körzet győztese automatikusan parlamenti mandátumot kap és beülhet az országgyűlésbe, így már csak 93 mandátumot kell kiosztani. A maradék 93 képviselői hely kiosztásánál kezd igazán érdekessé válni a dolog, a folyamat több lépésben történik.

Első lépésként össze kell adnunk a parlamenti küszöböt (5%) elérő[5], listát állító pártokra leadott országos listás szavazatokat, az egyéni választókerületekből felkerülő töredékszavazatokat (a győztes kompenzációjából származó töredékszavazatokat is beleértve), valamint a külhoni magyarok által leadott levélszavazatokat, így megkapjuk az egyes pártokra leadott összes pártlistára jutó szavazatok számát. A 2018-as országgyűlési választásokon az összes mandátumszerzésre jogosult pártlistás szavazat száma 8.827.857 volt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az új választási törvény kedvezményes mandátumszerzési lehetőséget biztosít a 13 hivatalos magyarországi nemzetiség számára, így a második lépésben velük foglalkozunk. A kedvezményes kvóta megállapításához az összes pártlistás szavazat és a nemzetiségi listákra leadott szavazatok összeadása után a kapott eredményt el kell osztani a listáról kiosztható parlamenti helyek számával, vagyis 93-mal, majd a kapott eredményt tovább kell osztani néggyel, így kapjuk meg a kedvezményes mandátum megszerzéséhez szükséges kvótát. Ha egy nemzetiségi lista eléri a kvótát, akkor kedvezményes mandátumot kap. Fontos megjegyezni, hogy egy nemzetiségi listán csak egy mandátum osztható ki, a kisebbségek érdekérvényesítésének érdekében azonban azok a nemzetiségek, akik nem érték el a kedvezmények kvótát, nemzetiségi szószólót küldhetnek az országgyűlésbe. 2018-ban egyedül a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata érte el a kedvezményes mandátum megszerzéséhez meghatározott kvótát. Ezzel a kiosztható mandátumok száma 92-re csökkent.

Utolsó lépésként ki kell osztanunk a fennmaradó 92 parlamenti mandátumot, amelyet egy különleges matematika módszerrel, a d'Hondt mátrix segítségével számolhatunk ki. A d'Hondt mátrix egy belga matematikus, Victor d'Hondt által kifejlesztett formula, amellyel a világ számos országában a szavazatokat mandátummá alakítják. Lényege, hogy a pártokra leadott szavazatokat pártonként elosztják eggyel, kettővel, hárommal, néggyel stb., az így kapott számokat csökkenő sorrendbe állítják, és a táblázatban annyi számot keresnek meg (mindig a következő legnagyobb számot keresve), ahány mandátumot el akarnak osztani. A számítások elvégzését követően a 2018-as országgyűlési választásokon a fennmaradó 92 parlamenti mandátumból hatot szerzett a DK, tizenkettőt az MSZP-P, negyvenkettőt a Fidesz-KDNP, huszonötöt a Jobbik és hetet az LMP.

2018-ban a Fidesz-KDNP pártszövetség által megszerzett 91 egyéni választókerületi mandátum, valamint a pártlistán kiosztott 42 parlamenti hely összesen 133 országgyűlési mandátumot eredményezett, amivel alkotmányozó (kétharmados) többséget szereztek a parlamentben. Az új választási rendszer kétségkívül inkább többségi, így alapvetően a leginkább támogatott pártnak/pártoknak kedvez, őket reprezentálja felül. Ez az akkori magyar politikai palettát tekintve egyértelműen a Fidesz-KDNP pártszövetségnek kedvez(ett), különös tekintettel arra, hogy az ellenzéki oldal rendkívül széttagolt, atomizált volt. A választási rendszer szisztémájához igazodva úgy lehet bárkinek is esélye a domináns párttal[6] szemben, ha együttműködnek, ami az ellenzék jelenlegi tevékenységét és a közelgő előválasztásokat tekintendő úgy tűnik, hogy az új választási törvény bevezetését követően 11 évvel, a 2022-es országgyűlési választások során megvalósul.

[1] A két elv eredete és gyakorlata történelmi és földrajzi gyökerekkel is rendelkezik. Elnevezésükhöz hűen a többségi rendszerek azt a célt szolgálják, hogy a választópolgárok által leginkább támogatott politikai erő abszolút hatalmat szerezhessen, „felül legyen reprezentálva" a törvényhozásban. A többségi elv alkalmazása tipikusan az angolszász országokra, így főleg Angliára jellemző, amely (ideális esetben) együtt jár a politikai váltógazdasággal. Ezzel szemben az arányos rendszerek „erénynek" tekintik a politikai polarizációt, céljuk, hogy a törvényhozásban és az ország vezetésében a társadalmi érdekekkel egyenes arányosságban minél több politikai erő részt vehessen. Az arányos rendszerekben ebből adódóan többnyire nem alakulnak ki erős, egy pártból álló kormányok, inkább a koalíciós kormányzás és a konszenzuskeresés jellemzi őket. Tipikusan arányos rendszerek pl. a skandináv országok.

[2] Természetesen a parlamenti mandátumok csökkentése mellett nem csak költségvetési, de egyéb politikai érvek is szóltak, ezzel több cikk és tanulmány is foglalkozik.

[3] A gerrymandering angol kifejezés és a választókerületek olyan átalakítását jelenti, amely jelen esetben kifejezetten egy politikai erőnek kedvez. A választókerületek határainak megváltoztatását sokan bírálták, azonban mások nagyszerűnek találták, akik szerint a korábbi határok voltak igazságtalanul és aránytalanul meghatározva.

[4] Az adatok forrása: valasztas.hu

[5] A 2018-as országgyűlési választásokon öt párt érte el a parlamenti küszöböt, ezek a: DK, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, MSZP-P.

[6] Giovanni Sartori tipológiája alapján.