3 perc olvasási idő (622 szó)

Kultúra a kultúrában vagy önálló képződmény? - A szubkultúra

Ahhoz képest, hogy mennyire széles körben elterjedt fogalomról beszélünk a szubkultúra kapcsán egy igencsak friss szópárról beszélünk. A kifejezés hiába csak a XX. században született, napjainkra mindenkivel megismertette magát, a legtöbben pontosan meg is tuják határozni, hogy milyen szubkultúra részei. Kevesen tudják azonban, hogy kihez köthetjük magát a szót, hogy kutatása milyen sajátosságokat és jellemzőket tárt fel és azt, hogy mi is az, amit ez a szókapcsolat körülír. Jelenlegi és következő cikkeimben ezt szeretném bemutatni a Tőled Hallottam olvasóinak.

Először mindenképp beszéljünk magáról a szubkultúra, mint fogalom problémáiról, illetve a kérdésekről, amiket ilyen formában felvet. A társadalomtudományi eszközként való használhatósága ugyanis sok szempontból vitatott. Egyrészt amiatt, mert számos különböző értelemben is használják (úgy, mint részkultúra, speciális csoportok kultúrája), ezért pedig a társadalomkutatók is sok különböző csoportot tekintenek szubkultúrának (olyanokat, mint különböző fogyasztási csoportok, etnikai kisebbségek, foglalkozási csoportok).

Másodszor pedig messze túl sok alternatív fogalom létezik, amiket kvázi szinonimaként használnak a szubkultúrára. A csoportkultúra, életstíluscsoport, miliő stb. kifejezéseket a szubkultúra kifejezés ellen az egyik leggyakrabban felhozott érv hívta életre. Ez pedig az, hogy a szubkultúra, dehonesztáló, mivel implikálja, hogy az adott csoport kultúrája alsóbbrendű, azaz a mainstream kultúrának csak egy részét képző, önmagában nem életképes dolog. Ez a kapcsolat az adott szubkultúrák tagjainak pedig rendkívül sértő lehet, hisz jogosan érezhetik azt, az ő kultúrájuk semmivel sem kevesebb, mint az azon kívülálló nagy tömegeké. Ennek ellenére a fogalom továbbra is életképes, és a cikkben tárgyalt kérdéskört leggyakrabban ezzel a szóval írják le, így az egyszerűség kedvéért én is végig így fogok hivatkozni írásom témájára.

A világ első szociológiai intézete Chicagoban jött létre, így az sem meglepő, hogy az első komolyabb szubkultúra-kutatások is itt zajlottak, ezek pedig évtizedekre irányt mutattak az ezzel foglalkozó társadalomtudósoknak. A Chicagói Iskola két jelentős képviselője Robert E. Park és Albert Cohen, akik egymáshoz képest 30 év eltéréssel foglalkoztak a témával. Park „The City" című, 1925-ben megjelent tanulmánya olyan módon határozta meg a szubkultúra-kutatásokat, hogy azokat a város szociológiájához és antropológiájához kapcsolta. Park a modern várost a rendezetlenség, a kriminalitás és a szélsőségek helyszíneként írja le, amit szembeállít a régi várossal, ami a védelem és az egyén szabadságának tere. A nagyvárosok fiataljait, akik az új metropolisz szövevényes rendszerében nőnek fel veszélyforrásként látja a városi emberekre, azonban ezzel egy időben a város áldozataiként is tekint rájuk, akik nem önhibájukból ilyenek, hanem egyfajta, a város okozta determinizmus hat így rájuk.

Cohen ennek az irányzatnak egy másik jeles képviselője. Értelmezése szerint az alacsony osztályhelyzetben lévő fiatal fiúk előbb-utóbb kényszerűen szembesülnek az uralkodó középosztályi társadalmi elvárások és aspirációk, valamint a rendelkezésükre álló erőforrások és tényleges kilátások között feszülő ellentmondással. Ebből kifolyólag Majd az elérhetetlen társadalmi célok és az azokhoz kapcsolódó értékek leértékelése és kiforgatása mellett döntve az ifjúkorú bűnözői szubkultúrában találnak kölcsönös megerősítésre. Cohen tanulmányaiban a szubkultúra egy önmagába zárkózó, tagjaitól konformitást váró, másokra gyakran veszélyes csoportként jelenik meg, ahol a deviáns viselkedés a problémamegoldás egy fajtája, így annak fontos funkciója van.

Összességében elmondható, hogy a Chicagói Iskola megtette az első lépéseket, hogy jól körül határolja a szubkultúra fogalmát, és bemutassa a szociológiai használatát, azaz „Világ a világban, de nem önálló világ". Ezt a szemléletet folytatta műveiben Jock Young a 70-es évek elején. Young a többségi társadalomban is jelen lévő szubterrán értékek jelentőségére hívja fel a figyelmet. Újmarxista (frankfurti) és pszichoanalitikus elemeket is ötvöző nézőpontja szerint a deviáns (droghasználó) fiatalt a társadalom nem segíti abban, hogy a kikapcsolódást jelentő „játék" világába is szocializálódjon, ne csak a „munka" világába. Ennek oka, hogy a felnőtt léthez nyilvánosan a társadalom a munka által teremtett értékeket kapcsolja, miközben értelemszerűen jelen van a szubterrán jelenség, a szórakozás is. A fiatal így egy elfojtó kapitalista társadalom áldozatának tekinthető. Young munkássága már egyfajta hidat képzett a következő nagy megálló, a Birminghami Iskola felé.



kép forrása: pixabay.com

Csak jó lenne már ratifikálni azt az Egyezményt - ...
Választási csalás vagy politikai stratégia? - Avag...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. április 18. vasárnap