Minden, amit a közfoglalkoztatásról tudni akartál: Hová tart a tranzitfoglalkoztatás Magyarországon? - 4. rész
A tranzitfoglalkoztatás új, egységes rendszere Magyarországon
A 2010-es országgyűlési választásokat követően az új kormány teljes politikai-, társadalmi- és gazdasági paradigmaváltást hirdetett, így többek között teljesen új alapokra helyezték a szociálpolitikai és foglalkoztatáspolitikai gondolkodást is. Jelentős átalakuláson ment keresztül a szociális háló és annak intézményei, valamint a közfoglalkoztatás, mint ALMP eszköz. A rendszert egységesítették, 2011. január 1-től a közmunkát, valamint a közhasznú és közcélú foglalkoztatást eltörölték, helyükbe az egységes közfoglalkoztatás rendszere lépett. Az új rendszert a kormány úgy jellemzi, mint „(...) a munkaviszony egy speciális formája, támogatott „tranzitfoglalkoztatás"[1], amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatás átmeneti munkalehetőséget biztosít azok számára, akiknek az önálló álláskeresése hosszú ideig eredménytelen" (BM tájékoztató a közfoglalkoztatásról 2018).
Az ALMP programnak két kulcsfontosságú célja van: a résztvevők reintegrációja az elsődleges munkaerőpiacra, valamint hozzáférés biztosítása a különböző szociális és munkanélküli ellátásokhoz. Az átalakulást követően a közfoglalkoztatás jogszabályi háttere és a felette rendelkező joghatóság birtokosainak köre is megváltozott, az aktív munkaerőpiaci eszköz irányítása egységesen a Belügyminisztériumhoz került. A program lehetőséget nyújt a hátrányos helyzetű, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő, illetve egyéb szociális ellátásra munkaviszony híján nem jogosult álláskeresők határozott időtartamú foglalkoztatására. A programban foglalkoztatható személyekről (a közfoglalkoztatás célcsoportjáról) a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezik. A jogszabály szerint közfoglalkoztatott lehet, aki: betöltötte 16. életévét; valamint járási hivatalban regisztrált álláskereső; vagy álláskeresési és szociális ellátásra nem jogosult személy; vagy rehabilitációs ellátásban részesül; vagy menekültkérelmet benyújtó személy; vagy harmadik országbeli állampolgár, aki a törvény által számára kijelölt helyen tartózkodik. A foglalkoztatók körét szintén az említett jogszabály tartalmazza, amelynek vizsgálata alapján kiderül, hogy az új foglalkoztatói kör alapvetően a korábbi három ALMP-s program munkáltatóinak egyvelege. Ezek alapján foglalkoztató lehet: települési és nemzetiségi önkormányzat, költségvetési szerv, egyházi jogi személy, közhasznú és civil szervezet, önkormányzati gazdálkodó szervezet, vízitársulat, erdőgazdálkodó, szociális szövetkezet, vasúti szervezet, közérdekű szolgáltató. A közfoglalkoztatás tevékenységi eszköztárát tekintve elmondható, hogy a foglalkoztatók köréhez hasonlóan, ebben az esetben is a korábbi három program összevonásáról van szó, így igen széles és színes a közfoglalkoztatottak lehetséges munkaköre. A jogszabály alapján végezhető tevékenységek a teljesség igénye nélkül: nevelési, oktatási, szociális, egészségmegőrzési, kulturális, műemlékvédelmi, közlekedésbiztonsági, településrendezési, gyermek- és ifjúságvédelmi stb. feladatok[2].
A közfoglalkoztatási jogviszonyt a továbbiakban az Alaptörvényben módosított munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezései rögzítik (a 2011. évi CVI. törvényhez igazodva). A foglalkoztató és foglalkoztatott között létrejövő (nem rendes) munkaviszony közfoglalkoztatási szerződéskötéssel jön létre, amelynek sajátosságai a rendes munkaszerződéshez képest a következők: szerződés maximum 12 hónapra köthető, amely bizonyos esetekben 6 hónappal meghosszabbítható; a rendes munkaidő időtartama 6-8 óra lehet (megváltozott munkaképességű személyek esetében napi 4-8 óra); a munkavégzésért kiszabott bér Br. 81.530-117.245 Ft. lehet (a munka típusától és az ahhoz szükséges szakképesítéstől függően); az éves szabadság mértéke 20 munkanap (amely fizetett szabadság) stb.
Az új egységes közfoglalkoztatási rendszer bevezetését követően több térségi és országos, hazai és uniós, vegyes finanszírozású program indult el és zajlott le, ilyenek voltak pl. a startmunka mintaprogramok, az értékteremtő közfoglalkoztatás, országos építkezési programok, illetve ide sorolhatjuk a 2012-ben bevezetett kulturális közfoglalkoztatást is. Ezen programok sikerességének megítélése vitatott, a változó kétértékűségére való tekintettel. Az egyik oldalról, ha a Belügyminisztérium éves jelentéseit vizsgáljuk azt tapasztalhatjuk, hogy a különböző közfoglalkoztatási programokban résztvevők száma évről-évre nőtt, 2013-2014 között létszámuk több, mint 40%-kal nőtt (2014-ben az összesített létszám 178.850 fő volt), a következő években 16,4%-kal, 7,4%-kal hasonlóan emelkedett, majd először 2017-ben csökkent átlagosan -19,7%-kal[3]. Más szempontból több társadalomkutató egyetért abban, hogy a közfoglalkoztatásnak káros hatása van, mivel a program sajátosságaiból adódóan nem segíti, sőt, akadályozza a résztvevőket az elsődleges munkaerőpiacra történő visszatérésben, piactorzító hatása van, mivel elszívja a munkaerőt a versenyszférától és nem járul hozzá a résztvevők szakképesítéséhez (Szabó A. 2015).
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a közfoglalkoztatottak zöme többnyire alacsony iskolai végzettségű, különösebb szakképesítést nem igénylő fizikai vagy „futószalag" munkát végző személy (ezt a BM KVHÁ beszámolói és szociodemográfiai kimutatásai is alátámasztják) és pont a megfelelő szakképesítés hiánya, illetve több esetben a motiválatlanság az, ami meggátolja őket az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. Van azonban egy olyan társadalmi réteg, ami hasonló problémákkal küzd, azt leszámítva, hogy ezen csoport iskolai végzettsége jóval magasabb, mint egy „átlagos" közfoglalkoztatotté. A probléma komplexitását és a hasonló problémákkal küzdő, de eltérő képzettségű csoportokat, illetve több súlyos állami hiányosságot felismerve a kormány 2012-ben elindította első pilot jellegű, differenciált közfoglalkoztatási programját, a kulturális közfoglalkoztatást.
A cikksorozat előző részei itt érhetők el:
1. rész ITT
2. rész ITT
3. rész ITT
[1] A tranzitfoglalkoztatás elnevezés a munkavégzés ideiglenes jellegét hangsúlyozza, célja a részvevők visszavezetése az elsődleges munkaerőpiacra.
[2] Fontos kitétel azonban, hogy a közfoglalkoztatás keretében végzett tevékenység nem lehet nyereségorientált, for-profit munkavégzés.
[3] Forrás: A Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának beszámolói a 2013-2017. évek közötti közfoglalkoztatásról.
Szabó Andrea (2015): A közfoglalkoztatás a gazdasági ciklusok kontextusában. L'Harmattan Kiadó, Budapest