5 perc olvasási idő (1042 szó)

Minden, amit a közfoglalkoztatásról tudni akartál: Hová tart a tranzitfoglalkoztatás Magyarországon? - 1. rész

Az egyes nemzetállamok gazdasági beavatkozásainak okát és minőségét a világtörténelemben kell keresnünk. Egy ország gazdasági fejlődésének szempontjából fontos mutató a munkaerőpiaci helyzethez kapcsolódó indexek és jelzők sokasága, amelyeket jelentős mértékben befolyásol az adott állam gazdaságpolitikája, valamint a felelős kormányzat különböző alrendszerekhez kapcsolódó programjai, így pl. foglalkoztatás- és szociálpolitikája. A közfoglalkoztatás, mint az előbbi alrendszer elemének gyökereit a 20. századi gazdaságtörténelemben kell keresnünk.

Az 1929-33-as világgazdasági válság alapjaiban változtatta meg a korábban uralkodó gazdaságtudományi paradigmát. A korszakban érvényes gazdasági és monetáris rendszer működéséből adódóan az Egyesült Államokból kiinduló válság globális méreteket öltött és minden gazdaságilag meghatározó országba begyűrűzött, majd a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlásához vezetett. A válság rávilágított arra, hogy az állam nem vonulhat ki a gazdasági rendszerből, a hasonló helyzetek elkerülésének érdekében szabályozó és résztvevő szerepet is vállalnia kell (a láthatatlan kéz politikáját felváltotta a cselekvő államé). A válságot követő időszak az államok gazdasági és társadalmi alrendszereinek egymáshoz közelítéséről szólt, ekkor indultak el az első olyan kormányzati programok, amelyek a munkanélküliség csökkentését szolgálták, főleg aktív munkaerőpiaci eszközök alkalmazásával. Az új gazdasági rendszerben indították el az első közfoglalkoztatási programokat, amelyek fő célja a munkájukat elveszítők reintegrációja volt az elsődleges munkaerőpiacra.

Elemzésünk célja bemutatni a 20. században kialakult, majd a 21. században „tökéletesített" közfoglalkoztatási rendszert (Magyarországon), majd megvizsgálni a rendszer újonnan intézményesült aktív munkaerőpiaci eszközét, a kulturális közfoglalkoztatást. Az említett eszköz kapcsán bemutatjuk ezen foglalkoztatási viszony működését, módszereit, intézményi és jogszabályi hátterét, valamint annak sikerességét, társadalmi hasznosságát az elmúlt nyolc év távlatában.


Miből lett a cserebogár, avagy a közfoglalkoztatás kialakulása a világban és Magyarországon (1/3) 

A 20. század második felétől egyre népszerűbbé váltak a különböző közfoglalkoztatási programok az USA-ban és szerte Európában. A mai értelemben vett klasszikus közfoglalkoztatás[1] elődprogramjai Európa nyugati nemzetállamainak folyamatosan bővülő munkaerőpiaci eszközeinek repertoárját bővítették (Izer B. 2015), azonban a keleti, szocialista blokkhoz tartozó országok egészen más eszközökkel „küzdöttek" az általuk gyakran hirdetett teljes foglalkoztatásért[2]. A kommunista ideológia alapján létrehozott és működtetett mesterséges gazdasági mechanizmusok diszfunkcionalitása már a Szovjetunió bukása előtt érezhető volt, azonban annak káros hatásai a rendszerváltást követően mutatkoztak meg igazán.

Az 1989-1991 közötti időszak a posztszocialista országok folyamatos demokratizálódásáról szólt. Amíg a politikai rendszerek demokratikus átalakulása alapvetően többnyire pozitív hozadékokkal járt, addig a piacgazdaságra való áttérés, és a kapitalizmus „betörése" korántsem zajlott zökkenőmentesen, a mesterségesen fenntartott gazdasági mechanizmusok felbomlottak és többszázezren veszítették el a munkájukat. Ezt az időszakot nevezzük transzformációs recessziónak (Kornai J. 1994), amelynek során olyan struktúraváltás történt a foglalkoztatási szerkezetben, ami több gazdasági szektorban eredményezett tömeges leépítést. Ennek a folyamatnak Kornai szerint több eredője van, ilyen a kínálatközpontúságról keresletorinteltságra váltás (amelynek köszönhetően többek között a munkaerőpiacon is tartós kínálati hiány alakult ki), a teljes foglalkoztatás megszűnése, vagy a gazdasági szektorok visszamaradottságának kitűnése (Kornai J. 1994). A gazdasági dekonjuktúra hatására a rendszerváltás után Magyarországon a foglalkoztatottak száma 16%-kal csökkent, ezzel egyidejűleg több, mint 1 millió ember veszítette el a munkáját (Elek L. 1994). „A piacgazdaság egyik legnagyobb kihívását az jelentette, hogy a foglalkoztatás fennmaradt strukturális és térbeni szerkezete alig volt összeegyeztethető az új gazdasági mechanizmusokkal, amely a munkalehetőségek tartós hiányát eredményezte" (Szabó A. 2015: 16). A munkanélküliek számának emelkedésével párhuzamosan jelent meg a társadalmi exklúzió jelensége, amelynek során egy jelentős létszámú, szociodemográfiai jellemzőit tekintve színes társadalmi csoport státusza csökkent[3] meglehetősen, majd „betonozódott be".

Az újonnan kialakult rendszer súlyos társadalmi feszültségeket szült, a rohamosan növekvő társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének kérdése politikai szintre emelkedett és nyilvánvalóvá vált, hogy állami beavatkozás szükséges a helyzet megoldásához. Hazánkban az akkori politikai vezetés a piaci önszabályozó mechanizmus helyett a Keynesiánus keresletorientált gazdaságpolitika módszereit részesítette előnyben[4]. A magyar kormányok gazdaságpolitikai intézkedései jelentős hatást gyakoroltak a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalára is (Szabó A. 2015), a munkaerőpiaci egyenlőtlenségek csökkentése érdekében ún. aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközöket is alkalmaztak. A 90-es években Magyarországon tipikusan passzív eszköznek számított a segélyezés, a mai szociálpolitikai irányvonal alapján azonban ez a munkaerőpiaci eszköz egyre kevésbé tekinthető passzívnak (mivel a különböző segélyeket, támogatásokat (transzfereket) az állam többdimenziós feltételekhez köti). A passzív, adott esetben normatív támogatásokra szánt kiadásokat azonban (azok alacsony hatékonyságát és költségességét tekintve) egyre inkább áthelyezték a munkakereslet fellendítését ösztönző programok szervezésére. A hosszútávú stratégiai elképzelés az volt, hogy az „aktív programokba" bevontak létszámának növelésével egyenesen arányosan növekedhet a bevontak „munkaerőpiaci értéke", így csökkenthető a munkanélküliségi ráta, az állami szociális kiadások és végső soron a társadalmi szélsőségek közötti szakadék. Az aktív eszközök a kezdetektől azt a célt szolgálták, hogy a munkából kiesetteket visszavezessék az elsődleges munkaerőpiacra. Az aktív munkaerőpiaci eszközöket tartalmuk alapján több csoportba sorolhatjuk (Szabó A. 2015):

  • közvetlen munkahelyteremtés (foglalkoztatási programok, pl. közfoglalkoztatás)
  • munkaerő-közvetítés
  • munkaerőpiaci képzés
  • vállalkozóvá válás támogatása
  • bér- és járuléktámogatások

A 20. századi munkaerőpiaci folyamatok új paradigmát hoztak létre a munka világában. A transznacionális kapitalizmus térhódításával és az új típusú jóléti társadalom kialakulásával a bérmunka került az individuum létfeltételeinek biztosítási alapjává, az egyén munkaerőpiaci helyzete meghatározza társadalmi beilleszkedését és státuszát. Ebben a relációban és az eddigiek alapján az állam feladatává vált a hátrányos helyzetű munkavállalók munkaerőpiaci helyzetének javítása. A cél érdekében a transzformációs válság alatt és azt követően megkezdődött a foglalkoztatáspolitikai programok jogszabályi hátterének kialakítása.


[1] Amennyiben a közfoglalkoztatás Magyarországon jelenleg hatályos definícióját vesszük alapul, amelyet a 2011. évi CVI. „a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról" törvény tartalmaz.

[2] A Szovjet Kommunista Párt előszeretettel bírálta a kapitalizmust, mint kizsákmányoló gazdasági ökoszisztémát és büszkén hirdették, hogy a szovjet barakkokban teljes a foglalkoztatás, amely ugyan technikailag igaz volt, azonban tudjuk, hogy ez a típusú foglalkoztatáspolitika a legkevésbé sem volt hatékony, gyakori volt a kapun belüli munkanélküliség, amelynek során nagy létszámban foglalkoztattak alacsony képzettségű munkásokat (Papp I. 2011). A rendszerváltás után ezek a (széles) társadalmi rétegek elveszítik munkájukat, a későbbi közfoglalkoztatási programok résztvevőinek nagy részét ők képezik.

[3] Az említett hátrányos helyzetű egyének csoportjának társadalmi- és lakhatási mobilitása ezzel egyidejűleg rohamosan csökkent, a leghátrányosabb régiók esetében (pl. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye esetében) a nullához konvergált (Balcsók I. 2005).

[4] A John Maynard Keynes által létrehozott új makrogazdasági modellben az állam növeli aggregált keresletét kormányzati beruházásokkal, transzferkifizetésekkel, vagy adóztatással.

Szakirodalom:

Izer Boglárka (2015): A kulturális közfoglalkoztatás jellemzői. Kulturális szemle 2015/1.

Elek László (1994): A foglalkoztatás alakulása és a munkanélküliség kezelése Közép-Kelet Európa hat országában. Munkaügyi szemle 38/9. 23-27.

Kornai János (1994): Transformational Recession: The main causes. Journal of Comparative Economics, 19/1. 39-63.

Szabó Andrea (2005): A közfoglalkoztatás a gazdasági ciklusok kontextusában. L'Harmattan Kiadó, Budapest.


Amnesty: Mosolydiplomácia a bírósági igazgatásban
Az Északi-Sarkvidék- Új kolonizáció? Új háború?

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. október 14. hétfő