6 perc olvasási idő (1211 szó)

Én is akarok hőseposzt – avagy miért kell mégis az érettségi

Nemrég lett létrehozva, már 25 ezer aláírásnál jár egy diáklány, Bíró Gréta petíciója az interneten. A petíció arra szólítja fel a döntéshozókat, hogy ne tartsák meg a 2020-2021-es tanév végi érettségi vizsgákat, helyette a tanulmányi értékelések, jegyek átlaga alapján számolják ki az érettségi, illetve az ehhez kapcsolódó egyetemi felvételi eredmények pontszámait. Miért is merült fel ilyen ötlet – na és mi a baj vele? Véleménycikk.

Az érettségi lényege minimum kettős a magyar (no meg Európában számos másik) oktatási rendszerben. Az első és legfontosabb az az univerzális érték, ami a tantárgyakban foglalt ismeretek elsajátításáról ad tanúbizonyságot, valamint arról, hogy az ember számot tudott adni ezekről éles helyzetben.

Tény, hogy nem az érettségitől leszünk „érettek", de a vizsgabizonyítványban magunkkal hordozzuk mindazokat az ismereteket (legalábbis, hogy valaha egyszer tudtuk ezeket), amelyek a nyelvi, irodalmi, történelmi, környezeti, földrajzi és művészeti alapműveltség zálogát jelentik. Arról nem is beszélve, hogy a vizsgabizonyítvány tanúsítja a „túléltem az érettségit" életérzését, vagyis hogy: tanultam, kutattam, dolgoztam, összeszedetten figyeltem, meg úgy en bloc 12 évig a közösségi nevelés része voltam.

Az érettségi másik fontos feladata már (többek között) sokkal inkább magyar sajátosság: pontot adni a felsőoktatási felvételihez. Enélkül a felvételi egyszerűen nem működik. Sok helyen a felvételi folyamatban a jelentkezők külön dolgozatot írnak, akár az intézmény saját készítésű feladataival megtöltve. Ezekben az országokban az érettségi nem olyan kiemelkedően fontos, hiszen a megírása minimum elhalasztható anélkül, hogy a teljes felvételi rendszer összeomlana. Nem így Magyarországon.

Nálunk a sztenderd felmérések túlsúlya jellemző, így a felvételiben kulcsfontosságú érettségi esetében is. Ennek ugyan bőséggel vannak szakmai értelemben vett hátrányai, de a tudás országszerte egységes felmérését egyértelműen biztosítja. Vagyis (amennyiben feltételezzük, hogy az érettségi szükséges technikai feltételei mindenütt adottak) Kisújszálláson vagy Bagban a fiataloknak ugyanannyit kell tudniuk ugyanolyan minőségben, mint például a Belvárosban vagy a Várnegyedben. Ez esélyegyenlőséget teremt. Ha tehát előbbi helyeken a fiatalok mégis rosszabb esélyekkel indulnak a felsőoktatásban, mint utóbbiakban, akkor a hibát az iskolai oktatás rendszerében kell keresnünk, nem pedig az érettségiben. Ezt fontos észben tartani.

Miért akarják tehát immár 25 ezren végleg elvenni az érettségit nagyjából 100 ezer embertől, köztük 60 ezer végzős gimnazistától? Az ok a digitális munkarendben keresendő: a diákok csalódottak, nehézségeknek és növekedett stressznek, sok esetben fokozott családi és/vagy anyagi nehézségeknek vannak kitéve. Bár a digitális oktatás mindenkit egyaránt érint, közel sem ugyanolyan mértékben. Például minden ötödik diák teljesen vagy jelentős mértékben kimarad az online oktatás menetéből (legalábbis tavasszal így volt – és a nyáron nem készült a szakma által elvárt, átfogó cselekvési terv a digitális szakadék áthidalására, ami ezen a statisztikán lényegileg javíthatna). Másrészt a munkájukat elvesztett, betegeskedő vagy éppen hosszú időre összezárt szülők olyan családi környezetet teremtenek számos fiatal számára, ami nem kedvez az akadálytalan tanulásnak, a koncentrációnak és a motiváltságnak.

Ezek fényében nem meglepő, hogy egész sokan beleálltak a diáklány kezdeményezésébe. Én azonban úgy látom, hogy az érettségi vizsgákat meg kell tartani. Támogatom a hozzám hasonló fiatalok kezdeményezéseit, és remélem, hogy aggályaink meghallgatásra lelnek – viszont ez a petíció nem képezheti alapját komoly politikai döntésnek. Miért?

Először is, az érettségi elhagyása nem eltüntetné, csupán átalakítaná az esélyegyenlőtlenségeket. A fennálló felvételi rendszerben ugyanis az érettségi egyetlen alternatívája (ahogy a petíció is kitűzi) az iskolai osztályzatok kizárólagos figyelembe vétele. Mi ezzel a baj?

A felvételi rendszerünk (mint minden országban) tudásalapú. Ez azt jelenti, hogy a magasabb eredmény több ismeretre és intelligenciára utal, ami alkalmasabbá teszi a jelentkezőt a képzésen való helytállásra. A képzések minőségének differenciáltsága nem azért van, mert irigyek vagyunk, és sajnáljuk a tudást az emberektől (legalábbis én nem sajnálom senkitől) – egész egyszerűen nem mindenki tud ugyanannyit és ugyanolyan szinten befogadni, ráadásul a magasabb szakmai nívót képviselő oktatói erőforrások is végesek.

Ennek megfelelően az értékelések mások az egyes egyetemeken – de hasonlóképp a középiskolákban is. Egy peremvidéken elhelyezkedő vidéki település középiskolájában az ötös nem ugyanazt jelenti, nem ugyanazt a tudást tükrözi, mint egy centrumban lévő városi gimnáziumban. Lehet, hogy míg Pisti 4,9-es átlagú, Józsi csak 4,3-as, de Józsi átlagosan 35 százalékpontot verne Pistire az érettségin, mert egyszerűen többet tud (a nevek és a szemléltető példák véletlenszerűek).

Igen, az esélyek nem egyenlőek, eddig sem voltak azok, a koronavírus tükrében pedig még kevésbé – de továbbra sem a sztenderd érettségivel van a baj, hanem az oktatás minőségével. Lehet, hogy Pistit felveszik az ELTE jogi képzésére, míg Józsinak csak mondjuk egy gyengébb egyetemen jut hely (hiszen sok tízezres versenyben pár tizedes nagyságrendű átlagpont hatalmas különbséget jelentene). Pisti lemarad, és rövidesen kiesik a képzésből (például rögtön a római jogba beletörik a bicskája), míg Józsi unatkozik, és nem jut el a szakmai lehetőségei csúcsára. Julcsiról, aki az ország legjobb jogásza lehetett volna, csak éppen makacssága miatt összeveszett a magyar- és a történelemtanárával is tavaly, már ne is beszéljünk.

A másik probléma a dolog társadalmi és lélektani dimenziója, amelyek egyébként szorosan összefüggenek egymással. Az érettséginek van valami sajátos szerepe a modern társadalomban szocializálódott ember életében és lelkében. Egyfajta mérföldkő ez, ami 12 év „szenvedés és verejték" célállomását jelenti nekünk, diákoknak (ld. amit a cikk elején fejtegettem). Függetlenül attól, hogy mennyi ennek a valós értéke ahhoz képest, mintha valaki érettségi nélkül tanulja végig becsületesen az éveket, a társadalom kollektívájában is hasonló megítélések élnek. Az érettségin rengeteg ember maga is átesett, és úgy tekint rá, mint diákélete hőseposzára, ahol éjjeleken át tételeket jegyzetelve egyszerre, mágikus módon bohókás tinédzserből felnőtt lesz.

Milyen megítélés alá esne ez a generáció, ha nem tesz érettségit? (Emlékezzünk arra a vérszemű komment-tengerre, amit heteken keresztül azok az egyetemi hallgatók kaptak, akik kivételes alkalommal mentesültek a nyelvvizsga kötelessége alól.) Ez nem csak az egyén társadalmi szerepének a tudatában hatna negatívan, hanem a munkaerőpiacon is – ha mondjuk 5 év múlva két jelentkező van egy állásra hasonló szakmai előmenetellel, vajon melyik fogja megkapni az állást: amelyik 2022-ben leérettségizett, vagy amelyik 2021-ben nem? Vagy vajon mennyi esélye lesz boldogulni, ha valaki külföldre megy dolgozni vagy tanulni egy színvonalasabb helyre, és előadja, hogy ő ugye a covid miatt nem érettségizett még anno (meg persze azóta se) – de legalább nagyon jók voltak a jegyei magyar irodalomból? És igen, az ilyen szituációknak tetemes számban fennáll az esélye, hiszen miért tenne valaki érettségit, ha az egyetemre 2021-ben amúgy is felveszik? (És ugye senki nem akar két teljesen üres egyetemi szemesztert csinálni ebben az országban? Valaki nyugtasson meg!)

Mit is lehet tehát csinálni, hogy a digitális oktatás okozta fokozott egyenlőtlenségeket legalább valamelyest kiküszöböljék? Vagy, hogy a klasszikusokat idézzem: ne az legyen, hogy „a felső tízezer termeli magát újra közpénzen"? Lehetnének államilag támogatott felzárkóztató programok a digitális deprivációban szenvedő vidékek megsegítésére. Lehetne fokozottabb támogatás a digitális eszközök beszerzésére. Lehetnének digitális továbbképzések a diákoknak és pedagógusoknak, ahol szükség lenne rá. Lehetnének törvényi intézkedések a lemaradott iskolák részleges újranyitására (például több ciklusban, új órarenddel, kiscsoportokban). Sok minden lehetne. Sok mindenért lehetne petíciót írni. Csak nem az érettségi elhagyásáért. Az oktatásban talán az érettségi az egyetlen olyan szegmens, ami nem hibás a kialakult esélyegyenlőtlenségekért.

Tudom, hogy ez egy nehéz helyzet. Tudom, hogy sok diáktársam kétségbeesve, elveszve, bizonytalanságban érzi magát. Nem ritkán én is. De könyörgöm, találjunk más megoldást. Fogjunk össze! Legyen tíz Oktondi, harminc KórházSuli, ötven E-Tanoda. De végzősként én is kézbe akarom kapni 12 év „szenvedés és verejték" fő eredményét. Én is akarok egy saját hőseposzt, ahol éjjeleken át tételeket jegyzetelve egyszerre, mágikus módon bohókás tinédzserből felnőtt leszek majd. Nem másfél év múlva. Nem külön kérvénnyel. Idén. Amikor kell.


​kiemelt kép forrása: tata.hu

„A közösségi média térhódítása felér egy informáci...
COVID-19 árnya a társadalomban: merre tart a COVID...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek