3 perc olvasási idő (654 szó)

"Ha mindig csak ugyanazokat a kedvenc médiumokat olvassuk és kizárunk nekünk nem tetsző véleményeket, könnyen tájékozatlanná válhatunk egyes kérdésekben" - interjú a Transzparens Újságírásért Alapítvánnyal

Transzparens, átlátható újságírás, szólásszabadság, médiaegyensúly... mind-mind olyan fogalmak, amelyek évek óta jelen vannak a társadalmi és a politikai közbeszédben. A Civil Körkép rovatunk legújabb vendége pontosan ezeknek a témáknak kihangsúlyozására jött létre. A Transzparens Újságírásért Alapítvány ügyvezetője, Pongrácz Bálint közgazdász válaszolt a kérdéseinkre.

Mikor és milyen céllal jött létre a szervezet?

Az alapítványt 2019 telén alapította Partos Bence, aki előtte a médiában dolgozott, a Mandiner közéleti portál főszerkesztő-helyettese volt. Bence a korábbi munkája során több olyan megfigyelést is tett, amit arra ösztönözte, hogy hagyja ott a közéleti újságírást és másképpen próbáljon hatni a magyarországi médiakultúrára. Ilyen megfigyelések voltak például az haza hírfogyasztás kultúrájával kapcsolatos problémák, az újságírói szakmai válsághelyzetei és a médiumok működésének átláthatatlansága. A Transzparens Újságírásért Alapítvány célja így a hazai vitakultúra és médiatudatosság erősítése és az újságírás átláthatóbbá tétele lett.

„Egy ellenőrizetlenül felejtett hatalmi ág" – olvasható a honlapjukon. Valóban beszélhetünk negyedik hatalmi ágként a médiáról?

Sokan – főleg az újságírói szakmán belül – hivatkoznak így a sajtóra. Az tagadhatatlan, hogy minden demokráciában fontos szerepe van a szabad sajtónak, mivel itt versenyeznek egymással a különböző politikai erők, a közéleti újságírás pedig fontos a mindenkori kormányzati és nem kormányzati politikai hatalmak ellenőrzése szempontjából. A negyedik hatalmi ág felfogás azonban abszolút szereptévesztés: amikor az újságírói szakma így hivatkozik magára, azzal igazságtalanul mások felé akar helyezkedni és ellenőrizetlenül kíván működni. A Transzparens Újságírásért Alapítvány egyik kitűzött célja, hogy informáljunk azokról, akik informálnak, tehát ellenőrizzük azokat, akik a demokrácia működését hivatottak ellenőrizni: az újságírókat.

Általánosságban mi mondható el a magyar emberek médiafogyasztásáról? Mennyire tudatosak?

Sajnos nem túl pozitív a helyzet, a hazai médiatudatosság fejlesztése az alapítványunk egyik legfontosabb célja. Sokan nem tudják mennyire fontos a hírforrásokat kritikusan kezelni. Aki hajlamos elhinni bármit, amit hall vagy olvas, az könnyen álhírek áldozatává eshet. Szintén gyakori jelenség a véleménybuborékok kialakulása: ha mindig csak ugyanazokat a kedvenc médiumokat olvassuk és kizárunk nekünk nem tetsző véleményeket, könnyen tájékozatlanná válhatunk egyes kérdésekben. A közösségi médián keresztüli tájékozódás egy új jelenséget is előidézett, az átlagos olvasó figyelme egyre rövidebb ideig aktív, egyre többen csupán egy-egy cikk címét olvassák csak el. Mindezekre fel kell hívni a figyelmet, de feladatunknak tekintjük ezen kívül a párbeszéd megteremtését a közéleti újságírói oldalak közt, hogy ezzel is fejleszteni tudjuk a hazai vitakultúrát. 

A fiatalok körében mennyire elterjedt még a hagyományos újságírás figyelemmel kísérése? Mennyiben tudja megtartani a hagyományos újság a tájékoztató szerepét az online közösségi média platformokkal szemben (instagram, tiktok, twitter, stb.) a fiataloknál?

A hagyományos, nyomtatott újságokat a fiatalok csak nagyon minimális része olvassa, helyette az online verziókat részesítik előnyben, sokan a Facebookon keresztül. Ilyen szempontból valós veszély, hogy a fiatalok a Facebook mellett egyre több más platformot is használnak – most leginkább az Instagram és a Tiktok – amelyek sokkal kevésbé alkalmasak hírfogyasztásra.

Munkájuk során milyen eszközökkel, programokkal tudják átláthatóbbá tenni a hazai újságírás szakmáját?

Elsősorban nyilvános vitaesteket rendezünk, az újságírókat részletesen bemutató portrécikkeket írunk, elemzéseket, illetve podcasteket készítünk. Emellett pedig közösségi oldalainkon rendszeresen teszünk közzé érdekességeket akár a hazai újságírás akár általánosságban a média világáról.

Folytonos vitát képezi a hazai közbeszédben a média egyensúlyának és a sajtószabadságnak a kérdése. Önök, hogy látják ezt a kérdést?

Minden ilyen kérdést szigorúan szakmai szempontból, a tények és a számok talaján állva igyekszünk megközelíteni. Természetesen mivel szubjektív emberi lények vagyunk, nekünk is van véleményünk a kérdésben. Annyit tehetünk ez ügyben, hogy tisztességesen és őszintén járunk el a tájékoztatás során, nem utolsó sorban pedig nyilván a legjobb tudásunk szerint. Sajnos a média egyensúlyának és a sajtó szabadságának kérdése erősen átpolitizált témák, így szerintünk különösen szükség van az olyan valóban tényszerűségre törekvő és átlátható szervezetekre, mint amilyen a Transzparens Újságírásért Alapítvány kíván lenni.

​Ha felkeltette az érdeklődéseteket a Transzparens Újságírásért Alapítvány munkássága, akkor mindenképpen látogassatok el a weboldalukra. További érdekes tartalmakért pedig kövessétek őket instagramon és facebookon.


Csatlakozz a TIA patronálói közé!
Kiről olvasnál a Civil Körkép rovatban?

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek