2 perc olvasási idő (352 szó)

10 érv a Civil Rádió mellett

Közel 25 éve kezdte meg működését az ország egyik legnagyobb nem nyereségérdekelt rádiója, a Civil Rádió. A Civil Rádiózásért Alapítvány által életre keltett rádió első adása 1995-ben szeptember elsején indult, azóta pedig rengeteg mindenen ment keresztül, a mára már csak az online térben működő médium. 2019-ben szűnt meg a rádió analóg adása, amelyet követően az Alapítvány a TASZ segítségével megtámadta a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azon döntését, amely megszűntette a rádió FM sugárzását.

Az kétségkívül elmondható, hogy a Civil Rádió léte megkérdőjelezhetetlen és egy olyan feladatot tölt be, amely nélkül óriási űr tátongana a civil társadalomban. Bár mára már csak az interneten hallhatjuk a rádiót, a műsor színvonalai mit sem változtak. A Civil Rádió addig fog szólni, amíg mi hallgatni fogjuk, ameddig mi hiszünk a civil társadalomba. Most pedig álljon itt tíz érv, ami amellett szól, hogy miért is érdemes ellátogatni a civilradio.hu címreés meghallgatni a műsoraikat.

  1. Civilek készítik a műsort civileknek a civil társadalomról!

  2. A civil szektort érintő naprakész híreket, történéseket és pályázatokat osztanak meg!

  3. A műsoraikban évente több száz civil szervezet fordul meg vendégként!

  4. A Civil Rádió politikai és gazdasági érdekcsoportoktól függetlenül működik!

  5. Küzdenek a magyar sajtó szabadságáért, és azért, hogy megakadályozzák más szabad médiumok elhallgattatását!

  6. Több, mint egy tucat különböző műsor kerül adásba, amelyekben a társadalmi témákat érintő beszélgetések mellett az amatőr zenei produkciók bemutatása is megfér!

  7. Számos elkötelezett egyetemista teljesíti ott a szakmai gyakorlatát!

  8. Fontos küldetésük, hogy bebizonyítsák: „… hogy akinek üzenete van, hozzáférhet a mikrofonhoz, részese lehet a rádiót működtető csapatnak."

  9. A belső képzéseken túl számos tréninget is szerveznek civil szervezetek tagjainak a hírkészítéssel kapcsolatban!

  10. A nem nyereségérdekelt rádiónak több mint 200 önkéntese dolgozik azon, hogy minél színvonalasabb műsorokat hallhassanak a hallgatók!

Kattintsatok az élő adásra, és hallgassátok Ti is a Civil Rádiót! Emellett pedig kövessétek őket a facebookon, hogy ne maradjatok le a legújabb hírekről. Én nagyon bízom benne, hogy egyszer még újra tekerhetünk a rádiónkon a Civil Rádió frekvenciájára!


Online ünneplik május elsejét a szakszervezetek
Separately Together part I. - AC Amics

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2025. február 08. szombat