7 perc olvasási idő (1337 szó)

„Az IDSA-be azért érdemes jelentkezni, mert nálunk a tagokra családtagként tekintünk és nagy hangsúlyt fektetünk a külföldi hallgatók integrálásába is”- interjú az IDSA alelnökével

Az IDSA (International Diplomatic Student Organization) a Corvinus egyetem egyetlen angol nyelven működő diákszervezete. A szervezet alapvetően a nemzetközi kapcsolatok köré épül. Mint, aktív IDSA tag különösen közel áll hozzám a szervezet tevékenysége és szelleme. A szervezet működésével, terveivel és lehetőségeivel kapcsolatban készítettem interjút Suk Terezaval, az IDSA Szakmai ügyekért felelös alelnökével. 

Mesélnél egy kicsit az IDSA-ről. Hogyan jött létre? Mi a célja a diákszervezetnek?

Az IDSA mint egyetlen teljesen angol nyelven működő szakmai diákszervezet, 2013 óta igyekszik szakmai fejlődési lehetőségeket és közösségi eseményeket biztosítani, mind a magyar, mind a nemzetközi hallgatók számára. Szakmai tevékenységünk sokrétű. Célunk, betekintést nyújtani az aktuális világpolitikai, nemzetközi viszonyokba, valamint ezeket kiegészíteni az úgynevezett soft skill-eket fejlesztő kurzusokkal, amelyekkel felkészítjük tagjainkat a mindennapi élet szakmai kihívásaira. Emellett, nagy hangsúlyt kap szervezetünkben, a magabiztos önálló gondolkodás. Ezért hoztuk létre saját publikációs felületeinket (online hírlevél, podcast). Fontos kiemelni azt is, hogy szervezetünk struktúrája szintén segíti a szakmaiságát: a középvezetői rendszer által tagjaink rutinossá válnak projektek menedzselésében, feladatok elvégzésében és delegálásában. Rendszeres és változatos közösségi programjainkon nem csak az új tagok integrációját, de az egész szervezet szellemiségének átöröklődését kiemelten kezeljük.

Ha valaki a szervezet tagja szeretne lenni, mit kell tennie a jelentkezéshez?

Minden szemeszterben jelentkezési időszakot hirdetünk (a jelenlegi jelentkezési időszak határideje 2021. február 19., 23:59).

A csatlakozni kívánó hallgatóknak egy jelentkezési űrlapot kell kitölteniük és a megadott minta alapján összeállított önéletrajzot kell elküldeniük a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. A második, és egyben utolsó forduló pedig egy interjú.

Téged mi motivált, amikor jelentkeztél az IDSA-be?

2017-ben jöttem fel Budapestre Horvátországból, és a Balassi Intézetben tanultam, nemzetközi diákokkal, nemzetközi környezetben. 2018-ban, miután befejeztem a képzésem a Balassi Intézetben, nagyon vágyakoztam újra sokszínű, nemzetközi társasághoz tartozni, így úgy döntöttem csatlakozni szeretnék IDSA-hez, és hát azóta is tagja vagyok.

Mit gondolsz miért érdemes az IDSA-be jelentkezni?

Az egyetemi évek alatt ajánlott egy diákszervezethez csatlakozni, hiszen ez sok előnnyel jár; szakmai fejlődés mellett, szociális életet lehet folytatni és ezáltal kiváló a kapcsolatépítéshez is. Az International Diplomatic Student Association-t olyan diákok szokták általában megpályázni, akiket érdekel a politika- és a diplomácia világa, továbbá az angol nyelvtudásukat is szeretnék fejleszteni.

Az IDSA-be azért érdemes jelentkezni, mert nálunk a tagokra családtagként tekintünk és nagy hangsúlyt fektetünk a külföldi hallgatók integrálásába is.

Amit a tagjaink nagyon értékelnek az az, hogy alkalmuk van az angol nyelvet gyakorolni, hisz felismerik az angol nyelv ápolás nélkülözhetetlen szerepét a jövőbeli karrierépítésben.

Ezek mellett, tömérdek más nyelvel és kultúrával tudnak találkozni a szervezetünkön belül, amely hasznossá válhat a nemzetközi kapcsolatépítéshez.

Mit lehet csinálni a szervezeten belül? Milyen részlegeken lehet dolgozni?

Az IDSA-n belül a tagfelvétel után, a tagok csatlakozhatnak a Szakmai -, Külügyi-, HR- vagy PR szekciókhoz. A szekciókat az adott alelnökök vezetik, akik felügyelik a csapat munkáját és szakmai tanácsokkal látják el a tagokat. A szekciókon belül középvezetők is segítik a munkát, amely már komolyabb felkészülést és felelősséget igényel. Az új tagok először csapattagokká válnak az általuk választott szekcióban, és ezentúl a tetszésük szerint jelentkezhetnek először középvezetői, alelnöki, majd akár elnöki pozícióra a következő választásokon, melyre az évzáró közgyűlésen kerül sor.

Milyen programokat szerveztek?

A tavaszi szemeszterben, a járványügyi helyzet miatt kénytelenek vagyunk tovább folytatni az eseményeinket online. Ettől függetlenül, egyenlő szintű lelkesedéssel kezdtünk bele a jelenlegi szemeszteri programok megszervezéséhez. A tagjaink a szakmai programok részeként „workshop" és „soft skill" kurzusokon, illetve szakmai kurzusokon vehetnek részt. A „soft skill" -ek (például kommunikációs készség, prezentáció-technika. Online marketing) bemutatásával, ezek elsajátítására ösztönözzük a tagokat. A meghívott előadók személyes példákkal, közvetlen módon szemléltetik a különböző technikákat, „skill"-eket és azok alkalmazását, továbbá ismertetik, hogy azok hogyan járultak hozzá szakmai fejlődésükhöz. A „workshop"-ok, alapvetően interaktívabb jellegű események. A meghívott előadók a közönség bevonásával ismertetik az adott témát. Szituációk, helyzetgyakorlatok, (ön) reflektív beszélgetések által segítik a tagokat az adott készség elsajátításában. A szakmai kurzusok a szemeszter folyamán kétszer tartjuk meg. Lehetőséget adunk a tagjainknak, hogy a nemzetközi konferenciákra való szükséges tudást elsajátítsák. Fejlesztjük készségeiket, amelyeket bármilyen nemzeti vagy nemzetközi konferencián felhasználhatnak. Amire különös hangsúlyt rakunk az előadások alatt, az a beszédírás, nyitó beszéd, vita menete, határozatírás lesznek.

Ezen kívül egy Külügyi Hírlevelünk (Foreign Affairs Bulletin) is van. A hírlevelünkben részletes elemzéseket és naprakész információkat nyújtunk a külügyekről a geopolitikáról és a nemzetközi pénzügyekről. A tagjaink számára kiváló lehetőséget nyújt az angol nyelvi készségek fejlesztésére. Emellett megtanítjuk őket választékosan írni, rávilágítunk a kevésbé szakmai pontokra írásainkban, és olyan forrásokat mutatunk nekik, melyek követésével több nézőpontból tudnak tájékozódni egy konfliktussal kapcsolatban.

A Külügyi szekció is izgalmas projektekkel készült fel a szemeszterre. A Tudományos esszéíró verseny (Essay on Display), amely az IDSA történetének első önálló tudományos pályázataként indult el az előző félévvel kezdődően. Ennek keretein belül különböző releváns globális problémákról írhatnak a jelentkezők.

Betekintés az ENSZ működésébe- UN Shadowing Program, az IDSA egyik régóta tartó együttműködésének keretein belül zajlik minden évben a United Nations Information Service in Vienna (UNIS) közösen, melynek célja mesterszakos hallgatók bevonása az úgynevezett „UN Shadowing" programba.

Tudományos beszélgetés-sorozat- Fireside Chats Series egy szakmai és tudományos beszélgetés-sorozat. Igyekszünk a lehető legszélesebb skálán felvonultatni vendégeinket, korábban az Amerikai Egyesült Államok hadseregének különleges hadműveleti tanácsadókként szolgáló előadótól kezdve, egy Hollandiában élő fiatal magyar üzleti tanulmányokat folytató mesterképzés résztvevő hallgatón át.

A HR szekció a felvételi eljárással, integrációval, közösségi eseménnyel és csapatépítéssel foglalkozik. A világjárvány okozta megváltozott és változásban lévő körülmények tekintetében, a HR csapat küldetése továbbá többféle terv kidolgozása. Emiatt a távoktatás fennállása alatt, a közösség interperszonális találkozói is az online térben valósulnak meg különféle játékok, illetve HR-rel kapcsolatos előadások formájában.

A PR szekció feladata, hogy folyamatosan napra készen tartsa a szervezetek weboldalát, közösségi média felületeit, valamint ezek mellett a belső kommunikációs felületeket.

Felmerül a kérdés, hogy hogyan tartható fenn a munka és az újabb projektek a kialakult helyzetben. Mesélnél erről egy kicsit?

A IDSA vezetősége fel volt készülve a kialakult helyzetre, és már tavaly június óta próbáltuk kiválasztani az ideális digitális platformot a tagjaink számára. Még lehet nehézséget okozott az a tudat, hogy minden eseményünket online kell hogy megtartsuk, azoban ez nem hátráltat minket abban, hogy a magas színvonalat hozzuk. Pontosnak és szorgalmasnak kellett lennünk az új programok megszervezésében, de megérte a sok munka és kitartás. A diákszervezetünk még ilyen nehéz járványügyi helyzetben is, folyamatosan új projekteket alkot, új kapcsolatokat épít és népszerűsíti a tevékenységeinket a digitalizációnak köszönhetően. Sikeresen kezeltük eddig a koronavírus-járvány helyzetet, és határozottak vagyunk abban, hogy ezt a sikert tovább vigyük a tavaszi szemeszterbe is.

Az idei szemeszterben egy új projekten dolgozik a szakmai csapat. Kifejtenéd ezt egy kicsit?

Az őszi szemeszterben elkezdtük beszélni arról, hogy milyen jó lenne, ha valami újba kezdene az IDSA szakmai csapata. Valami olyanba, ami inspirálhatja és motiválhatja a szakmai csoport tagjait. Az egyik csapat találkozón elhangzott a Podcast elindításának az ötlete, ez valamikor november táján volt. Miután biztosak lettünk abban, hogy igenis belekezdünk a Podcast projektbe, gyorsan szervezkedtünk. Mindegyik csapattagnak megvolt a különálló feladata, így Petra Szijgyártó elkészítette a Podcast hivatalos logóját és háttér zenéjét, Anna Pasko és Idrees Razak segítettek a Podcast szerkesztésében, Tóth Dóra a vendégekhez való felkészülésben. A Rádió Eper stúdióban az ELTE Bölcsészettudományi karán vesszük fel a Podcast-ot, ezek mellett Tamás szakmai tudása és mentorálása nagyon sokat segített nekünk, hiszen amatőr szinten kezdtük el a Podcast készítését. A Podcast sorozatokat kéthetente publikáljuk. Az első epizód pedig már február 15-től hallható. Itt érhető el, a Fenntartható fejlődésről szóló Podcast epizód.

Miket terveztek még erre a félévre?

A tervünk az, hogy a digitalizációs átalakulás során, a tagjaink számára ugyanolyan minőségű szakmai előadásokat szervezzünk, illetve lehetőséget adjunk az online közösségi eseményekre is. A magas színvonalat szeretnénk tovább vinni a tavaszi szemeszterben is.

 Ha szeretnél többet megtudni az IDSA-ról, akkor kövessétek őket facebookon és instagramon, vagy látogassatok el a honlapjukra.


képek forrésa: IDSA

Állásfoglalást adott ki az ODT az idei érettségive...
Magyar Civil Becsületrend kitüntetést kapott az SZ...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 28. csütörtök