6 perc olvasási idő (1209 szó)

"Ilyenkor egy kicsit elhozzuk Veszprémbe a multikulturalizmust..." - Interjú a Lélektér Alapítvánnyal

Sok ember életében történnek nagy változások, számomra például az egyik legnagyobb az volt, amikor 20 év után elköltöztem Veszprémből. Azonban mikor hazajövök tudom, hogy a család és a barátokon kívül, mindig van még egy biztos pont a városban, ez pedig a Bajcsy-Zsilinszky utca 9.-ben található Veszprémi Ifjúsági Ház és az azt működtető, közel 10 éve létrejött Lélektér Alapítvány. Takáts Emesével, az alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgettem az elmúlt évekről, a város fiataljairól, a programokról és a jövőről.

Közel egy évtizede működtök Veszprém ifjúságáért. Melyek voltak a legnagyobb változások, mérföldkövek a szervezet életében?

Valóban régre nyúlik vissza az alapítványunk működése, hamarosan a jubileumi 10. születésnapunkat fogjuk ünnepelni. Ez a közel 10 év rengeteg szép emléket és kihívást állított elénk, de folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél felkészültebbek legyünk a munkánk során. Kezdetben a fő profilunk a kortárssegítő-, önismereti képzések, és a drogprevenció volt, amely mára kiegészült számos, az Erasmus+ program által nyújtott nemzetközi lehetőségekkel, valamint nagy hangsúlyt fektetünk személyiségfejlődésre és a kompetenciafejlesztésre.

Az alapítványunk célja azonban soha nem változott az évek során, ezt pedig legjobban a jelmondatunkkal tudom megfogalmazni: „Fiatalokkal, fiatalok bevonása nélkül nem lehet dolgozni!" Már a kezdetektől a 13 – 30 év közötti fiatalok voltak a célcsoportunk, viszont számunkra mindig is fontos volt, hogy a fiatalok mellett elérjenek az üzeneteink az őket körül vevő réteghez is, szülőkhöz, tanárokhoz, pedagógusokhoz.

Fontos mérföldkő volt a szervezetünk életében továbbá, hogy 4 évvel ezelőtt lehetőséget kaptunk a Veszprémi Ifjúsági Ház szakmai vezetésére, valamint ezzel egyidőben Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával egy ifjúsági feladatellátási szerződés jött létre, melynek köszönhetően többek között becsatornázhatjuk a helyi fiatalok véleményét a döntéshozók elé.

Veszprémben mindig is pezsgett az ifjúsági élet, az egyetem mellett, rengeteg középiskola és általános iskola működik. Hogyan tudnád jellemezni a helyi fiatalokat?

Először is a várossal kezdeném. Veszprém nagyon jó helyzetben van, hiszen itt fekszik a Bakony és a Balaton ölelésében, könnyen, rövid időn belül megközelíthető Budapest, vagy a környező nagyobb városok (Székesfehérvár, Győr), így rengeteg lehetőséget kínál az itt élőknek. Ezt pedig a veszprémi fiatalok tökéletesen ki is használják (nyáron például aki teheti, lemegy a Balaton partra, és jól is teszik…), ha úgy tetszik „mozog" a fiatalság, amellett persze, hogy a helyi adottságokat is kihasználják. És igaz, hogy rengeteg fiatal él itt, de abszolút nem lehet rájuk egy homogén csoportként tekinteni, hiszen minden korosztálynak más-más prioritása van, nagyon sok kollégista lakik itt, akik az egyetemre, vagy különböző középiskolákba járnak, számukra is mást jelent Veszprém. Összképként viszont elmondható, hogy a helyi fiatalok szeretik a városukat, szeretnek itt élni. Veszprém egy nyugodt település és szerencsére tele van olyan fiatallal, aki tenni is szeretnének érte. Erre pedig a legjobb példa az általunk patronált Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat (VEDIÖK), amely a helyi fiatalok és diákok érdekképviseletét kívánja ellátni, valamint programokat szerveznek a kortársaiknak.

Valóban elég sokszínű a város ifjúsága, de mik azok a programok, amikkel meg tudjátok szólítani a fiatalokat helyi szinten?

Az évek során rengeteg programmal és rendezvénnyel várjuk a fiatalokat, amelyek között vannak egészen újak és vannak, amelyeket már több éve sorozatban megvalósítunk. Mindegyiknek az alapja, hogy a fiatalokkal együtt találjuk ki, hogy milyen eseményeket szervezzünk, mi abban hiszünk, hogy a fiatalok bevonása a kulcs abba, hogy számukra is érdekes és értékes programok valósuljanak meg. Ilyen rendezvényünk például a karácsonyi jótékonysági akció, amelynek lényege, hogy a városi fiatalok valamilyen apró ajándékokkal meglepik a kórház falai közt gyógyuló kortársaikat az ünnepek előtt, másik évek óta megrendezésre kerülő programunk a „Ping-pongozz a döntéshozókkal", amikor is meghívunk minden önkormányzati képviselőt egy estére, ahol pingpongozás közben a fiatalok el tudják mondani a javaslataikat és ötleteiket. Emellett rengeteg fiatalt érünk el az Erasmus+ nyújtotta nemzetközi programokkal, vagyis az ifjúsági csereprogramokkal és a rövid vagy hosszútávú önkéntességgel. Szerencsére nagyon jó kapcsolatot ápolunk a helyi iskolákkal is, akik megengedik, hogy egy-egy alkalommal bemutassuk, hogy milyen nemzetközi lehetőségeik vannak a fiataloknak. A legtöbb iskolában a pedagógusok nyitottak arra, és szorgalmazzák is, hogy tanulóik részt vegyenek hasonló projekteken, annak ellenére, hogy a jelenlegi oktatási rendszer feszessége és teljes mértékű rugalmatlansága nem tenné ezt lehetővé.

Amit azonban mindenféleképpen ki kell emelnem, az az, hogy minden rendezvényünk és programunk középpontjában a fiatal személyiségének a fejlődése áll. Azt gondolom, hogy egy olyan rohanó, és gyorsan változó világban, mint amiben élünk nincs annál fontosabb, mint hogy megismerjük önmagunkat, a korlátjainkat, a bennünk rejlő képességeket, amelyek mind-mind szembe jönnek majd a nagybetűs életben. Mi pedig ehhez próbálunk megfelelő segítséget nyújtani. Legutóbbi nemzetközi programjainkon a nyilvános beszéd technikáit, formáit és fontosságát jártuk körül, míg a következő rendezvényünkön a digitális történetmesélés és a mindennapjainkat befolyásoló online világ lesz a téma.

Említetted már a nemzetközi vonalat is, és ha jól tudom jelenleg több mint tíz külföldi önkéntes tartózkodik nálatok. Ők milyen feladatokat látnak el az Alapítványnál?

Valóban, a nemzetközi vonal, ahogy korábban említettem is, nagyon hangsúlyos a szervezetünk életében. Amellett, hogy a fiatalok részt tudnak venni külföldön egy hetes nemzetközi projekteken, vagy önkéntesprogramokon, hozzánk is érkeznek külföldiek. Több ifjúsági csereprogramot valósítottunk már meg Veszprémben, amelynek köszönhetően rengeteg külföldi fiatal érkezett ide, és távozott nagyon jó emlékekkel. Azt gondolom, hogy minden ilyen program egy-egy lépcsőfoka annak, hogy jobban megismerjük, ami körülöttünk zajlik a világban, például, hogy nem kell valakit gyűlölni, mert más a vallása. Ez egyébként egy nagyon jó tanulási folyamat a fiataloknak is, akik például soha nem találkozta korábban iszlám vallású fiatallal, és megismerik az ő kultúrájukat, valamint azt, hogy egyáltalán nem különböznek tőlünk. Valamint azt gondolom a városnak is nagyon jó, hogy találkozhatnak az utcán sétálva különböző országból érkező, más vallású, más kultúrájú fiatalokkal, ilyenkor egy kicsit elhozzuk Veszprémbe a multikulturalizmust.

És rákanyarodva az önkéntesekre, igen, jelenleg 11 fiatal érkezett hozzánk 4 országból (Törökországból, Litvániából, Olaszországból és Lengyelországból), akik az elkövetkezendő másfél hónapban az Erasmus+ program nyújtotta lehetőségekről és programokról fognak beszélgetni iskolákban, valamint arról, hogy mit is jelent az önkénteskedés és az, hogy ha elköltözöl egy másik országba egyedül.

Hamarosan egy nagy kihívás elé néz a város, ugyanis 2023-ban Ti lesztek Európa Kulturális Fővárosa. Mik a jövőbeni tervek, akár az EKF kapcsán, akár azon túl mutatóan?

Óriási nagy siker és egyben óriási nagy felelősség is a városnak a kulturális főváros cím, azonban azt gondolom, hogy rengeteg lehetőséget teremt ez számunkra. Egyrészt szeretnénk létrehozni egy döntésvéleményezési tanácsot, amelyben csak is fiatalok foglalnának helyet és egy-egy önkormányzati döntést, változtatást még az ügy tárgyalása előtt véleményeznének a fiatalok, a döntéshozók elé pedig már ezzel kiegészülve kerülne oda. Emellett az EKF lehetőséget biztosít arra is, hogy mi civilek bevonódjunk bizonyos területek/rendezvények megvalósításánál. Fontos, hogy a városban működő alapítványok, és egyesületek kiegészítsék egymás munkáit és összhangban harmonikusan dolgozzanak a városért.

Ami a jövőt illeti, hamarosan lesz egy nagyobb szabású rendezvényünk, melynek célja, hogy a fiatalok olyan, a munkájukban boldog és sikeres embereket ismerjenek meg, akiktől inspirálódni tudnak és akiktől megtanulhatják, hogy mindennél fontosabb az, ha jól érzed magad és boldog vagy miközben dolgozol. Ez pedig egy újabb állomása lesz a személyiségfejlődésnek, amikor is rájövünk, hogy azt kell csinálnunk, amit valóban szeretnénk, és ahol jól érezzük magunkat.

Mind a város, mind a Lélektér Alapítvány nagy kihívásokkal néz szembe, de mi bízunk benne, hogy sikerrel teljesítenek minden feladatot! Ha érdeklődsz a nemzetközi lehetőségek iránt, vagy szeretnél többet megtudni az alapítványról, akkor kövesd őket facebookon és instagramon, vagy látogasd meg a weboldalukat.

Szerző: Szalóki Viktor


Mi lehetne befogadóbb közeg egy játéktérnél?
Még szólásszabadság, vagy már bullying? Felelősség...
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. október 14. hétfő