2 perc olvasási idő (315 szó)

Jelentkezz a Mathias Corvinus Collegium középiskolás tehetséggondozó programjába

A Mathias Corvinus Collegium olyan középiskolás fiataloknak nyújt képzési lehetőséget, akik érdeklődnek a közélet illetve a társadalmi változások iránt, tájékozottabbak, olvasottabbak az átlagnál, és tudnak kritikusan gondolkodni. A képzésben résztvevő tanulók, online kurzusokat végezhetnek különböző témákban, illetve havi rendszerességgel megrendezésre kerülő előadásokat hallgathatnak. A program elsődleges célja a tehetséggondozás, hogy a programban résztvevő fiatalok legszínvonalasabb képzéseken vehessenek részt illetve az itt megszerzett tudást felhasználják felnőtt életük során.

A középiskolás programban minden középiskolás diák tud jelentkezni, egészen nyelvi előkészítő évfolyamtól a végzős évekig. A felvételt nyert diákok sok fajta képzésből választhatnak. Ezek a következők:

  • Íráskészség fejlesztése- Academic Writing
  • Nemzetközi kapcsolatok
  • Társadalmi tanulmányok
  • Jog
  • Pszichológia
  • Modern kori történelem
  • Közgazdaságtan

Az online képzéseken túl a középiskolás program lehetőséget nyújt közösségformáló tevékenységekre. A havi rendszerességgel megrendezésre kerülő napokon felül lehetőség nyílik téli illetve nyári táborokban való részvételre. Fontos a határon túli fiatalokkal való kapcsolattartás, ezért évente egy alkalommal a meglátogathatjuk az erdélyi diáktársainkat.


A jelentkezés menete és feltételei:

Jelentkezési határidő: 2020 június 14.!

Egy könyv, film, sorozat, színházi darab 1-1,5 oldal terjedelmű bemutatása és kritikai elemzése. A tartalmán kívül érdemes nagy hangsúlyt fektetni az egyes elemek kritikai bemutatására, illetve a személyes vélemény kifejtésére. Formai követelmények: Times New Roman betűtípus, 1,5 sorköz, 12-es betűméret, sorkizárt igazítás. A pályázat és a csatolt fájl neve egyaránt tartalmazza a jelentkezni kívánt tanuló nevét.

Eredmény: A pályázó diák két héten belül e-mailt kap jelentkezésének eredményéről, amely tartalmazni fog egy kiértékelést a beadott munkáról.

A megírt pályázatokat erre a linkre lehet feltölteni: https://moodle.mcc.hu/jelentkezes/

Személyesen én is tagja vagyok ennek a programnak, és nagyon sok pozitív tapasztalatom van. Nagyon sokat tanultam az elmúlt másfél évben, rettentően sok új embert ismertem meg és sokukat azóta már igaz barátaimnak tudhatok. Hálás vagyok ennek a programnak. 



Lokalizmus és az öntudatos fogyasztás - szatyor be...
Hogyan működhet egy ország két hatalom között?

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 18. csütörtök