2 perc olvasási idő (425 szó)

Hogyan lett egy álomból egy fiatalokért tevékenykedő közösség?

Molnár Levente ifjúsággal foglalkozó fiatal egyik álma az volt, hogy egyszer legyen egy saját, fiatalokért aktívan tevékenykedő közössége. Középiskolás évei alatt sokat dolgozott a Kecskeméti Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatnál, melynek egy évig elnöki pozícióját is betöltötte. Azonban úgy gondolta, hogy az évek alapján megszerzett tapasztalatait nem hagyja elveszni, így 2017. június 13-án megalapította az akkoriban még Facebook csoportként működő Fiatalok Összefogása közösséget. A csoport sikeresnek bizonyult, így hamar kinőtte saját magát. Néhány innovatív fiatal továbbgondolta a csoportot, és sikerült kialakítaniuk egy informális közösséget. Tapasztalatszerzés céljából országjárásba kezdtek, képzéseket tartottak és kapcsolatokat építettek ki más szervezetekkel. Az idő elteltével a közösség tovább gyarapodott és 2018 nyarára kialakult az Ifjúsági Összefogás teljes csapata. Struktúrájukat tekintve települési szintű szervezetekből épülnek fel és dolgoznak a helyi fiatalokkal a mindennapok során. A szervezet legfőbb célja, hogy egy élhető világot teremtsen a jövő fiataljainak. Ezt a célt az ifjak bevonásával közösen igyekeznek elérni. Programokat szerveznek, előadást tartanak, képzéseket szerveznek, kapcsolat-és kompetencia fejlesztési lehetőségeket kínálnak az érdeklődni vágyóknak. Az Ifjúsági Összefogás vezetőségét település szintű ifjúsági szervezetek volt, vagy aktuális vezetői alkotják, így a tapasztalatátadás is főszerepet játszik a munkában. Gyűléseiket az online térben tartják meg, ami lehetővé teszi, hogy mindenki részt tudjon venni a munkafolyamatban legyen az az ország vagy a világ bármely pontján.

Szervezeti struktúrájuk a következőképpen néz ki:

PARLAMENT: A település szintű ifjúsági szervezetek ide tudnak delegálni 2-2 főt, hogy kapcsolatot tartsanak egymással, és hogy közösen kidolgozzák, hogyan is épüljön fel tematikailag a következő év programterve/menetrendje. Ennek vezetőségét évente a parlament választja meg.

TANÁCS: Az operatív vezetőség szerepét tölti be, akik tanácsot adnak, lehetőséget biztosítanak, és irányt mutatnak a parlament számára. A Tanács vezetősége ajánlással történik. Régebb óta az ifjúság szakmában mozgó fiatalok tölthetnek be itt vezetői tisztséget. A Tanács feladata a hivatalos ügyintézés, és a szervezet képviselete.

EGYESÜLET: Az egyesület célja, hogy lehetőséget biztosítson az informális szervezet céljainak megvalósításában. A okmányos ügyintézés, a pályázatírás, és a szervezet képviselete a fő célja. Emellett azonban a Tanács tagjait is Ők javasolják, és választják meg.

Mivel a fiatalok a 21.században az online térben élik a mindennapjaikat, így fontosnak tartják a megjelenést minden felületen, együtt dolgoznak különböző videósokkal, és a saját weboldalukat is fiatalok bevonásával szerkesztik. Évente szerveznek országos és regionális találkozókat, valamint vannak vitafórumok és vidékjáró projektek is .

Mottójukhoz hűen (Egy mosolyért) minden nap a fiatalokért önzetlenül dolgoznak, és tevékenykednek egy szebb jövőn.


​kép forrása: Ifjúsági Összefogás facebook oldala

"Fogyasztó a gyerekem! Mit tegyek?" - szerdán elin...
Az online reklámozás, és annak elejtett áldozatai ...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2023. szeptember 29. péntek