2 perc olvasási idő (383 szó)

A kormány 19 ezer milliárd forint elköltését tervezi érdemi társadalmi egyeztetés nélkül - a Civilizáció sajtóközleménye

A kormány 19 ezer milliárd forint elköltését tervezi, de a társadalmi egyeztetésről megfeledkezik

Mintegy 19 ezer milliárd forintról – ez Magyarország 2019. évi GDP-jének 40 százaléka – dől most el, hogy milyen célok és prioritások mentén költi el a magyar állam. Ekkora összeghez jut ugyanis Magyarország az Európai Unió 2021-2027 közötti költségvetéséből és a koronavírus-járványhoz kapcsolódó helyreállítási csomagból összesen. A források felhasználásának kötelező eleme az érintett társadalmi csoportok bevonása.

A Civilizáció koalíció tagjai és a csatlakozó civil szervezetek azonban úgy látják, hogy nincs lehetőségük a folyamatban való érdemi részvételre, ezért nyílt levélben fordulnak a Miniszterelnökséghez, és arra kérik dr. Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárt, hogy kezdjen valódi társadalmi párbeszédet a Magyarország sorsát hosszú évekre meghatározó támogatások felhasználásáról. A civil szervezetek levelükben konkrét példákkal illusztrálva jelzik, hogy az illetékes minisztériumok csak formálisan teljesítik kötelezettségeiket.

A nyílt levél aláírói szerint még van idő a problémák orvoslására, ezért arra szólítják fel az államtitkárt, hogy minél hamarabb tegye elérhetővé a Partnerségi Megállapodás és az operatív programok, valamint Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Tervének teljes dokumentációját, elegendő időt hagyva azok véleményezésére. Azt is kérik, hogy a Miniszterelnökség nyújtson széles körű tájékoztatást a civil szervezetek körében az egyeztetési folyamatról és annak pontos menetéről.

Az aláírók szerint egy demokratikus társadalomban elengedhetetlen az érintett csoportokkal való folyamatos egyeztetés. Garanciát jelent arra, hogy a döntéshozók figyelembe veszik az emberek érdekeit, hiszen végső soron minden elköltött forint őket kell szolgálja. Az állam feladata, hogy a támogatások megfelelő elosztásával olyan fejlesztések valósulhassanak meg, amelyek egy egészséges, fenntartható, szolidáris és igazságos Magyarország létrejöttét, és a benne élő emberek boldogulását támogatják.

A nyílt levélhez csatlakozó civil szervezetek:

  • 21. század Műhely
  • Amnesty International Magyarország
  • Artemisszió Alapítvány
  • Autonómia Alapítvány
  • CEEweb a Biológiai Sokféleségért
  • Civil Közoktatási Platform
  • Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete
  • Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
  • Egymásért - Közösen Mozgáskorlátozottak Egyesület
  • ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület
  • Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület
  • Eleven Gyál
  • Eleven Vecsés
  • Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete
  • Független Magyar Művészek Országos Szövetsége
  • Háttér Társaság
  • Haver Alapítvány
  • Hívatlanul Hálózat
  • Humán Platform
  • Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete
  • Levegő Munkacsoport
  • Magyar Helsinki Bizottság
  • Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
  • Magyar LMBT Szövetség
  • Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
  • MASZK Egyesület (Szeged)
  • MENŐK Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület
  • MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület
  • NIOK
  • Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK)
  • Ökotárs Alapítvány
  • Sádt Győző Alapítvány
  • Védegylet Egyesület


kép forrása: civilizáció.net


A nemzetközi együttműködések Mekkája és ennek alap...
Elindult a Hallgatói Szakszervezet Jogklinikája

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 19. péntek