1 perc olvasási idő (207 szó)

BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI TEREK ÖSSZEFOGÁSBAN - AVAGY AZ ONLINE IFJÚSÁGI MUNKA MEGKEZDÉSE

Az elmúlt hetekben, a járványügyi helyzet végett, példátlan civil összefogás kezdődött el az ország minden területén. Egy újabb remek kezdeményezést szeretnénk bemutatni most nektek a fővárosból. Budapesten számos fiataloknak fenntartott civilek vagy önkormányzatok által működtetett közösségi tér van jelen, akiknek most egyik napról a másikra megváltozott a munkarendjük. Ezt követően, rendkívüli gyorsasággal, ezek a szervezetek és az ifjúsági teret vezető szereplők összekapcsolódtak és létrehoztak egy informális online tanácskozó csoportot, amelynek célja, hogy segítse a fővárosban és környékén dolgozó ifjúsági szakemberek átállását online munkavégzésre ebben a nehéz helyzetben.

Az összefogás első lépéseként összegyűjtötték azokat a segítő szolgáltatásokat, amelyek online vagy telefonon is elérhető a fiataloknak. Itt többek között megtalálható a Kék Vonal, amely 24 éves korig lelkisegély szolgáltatást nyújt, a NANE, amely a nők és a gyerekek elleni erőszak áldozatait segítik, vagy éppen a Félúton Alapítvány, amely a nap 24 órájában nyújt telefonos segíséget! Fontos tudni, hogy az élet nem állt meg, és ezek a segítő szolgáltatások minden fiatal számára elérhetők.

Az teljes lista itt olvashatjátok:

Az összefogásban részt vesz többek között a:

  • Kompánia Alter
  • Tudatos Ifjúságért Alapítvány
  • Hegyvidéki Családsegìtő és Gyermekjóléti Központ Ifjúsági Közösségi Tér
  • II. kerületi Család-és Gyermekjóléti Központ Erődtér
  • Kaptár Ifjúsági Klub

,,Sokszor az is feladatunk, hogy megmutassuk nekik...
Kérdezzünk! - online civil fórum a különleges jogr...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. október 14. hétfő