3 perc olvasási idő (513 szó)

Magyar siker az idei World Press Photo-n

A világ legismertebb sajtófotó-kiállítása, a World Press Photo áprilisban hirdette ki 2020-as versenyének nyertes képeit. Az egyedi képek környezet kategóriájában Horváth Eszter magyar fotós nyert, aki a Polarstern sarkvidéki német kutatóhajó tagjaként örökítette meg a mérőeszközöket vizsgáló jegesmedvéket.

A független, non-profit World Press Photo sajtószervezet idei pályázatára 4300 fotós 74 ezer képet küldött, és 44 díj került kiosztásra köztük. A képszerkesztőkből, fotósokból, sajtóügynökségek képviselőiből álló, 19 tagú zsűri minden év február végére hozza meg a döntést, a győztesek pedig áprilisban vehetik át a díjat Amszterdamban, az Oude Kerk templom épületében. Idén ez az ünnepség természetesen elmaradt, a győztesek kihirdetése online történt meg.

A verseny fődíjasa Csiba Jaszujosi japán fotóriporter lett Straight Voice című fotójával, amit az AFP francia hírügynökség számára készített Szudánban, a 2019. júniusi kartúmi tüntetések során. A képen a tüntetők egyike verset szaval az áramkimaradás miatt sötétbe borult utcán, társai mobiltelefonokkal világítják meg őt.

kép forrása: worldpressphoto.org

A magyar győztes, a soproni születésű Horváth Eszter képeit már a National Geographic, a The New York Times, a The Wall Street Journal, a Time és a GEO Magazine is lehozta. 2015 óta dolgozik a sarkvidéki területek megörökítésével, és tavaly csatlakozott a Polarstern német kutatóhajóhoz, ami az Északi-sarkvidék foglalkozik a sarki térségek, különösen a Jeges-tenger fotózásával.

A hajó a német Alfred Wegener Institute kezdeményezésére indult, a MOSAiC Expedition tagjaként, és klimatikus kutatásokat végez a sarkvidékek olyan pontjain, ahol ember még sosem járt. A területen végzett mérések eredményei az egész globális felmelegedésről árulkodó információkat adnak, ugyanis az Északi-sarkvidéken emelkedik a leggyorsabban a hőmérséklet. Jelentősége ellenére az itteni munkák eddig meglehetősen alulreprezentáltak voltak a klímakutatásban, az alacsony hőmérséklet és a hat hónapos éjszaka miatt ugyanis különösen nehéz hosszú távú vizsgálatokat végezni itt.

kép forrása: mosaic-expedition.org

Az expedíció résztvevői jég, a víztömeg és a légkör változásait egyaránt figyelik, a levegőt 35 km-es magasságban, a tengert pedig 4 km-es mélységben mérik. Ezen kívül a sarkvidék bioszféráját is vizsgálják.

Az egyéves küldetésen 19 ország vesz részt 60 kutatóintézettel, összesen 600 kiküldött személlyel. Közülük körülbelül százan vannak egyszerre a hajón, a kutatók és a személyzet többször cserélődik, a szállítást pedig jégtörőkkel és repülőgépekkel oldják meg. A célként kijelölt területet egy jégtábla részeként közelítik meg. A kutatóhajót a norvégiai Tromsø kikötőjében fagyasztották be, a jégmozgásoknak köszönhetően innen sodródott az északi pólus felé. Kiolvadni pedig idén nyáron fog a túloldalon, Grönland felől. Az ötletet a norvég Fram nevű hajó 125 évvel ezelőtti expedíciójáról származik, ahol Nansen dolgozott ugyanezzel a módszerrel. Az ötletet azóta most először merik megismételni, olyan sarkköri zónákat célba véve, ahol eddig még nem jártak kutatói laborok.

A nyertes alkotásokból készülő World Press Photo kiállítás a világ negyven országába jut el. Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban, szeptemberben szokott erre sor kerülni. A magyar fotósok egyébként különösen eredményesek a pályázaton. Máté Bence természetfotós tavaly és 2017-ben is díjazott lett, előtte pedig kétszeres nyertes volt Gárdi Balázs, Szentpéteri József, Szigetváry Zsolt, és ugyancsak díjat nyert Lakatos Péter és Dezső Tamás is.


(kiemelt kép forrása: worldpressphoto.org)


SAJTÓKÖZLEMÉNY: Együttműködünk! - közös kampányt i...
TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSSAL A KISZOLGÁLTATOT...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. február 25. csütörtök