Miért ne higgy egy közvélemény-kutatónak?
Avagy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a felmérések készítőinek, milyen hibái vannak az egyes módszereknek, és miért hazudunk nekik a válaszadáskor? Egyáltalán, mit jelent az, hogy közvélemény?
A téma vizsgálatában be kell azt látnunk, hogy a közvélemény nem csupán az emberek egyéni véleményének egyszerű összege – abban az értelemben, hogy nem elégséges egy új információról tájékoztatni valakit, majd az azonnali reakciójáról ott helyben érdeklődni. Hagyni kell ilyenkor valamennyi időt arra, hogy több forrásból értesüljenek a hírről, ismerőseikkel beszélgessenek róla, és ezek a plusz információk alapján megerősítsék vagy módosítsák álláspontjukat. Ha egy közvélemény-kutató nem várja ki ezt az átfutási időt, akkor átgondolatlan, ezért pontatlan válaszokat fog kapni.
Ez az átfutási idő hossza azonban jelentősen lerövidült az utóbbi években. Mint annyi más tudományterülettel foglalkozók, a közvélemény-kutatók is épp most próbálják utolérni a technológia rohamos fejlődését. Pár évtizeddel ezelőtt jóval több idő kellett egy társadalmi folyamat kibontakozásához. Hónapokba, vagy akár évekbe tellett, hogy a tömegek véleménye átalakuljon egy-egy kérdésben. Ma már a folyamatos információkitettségnek, a direkt módon állandóan elérhető hírforrásoknak köszönhetően pár óra is elég hasonló változásokhoz. Ebben az is közrejátszik, hogy a mai fiatal felnőttek generációja kevésbé elkötelezett konkrét értékrendek mellett, véleményüket már nem annyira egy fix mércéből következtetik le; ezáltal könnyebben meggyőzhetőek, sokszor ingadoznak álláspontok között. Egyre gyakoribb az is, hogy inkább nem is akarnak belefolyni a közéleti eseményekről való állásfoglalásba.
Ilyen körülmények között a közvélemény-kutatás régi módszertanai elavultnak bizonyulnak. A legklasszikusabb, legpontosabban kidolgozott módszer, a személyes felmérés ma már túlságosan időigényesnek számít. Ilyenkor bizonyos mintaválasztási eljárásoknak megfelelően vesznek célpontba egyéneket, és egyesével, személyesen közelítik meg őket kérdőívükkel. Ez általában több napos, hetes eljárást jelent, tehát ma már előfordulhat, hogy a kutatás közben is történik olyan esemény, ami sokak álláspontját megváltoztatja. Ezért aktuális hírekről ilyenkor egyáltalán nem éri meg kérdezni, főleg nem egy eseménydús időszakban, például egy veszélyhelyzet vagy választási kampány alatt. A személyes adatfelmérés inkább hosszú távú, általánosabb témákat átfogó felmérésekhez megfelelő, amit egy nyugodtabb időszakra időzítenek.
A telefonos felkeresés már az 1990-es évektől fogva kezdte felváltani a személyeset. Ez egy sokkal gyorsabb, pár perc alatt elvégezhető módszer, és ha nem konkrét adatbázisból dolgoznak, a felmértek köre jóval véletlenszerűbb lesz. Bizonyos felülreprezentációs problémák azonban felmerülhetnek, főleg abból adódóan, hogy a kutatóknak általában vezetékes számokhoz van hozzáférésük. Emiatt fog előnyben részesülni az idősebb korosztály, akik még nagyobb eséllyel használják vezetékes telefonjukat. Ugyanakkor az is előfordul, hogy például a pártpreferenciák megkérdezése esetén korrigálást kell végezni. Elfogadott tény, hogy a telefonos kérdezések esetén nagyobb arányt kapunk a kormánypártot támogatók számából, valószínűleg mert ők szívesebben vallják be elkötelezettségüket egy ismeretlen intézménynek – az összesítés során ezt is figyelembe kell venniük.
Egyre elterjedtebbé válnak az online közvélemény-kutatások, mivel ez a módszer biztosítja a leggyorsabb, legegyszerűbb adatfelvételt. Azonban bármennyire is széleskörűvé vált ez a felület, még mindig jelentős torzításokra kell számítanunk: ebben az esetben a fiatalabbak, magasabb végzettségűek lesznek felülreprezentálva. A magyar emberek egynegyede még mindig nem használja az internetet, őket személyesen kell elérnie a kutatóknak, hogy helyet kaphassanak az eredményekben.
Összességében is elmondható, hogy ma már a hibrid módszereket kell használnia a társadalom teljes lefedéséhez, egyszerre több eszközzel kell közelíteni a megkérdezendőek felé. Ezzel persze sérülni fog az adatfelvétel véletlenszerűsége, de láthatjuk, hogy éppen azt a sokszínűséget alkotjuk meg vele a válaszadók körében, amit eredetileg a véletlenszerűségnek kellene garantálnia.
A korábban említett demográfiai vagy politikai egyenlőtlenségeket viszonylag egyszerű a kutatóknak korrigálnia, más tényezők viszont jóval nagyobb kihívást jelentenek. Nehéz volna konkrét számokkal korrigálni például azt, hogy az emberek nem szívesen vallják be, ha elütnek a normától. A válaszadások során finomítanak a véleményükön, vagy épp az átlaghoz igazítják az életkörülményeik bevallását. Egy másik ilyen probléma, hogy magukról állított ideológiájuk sem feltétlenül egyezik a tényleges értékrendjükkel. A világnézeteket behatóbban kutató, hosszabb kérdőívek kimutatják, hogy az öncímkézésünk nem mindig pontos – ami már csak abból is következik, hogy a jelenlegi magyarországi pártok sem követnek egyértelműen lehatárolható ideológiai vonalakat. Láthatjuk tehát, hogy a legjobb szándékkal elkészített statisztika is sokat torzíthat. A szakmában dolgozóknak pedig be kell látnia, hogy egyáltalán nem elég csupán egy kérdőívet kitöltetni és az eredményeket önmagukban közölni. Az adatokat következtetésekkel, magyarázatokkal kell ellátni, és a közönség figyelmét is fel kell hívni a torzító tényezőkre.
Forrás: Új Egyenlőség podcast – Mire jók a közvélemény-kutatások?
kép: pixabay.com