4 perc olvasási idő (800 szó)

"Megpróbálják eltussolni a problémákat és nem venni tudomást róla" - interjú Pozsonyi Fannival, a Te döntesz! rendezőjével

Körülbelül másfél hónappal ezelőtt volt lehetőségem megnézni a Te döntesz! című drogprevenciós előadást, ami több ízben is messze szembe ment a klasszikus színházi darabokkal. Nem csak a téma, de az előadás szerkezete is emlékezetessé tette az estét. A Civil Körkép rovatunkban Pozsonyi Fanni drámapedagógussal, a darab rendezőjével beszélgettünk a Te döntesz!-ről, az előadás részleteiről és a hazai dorgprevencióról.

Milyen céllal született meg a „Te döntesz!" ötlete? 

Alapítványunk (Támaszpont MOPKA a szerk.) a kezdetek óta, vagyis lassan 10 éve foglalkozik drogprevencióval, ez az egyik alaptevékenységünk. Azt gondoljuk, hogy ez (sajnos) egy folyton aktuális probléma, amire nekünk, szakembereknek hatékony és hiteles választ kell adnunk. A foglalkozásainkat kezdetben a helyi Fabriczius József Általános Iskola felső tagozatos osztályainak tartottuk, és bár a visszajelzések alapján a nem formális eszközökön alapuló foglalkozás elég hatékony volt, még is úgy éreztük ideje megújulni, létrehozni valamit, ami az eddiginél is érdekesebb, mozgalmasabb, hatásosabb. 2018-ban meg is kaptuk a megfelelő inspirációt a Mentőcsónak Alapítvány és az ELTE Szociológia tanszékének közös projektjét, az élőszereplős Szociopolyt. Mikor először láttuk Maczó József kollégámmal már nem volt kérdés, nekünk is színház kell.

Milyen módszereket alkalmaztok az előadások során?

Az előadások során a TIE (Theatre in education), vagyis a színház az oktatásban módszerét vegyítjük a drogprevencióval. Ez azt jelenti, hogy van egy előre megírt 12 jelenetből álló nagyjából 50 perces színházi előadás, amit bizonyos fontos pontokan megszakítunk. Ilyenkor következik a narráció, aminek keretében két drogprevenciós szakemberünk közül az egyik beszélget a közönséggel (elsősorban fiatalokkal és szüleikkel, másodsorban szakemberekkel és bárkivel, akit érint a kérdés) a látottak kapcsán felmerülő különböző, a témával összefüggő kérdésekről. Ilyen például a fizikai és mentális függőség, a családon belüli erőszak, egy-egy közösséghez tartozás lehetséges próbái, nehézségei, hogyan segítsünk, ha észleljük a bajt, egyáltalán mik ezek, hova és kihez lehet fordulni segítségért és sok más fontos kérdést is átbeszélünk. Ilyenkor a közönségnek van lehetősége kérdezni a témával kapcsolatosan. Természetesen az érzékeny témák miatt van lehetőség velünk négyszemközt beszélni közvetlenül az előadás után, vagy egy később egyeztetett időpontban is.

Kik alkotják a Te döntesz! csapatát?

Jelenleg a Logó színtársulat fiatal és lelkes színészeivel dolgozunk együtt, akik heten vannak, de tervezzük, két-három újabb színész felvételét az előadások megnövekedett száma miatt ugyanis jól jönne egy teljes B szereposztás. A színészek mellett két technikusunk is van, akik a fényekért és a hangokért felelősek, valamint két fő drogprevenciós szakemberrel és egy drámapedagógussal dolgozunk. 


Tapasztalataitok alapján holt tart ma Magyarországon a drogprevenció?

Hát gyerekcipőben már vagy húsz éve. Köszönhetően annak, hogy mindenhol megpróbálják eltussolni a problémákat és nem venni tudomást róla. Ráadásul az állam sem foglalkozik semmiféle prevenciós tevékenységgel, és nem is támogat ilyeneket. Így pedig nagyon nehéz drogprevenciós programokat futtatni. Maximum, ha saját magadnak megteremted rá a forrást, de még akkor is ott van az, hogy a szülők és pedagógusok "ellenállnak", a legtöbb szerint "náluk minden rendben van, nincs ilyenre szükség".

Mik voltak az eddigi visszajelzések az előadással kapcsolatban?

A visszajelzések alapján nagyon is jó úton járunk, egyre több a felkérésünk, a vélemények alapján az előadás hiánypótló, hatásos és hiteles, szóval pont olyan, amilyennek megálmodtuk. Nagyon büszkék vagyunk rá. 

A történet számos ponton nagyon durva és nehéz élettörténeteket mutat be. Ezeket hogyan tudják a fiatalabb nézők befogadni?

Egy előadás nézőszáma maximum 60 fő, ezzel őrizzük meg az a belsőséges hangulatot és biztonságos környezetet, amiben a közönség meg tud nyílni. A narrációk önmagukban alkalmasak arra, hogy a történeteket feldolgozzuk közösen, de lehetőség van arra is, hogy az előadás után a nézők beszélgessenek szakembereinkkel. Fontosnak tartjuk, hogy mindenképpen feldolgozásra kerüljenek a látottak így mindig felkészítjük az osztályfőnököt arra, hogy egy osztályfőnöki óra keretében miként érdemes tovább foglalkozni a témával. Bízunk benne, hogy azok a szülők, akik eljönnek a gyerekeikkel, segítségek kapnak, hogy a közös élményen keresztül beszélgetést tudjanak kezdeményezni a gyerekeikkel. Ez az egyik legfontosabb célunk, valamint a feldolgozást is nagyban segíti. Ezen kívül mi magunk is elérhetőek vagyunk bármikor, ha felmerül egy probléma, amiben külső segítségre van szükség.

Az elmúlt egy évben eljutottatok a határon túlra is a produkcióval. Most mik a tervek a jövőre nézve?

Előadás, előadás, előadás. A cél hogy minél több helyre eljuttathassuk az előadást. Akár a határon túlra is. 


Ha felkeltette az érdeklődésedet az előadás, akkor mindenféleképpen látogass el a következő előadásra. További információkért érdemes ellátogatni a weboldalra, vagy követni őket facebookon.  Emellett pedig most lehetőséged is van csatlakozni a Te döntesz! csapatába! Ennek részleteiről korábban itt írtunk. 

...

Szereplőket keres a Te döntesz! - Tőled Hallottam Blog

Szereplőket keres a Te döntesz! De mi is az a Te döntesz?A Te döntesz! egy olyan új prevenciós előadás, mely ötvözi a színház érzelmekre mélyen ható eszközeit, a prevencióval. A színházi nevelési program egy része előre megírt, amatőr színészek

 képek forrása: tedontesz.com

"Sokan megfeledkeznek arról, hogy mi a diákönkormá...
Csatlakozz a TIA patronálói közé!

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 28. csütörtök