6 perc olvasási idő (1181 szó)

„Az igazi élményt a fotózás és a részvétel adja.” – interjú a Pannon Fényképészkör Egyesülettel

Veszprémben az egyetem miatt mindig is pezsgett a diákélet. Ebből a közösségből nőtte ki magát a Pannon Fényképészkör Egyesület is, akik mára már nem csak a megyeszékhelyen, hanem a fővárosban is tevékenykednek. A szervezet vezetőjével, Ruppert Tamással beszélgettünk az Egyesület létrejöttéről, a közösségről és természetesen a Fotósviadalról.

Hova nyúlik vissza a szervezet létrejötte?

Szervezetileg hivatalosan 2017-ben lettünk bejegyezve, mint Pannon Fényképészkör Egyesület. Azonban a történetünk jóval korábbra nyúlik vissza. Maga a csapat Veszprémből, a Pannon Egyetemről indult több mint 10 éve, 2009 környékén, akkor még, mint PEF - Pannon Egyetem Fényképészkör futottunk. Kezdetben öntevékeny szakkörként működtünk az egyetemen, majd egyre jobban kinőtte magát a szervezet az egyetem falain túlra.

Milyen céllal jött létre?

A létrejöttének célja abból fakad, hogy akkoriban sokan voltunk, akik egyszerűen csak szerettünk fotózni. Működött egy fotós kör, azonban akkor ők elég passzívak voltak, így adta magát a helyzet, hogy létrehozzunk egy új fényképészkört. Maga a cél tehát az volt, hogy legyen egy csapat, akik egy-két hetente találkoznak, fotóznak és jól érzik magukat. Igyekszünk folyamatosan fejlődni és tanulni egymástól. Mindez pedig a mai napig meg is maradt.

Hogyan működik ma az Egyesület?

A megalakulásunk óta azért már jó pár év eltelt, ami azzal is járt, hogy kicsit szét szóródtunk a világba. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy most már Veszprém mellett Budapesten is van egy bázisunk. Most 15 tagunk van, ami bár nem egy óriási taglétszám, de ez azt jelenti, hogy ha szervezünk egy találkozót, vagy egy eseményt, akkor arra rendszerint sokan el is tudunk menni. Havonta tartunk online megbeszéléseket, emellett pedig egy-két havonta szervezünk egy „kiszállásos" interaktív fotós napot, amit egybekötünk csapatépítéssel, túrázással vagy városnézéssel. Legutóbb például a Balatonon voltunk egy kétnapos fotótúrán, ahol az első nap csak analóg fényképezőkkel dolgoztunk, amiket este a bográcsozás mellett előhívtunk.

Hogyan tud csatlakozni hozzátok, aki az Egyesület tagja szeretne lenni?

Van egy tagfelvételi folyamatunk, amely nem egy szigorú szűrő, inkább csak szeretnénk látni azt, hogy milyen fotókat készít, mit szeret fotózni. Lényegileg egyetlen szűrőnk van, az pedig az, hogy a jelentkező akarjon részese lenni a csapatnak. Azt még el kell mondani, hogy a jelenlegi csapatnak nincsen arra nagyon kapacitása, hogy képezzen vagy tanfolyamokat tartson. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki egyáltalán nem ért a fotózáshoz, ő nem csatlakozhat, de nála sokkal nagyobb elhivatottságra és önfejlesztésre van szükség.

Hogy néz ki nálatok egy szakmai nap?

Most, hogy már ennyien vagyunk, sokkal nagyobb szervezést igényel, mint régen. Fotóstúrát szervezni nem egy külön tudományág, de azért sok mindenre oda kell figyelni. Mindig van egy vagy két fő, aki megtervezi a túrát és a megállókat. Van amikor ez nagyon jól sikerül, de volt már olyan, hogy útközben derült ki, hogy a kiszemelt túraútvonal már nem létezik mert mondjuk már egy lekerekített mező áll ott. De a legutóbbi balatoni hétvége nagyon jól sikerült, a fotózás mellett volt idő strandolásra is.

Korábban volt lehetőségünk arra is, hogy Belgrádba elutazzunk közösen és ott töltsünk el több napot fotózással.

Ha valakinek a Pannon Fényképészkör Egyesület első hallásra még nem is mond olyan sokat, a Fotósviadalt már országszerte egyre többen ismerik. Honnan indult a viadal története?

A Fotósviadal a budapesti Fotósmaraton mintájára indult (ami pedig a bécsi mintájára jött létre). Kezdetben mi is Fotósmaratonként szerettük volna elindítani a versenyt Veszprémben azonban ez a jogvédettség miatt nem volt lehetséges, viszont abszolút nyitottak voltak arra, hogy egy ahhoz hasonló versenyt szervezzünk meg. Az alapkoncepció megmaradt, azonban mi annyiban alakítottunk a versenyen, hogy a fotós mindig egy témát kap csak meg egy időkorláttal és egy helyszínnel, vagy helyszínopciókkal. Ennek az az érdekessége, hogy a versenyző sosem tudja, hogy mi a következő lépés, ugyanis miután leadta a képet, utána kapja meg a következő feladatot. A Viadal mindig úgy kezdődik, hogy a versenyzők kapnak egy sorszámot, ami alapján mi azonosítani tudjuk őket és az első fotót úgy kell elküldeniük, hogy valahogyan meg kell jeleníteniük rajta a kapott sorszámukat. Ez mindig nagyon érdekessé teszi már az elején a versenyt, hiszen ebből soha nem készül két ugyanolyan fotó.

Az elmúlt években már Budapesten szervezitek meg a Fotósviadalt. Hogy nőtte ki magát ekkorára az esemény?

Valóban most már több éve Budapesten szervezzük meg a Fotósviadalt, de ennek oka kettős. Egyrészt a szervezői törzsgárda már a fővárosban él és sokkal egyszerűbb ott helyben megszervezni egy ekkora volumenű versenyt, mint onnan szervezni egy másik városba. Másrészt Budapest a mérete miatt sokkal több lehetőséget nyújt és sokkal több embert mozgat meg. Míg Veszprémben a maximum létszám, amennyien jelentkeztek az körülbelül 70 fő volt, addig a legutóbbi fővárosi viadalon már 150 versenyzőnk volt.

Nagyon jó társaság szokott minden évben kialakulni. Az ország minden területéről érkeznek résztvevők, akik van, hogy kisebb-nagyobb csoportokba verődve csinálják végig a napot és legközelebb mondjuk újra a viadalon találkoznak rá egy évre. Mindezt pedig segíti a nap végi kötetlen közös beszélgetés és sörözés.

Mi a feltétele annak, hogy valaki részt vegyen a versenyen? Van bármilyen eszköz megkötés?

Semmilyen feltételt nem szabunk az eszközök kapcsán. Mindenki olyan eszközzel fotózik, amivel szeretne. Az egyetlen megkötés, hogy digitális képeket kell leadni. Egy ideje már dolgozunk azon, hogy hogyan tudnánk megoldani az analóg verziót is, ugyanis egyre nagyobb rá az igény. Ez viszont sokkal nagyobb szervezési és technikai feltételeket igényel.

Más fajta megkötés viszont abszolút nincsen. A korosztály tekintetében is bárki részt vehet. A legutóbbi versenyünkön például a legfiatalabb résztvevőnk 5 éves volt, és az elejétől a végéig végig is csinálta. Azt azonban mindig hangsúlyozzuk, hogy bár nagyszerű és értékes nyereményeink vannak, de az igazi élményt a fotózás és a részvétel adja.  

Mi lehet a Fotósviadal jövője?

Többször előfordult már, hogy megkerestek minket azzal, hogy helyben van nekik egy fotósklubjuk és szeretnék megszervezni ők is az ottani versenyt. Mi ettől sosem zárkózunk el, mindig annyi a kérésünk, hogy valamiféle rálátásunk legyen, valami közös munka alakuljon ki. Az egyedüli kikötésünk az annyi, hogy ne legyen ugyanabban az időpontban, mint a fővárosi verseny. De mi erre tényleg mindig nagyon nyitottak vagyunk, hiszen ez egy visszajelzés afelé, hogy jól csináljuk azt, amit évről-évre szervezünk.

Másrészt folyton érkezik felénk olyan kérdés, hogy a jövőben miért nem lesz mondjuk kettő Fotósviadal egy évben. Erre nagyon egyszerű a válaszunk: azért hiszen mikor befejeződik egy viadal, nekünk el kell már kezdeni szervezni a következőt. Ez mindannyiunknak egy hobbi, mégis sokszor annyi teendő van vele, mint egy főállású munkával.

Hol találkozhatnak veletek legközelebb az érdeklődők?

Szeptember elsején nyílik meg a bemutatkozó kiállításunk Budapesten, a VII. kerületi Király utcában található K11 Galériában. Oda mindenféleképpen érdemes lesz ellátogatni, nagyon érdekes és izgalmas kiállítással készülünk. Valamint szintén szeptemberbe fog megrendezésre kerülni (szeptember 19.) a májusban elhalasztott Fotósviadal, amelyre már augusztus elejétől lehet majd jelentkezni. Bízunk benne, hogy a járványhelyzet is engedni fogja azt, hogy meg lehessen tartani ezeket az eseményeket, de természetesen készülünk B tervvel is.


Köszönjük szépen az interjút Ruppert Tamásnak. Mi pedig arra buzdítunk mindenkit, hogy ha van lehetősége, akkor mindenképpen látogassa meg szeptemberben az Egyesület kiállítását. Aki pedig elég elszántságot érez magában, hogy részt vegyen a viadalon, ne habozzon jelentkezni augusztusban! További információkért érdemes ellátogatni a Fotósviadal weboldalára vagy a facebook oldalára.


képek forrása: Pannon Fényképészkör Egyesület


Kétnapos vitaworkshopot szervez a Demokratikus Ifj...
Boomerek és koronanemzedék – hogyan reagáltak az e...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 28. csütörtök