1 perc olvasási idő (271 szó)

Töltsétek ki ti is a GYIÖT felmérését az alternatív részvételről

Segítsétek ti is a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság – GYIÖT legújabb projektjét. Az alábbi űrlap kitöltésével a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság projektelőkészítő munkáját támogathatjátok. A kérdőív kitöltése körülbelül 5-10 percet vesz igénybe, s arra a kérdésre keresik a választ, hogy a 13-30 év közötti fiatalok jellemzően milyen csatornákon keresztül fejtik ki véleményeiket az őket érintő kérdésekben, továbbá a meglévő formális és informális csatornákat és módokat ismerik és használják-e véleményük kifejtésére és a részvételre. A kérdőív kitöltése mind a fiatalok, mind a fiatalok bevonására törekvő ifjúsági szakemberek és döntéshozók (elsősorban helyi önkormányzati képviselők, hivatali munkatársak) számára nyitott. Mint írják „véleményeik és javaslataik értékesek számunkra"!

A kérdések egyszerűek és érthetőek, mégis a válaszok sok-sok információt nyújtanak a kérdezők számára, így bíztatunk mindenkit arra, fiatalokat és szakembereket egyaránt, hogy minél többen töltsék ki a GYIÖT kérdőívét, valamint bíztassák erre a környezetükben lévő fiatalokat is.

A kérdőív kitöltése anonim. Amennyiben a későbbi projektről és a GYIÖT munkájáról további információt szeretnétek megtudni, úgy lehetőségetek van feliratkozni a szervezet hírlevelére, kedvelni oldalukat, vagy közvetlenül felvenni velük a kapcsolatot a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. oldalon.


Tanárok attitűdjét vizsgálja az EgyüttHató Egyesül...
Emlékszel még, amikor a filmművészet nem a politik...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 19. péntek