Online kurzus a fiatalok helyi társadalmi kezdeményezéseiről
„Szeretnéd valahogyan jobbá tenni a helyi közösséget, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Sok minden érdekel, és képtelen vagy eldönteni, melyik ügy mellett szeretnél elköteleződni? Vagy már sejted, mivel „váltanád meg a világot", de még nem tudod, hogyan?" – olvasható a Tempus Közalapítvány, "Az én ügyem, a te ügyed! című online kurzus sorozatának felhívásában.
Online eseménysorozat indul a fiatalok helyi társadalmi kezdeményezésének támogatására. Az eplusifjusag.hu oldalon megjelent felhívásban olvasható, hogy négyalkalmas online eseménysorozat indul, melynek célja, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a helyi kezdeményezések világában. A szervezők elmondása szerint a projektek megismerése mellett az esemény hallgatósága megismerkedhet olyan szakemberekkel is, akik hasznos tanácsokat és tippeket tud adni a jövőre nézve. A leírásban az is olvasható, hogy az négy alkalom kiváló felkészülési lehetőséget nyújtanak azoknak, akik az Európai Szolidaritási Testület keretein belül szolidaritási projektekre szeretnének pályázatot benyújtani, hogy helyi közösségjavító kezdeményezéseket valósíthassanak meg a program támogatásával.
Az első alkalom május 4-én lesz. A szervezők javasolják, hogy bár lehetőség van egyenként is részt venni a programokon, de aki szeretne a későbbiekben sikeresen pályázni, neki érdemes mindegyik alkalmon részt venni.
A négy képzés
I. 2020. május 14., 17:00 - 18:30
Az én ügyem? - Elköteleződés egy kiválasztott cél mellett
II. 2020. május 21., 17:00 - 18:30
Az én ügyem a te ügyed? - Közösségi kezdeményezések
III. 2020. május 28, 17:00 - 18:30
Így is lehet tanulni? - Élményalapú tanulás a közösségi kezdeményezésekben
IV. 2020. június 4., 17:00 - 18:30
Hogyan legyek jól szervezett? - Projektmenedzsment tippek
Az eseménysorozat ingyenes, de regisztrációköteles. Regisztrálni az esemény oldalán lehet, az egyes képzési alkalmak során.