1 perc olvasási idő (190 szó)

5 éves a Konnekt Egyesület

​Idén ünnepli az 5. születésnapját a Konnekt Egyesület. A 2015-ben alapított Konnekt Egyesület legismertebb programja a kezdetektől megrendezésre kerülő, a középiskolások pályaorientációját segítő Mentorprogram. Az évek során azonban újabb és újabb nagyszerű programmal jelentkeztek. Kifejlesztettek egy tréninget középiskolai osztályok számára "HovaTovább?" névvel, megrendezték szakmabörze rendezvényükket, a Konnekt LIVE-ot, amely óriási sikert aratott, legújabb programukkal, a Nagykövet programmal pedig a fiatalokkal foglalkozó felnőttek számára nyújtanak segítséget.

A szervezet 5 éves fennállásának apropójából egy születésnapi bulit is szerveznek most pénteken (július 31-én) a budapesti Görbe Bögre kávézóba. Az Egyesület vár mindenkit, aki valaha is részt vett a csapat munkájában. Tehát minden volt és jelenlegi csapattagot, diákot, mentort, szakmabelit, önkéntest, tanárt, szülőt, partnert, támogatót. Mint írják a szervezők: "Lesz minden, ami Konnektben megszokott. Mindenféle ember mindenféle helyről, sok-sok beszélgetés, kapcsolódás, öröm, hála, buli, no meg torta!"

A szervezőknek egy kérése van, hogy aki szeretne részt venni a Konnekt Ünnep névre keresztelt születésnapi bulin, jelezzen vissza a facebook eseményükön, hogy tudjanak számolni a résztvevők nagyságával. 

Bízunk benne, hogy egy nagyon jó hangulatú bulival ünneplik meg az elmúlt évek nagyszerű és kimagasló munkáját a résztvevők. Boldog születésnapot Konnekt Egyesület!


„A szorongás a szabadság szédülete”- avagy hogyan ...
Kétnapos vitaworkshopot szervez a Demokratikus Ifj...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek