4 perc olvasási idő (791 szó)

Inspiráció felsőfokon - az Aiesec Magyarországgal beszélgettünk

Az EFOTT fesztiválon járva nem csak a koncertek teremtettek remek hangulatot. Lehetőségünk adódott kicsit megismerkedni a Civil Faluban minket körbe vevő szervezetekkel. Első ízben Rácz Bernadettel, az idén 60 éves Aiesec Magyarország lelkes önkéntesével beszélgettünk, aki röviden bemutatta számunkra mitől is lehet az, hogy ez a szervezet mára a világ egyik legnagyobbja és, hogy évről évre óriási mértékekben nő az önkéntes fiatalok száma. 

Milyen pozíciót töltessz be az Aiesecnél?

Az Aiesec Nemzeti Irodában én felelek a kimenő önkéntes programokért.

Röviden bemutatnád kérlek, mivel is foglalkozik a szervezet?

Egy nemzetközi diákszervezet vagyunk. Büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk a legnagyobbak a világon, – legalábbis olyan szervezetek közül, akik ennyi országban vannak jelen, és akiknél csak fiatalok dolgoznak – külföldre szervezünk önkéntes programokat, illetve szakmai gyakorlati programokat. Nem olyan régen elindítottuk az úgynevezett Global EntrepreneurProgramunkat, ami arra irányul, hogy külföldi startupokhoz küldünk embereket. Ami ebben jó, hogy a fordítottja is megtalálható, tehát külföldről is érkeznek fiatalok hazai vállalatokhoz, startup cégekhez, hogy itthon is felpezsdítsék ezt az új vonalat.

Magyarországon hol találhatunk meg benneteket?

Országosan is elég lefedettek vagyunk, jelenleg 11 helyi irodánk van, megtalálhatóak vagyunk például Debrecenben, Pécsen, Szegeden is, Budapesten is elég sok irodánk van, szóval tényleg igyekszünk az összes egyetemet lefedni. – (Ezenkívül még Győrben, Miskolcon és Gödöllőn található iroda Magyarországon – a szerk.)

Miért alapult a szervezet?

Valamikor a II. világháború után indult szervezet. Fiatalok álltak össze Franciaországban azzal a céllal, hogy megfékezzék a háborúkat. Úgy gondolták, ha az emberek jobban megértenék egymás kultúráit, nézeteit, tradícióit, akkor megszűnhetnének a háborúk, a béke ellenes tevékenységek. Ez volt a gyökere az Aiesecnek és innen indult ki az egész szervezet.

Miért érdemes nálatok „dolgozni"?

A cseréken kívül azért is érdemes nálunk dolgozni, mert nagyon sok tapasztalatot kapnak a fiatalok, hiszen nálunk kipróbálhatják magukat akár csapatvezetőként, vagy kipróbálhatják azt, hogyan tudnak egy projektben eredményesek lenni. Nagyon sokat foglalkozunk azzal, hogy mindenkit tréningeljünk, megadjuk nekik a kiteljesedés lehetőségét, valamint, hogy kiléphessenek a saját komfortzónájukból. Rengeteg nemzetközi konferenciánk van, ahol arra törekszünk, hogy tapasztalatokat osszunk meg egymással. Példának okáért itthon éves szinten 600-800 cserét hajtunk végre, míg Braziliában ez a szám több ezer, így nyilván nekik rengeteg olyan tapasztalatuk van, amiket meg tudnak osztani velünk és így igyekszünk egymástól tanulni.

Kik vehetnek részt ilyen programokban?

Nem csak azok mehetnék ilyen cserékre, akik nálunk Aiesec-esként dolgoznak, hanem bárki. Mindenki számára elérhetők ezek a programok, akik 18-30 év között vannak és még az sem feltétel, hogy hallgatók legyenek. Arra törekszünk, hogy minél több embernek megadjuk a lehetőséget. Mindemellett természetesen van a szervezetnek egy olyan professzionális oldala is, amely azon fiatalok számára jelent ugródeszkát, akik külföldön képzelik el a jövőjüket, vagy olyan nemzetközileg is releváns tapasztalatokat szerezhessenek, amit akár az önéletrajzuk megszínesítésére is felhasználhatnak.

Milyen okból települtetek ki az Efotton?

Szeretnénk, ha minél többen tudnának rólunk. Itt tényleg olyan fiatalokkal találkozhatunk, akiknek első kézből bemutathatjuk, hogy mivel foglalkozunk és, hogy miért is vagyunk. Ez egy remek lehetőség, mert a jelenlegi tizenegy irodával nem igazán tudjuk lefedni a teljes magyar piacot, ráadásul a középsulisokhoz is viszonylag nehezen jutunk el és itt velük is találkozhatunk. Szerencsére nagyon sokaknak pozitív itt is, amit csinálunk, így egyelőre teljesen pozitív benyomásokat szereztünk és örülünk neki, hogy itt lehetünk.

Más fesztiválokon is meg lehet találni titeket?

Idén sajnos nem. Tavaly voltunk a Szigeten is, de ebben az évben azért nem látogattunk ki, mert az előző évi tapasztalatok alapján ott inkább külföldiekkel tudtunk találkozni, ami a külföldi Aiesecnek relevánsabb. Állásbörzéken szoktunk részt venni, nyitott konferenciákat szoktunk szervezni, mint például a Youth Speak Forum nevezetű konferencia, melyet 2015-16-ban szerveztünk meg. Néha részt veszünk a HVG állásbörzén, bár mostanra ez már sajnos nagyon drága.

Mik a tapasztalatok, mely platformok azok, amelyeken a legtöbb embert tudjátok elérni?

Ez egy jó kérdés. Lehet kicsit klisésen fog hangzani a válasz, de a lényeg az, hogy kezdjünk el beszélgetni az emberekkel. Engedj meg nekem egy példát: szerveztünk egy fesztivált, aminek az volt a neve, hogy Multicolor Fest. Az egész Indiából indult, ahol van ez a hagyomány, hogy az emberek színes porral dobálják egymást – (Holi, a Színek Ünnepe) – a szerk. – és az Aiesec volt az egyik első szervezet, ami ezt Magyarországra hozta. Mi három évig csináltuk ezt a fesztivált és, ha belegondolunk, ez lényegében egy parti. Az elképzelésekkel szemben egy ilyen eseményen is lehet növelni a népszerűségünket pusztán azzal, hogy ott állunk, beszélgetünk az emberekkel és közben egy oldott hangulat vesz körül minket. Egyébként azok a legpraktikusabb platformok, ahol le tudjuk kötni az embereket.

NAGYON SZIMPATIKUS AZ, AMIVEL FOGLALKOZTOK, TÉNYLEG JÓ LÁTNI, HOGY LÉTEZNEK OLYAN SZERVEZETEK, MELYEK A VILÁG JOBBÁ TÉTELÉVEL PRÓBÁLNAK FOGLALKOZNI ÉS ÉN A MAGAM, ILLETVE A TŐLED HALLOTTAM MAGAZIN NEVÉBEN IS KÍVÁNOM, HOGY MÉG NAGYOBBAK LEHESSETEK ÉS A JÖVŐBEN MÉG TÖBB EMBERT ELÉRHESSETEK EZZEL A REMEK MENTALITÁSSAL.

Nekünk szólt? Rólunk szólt?
"Ez nem csak egy rendezvény, ez a szakma ünnepe!" ...
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 19. péntek