By Lajer Bettina on 2020. március 21. szombat
Category: Civil Interjú

OKTatás. ONline. DIgitálisan - Hogyan lesz néhány egyetemistából országos szervezet

2020. március 13.-a meghatározó nap volt a magyar közoktatás életében, ugyanis Magyarország miniszterelnöke bejelentette, hogy a jelenlegi járvány helyzetre való tekintettel az általános és középiskolás diákok egy új, digitális munkarendre állnak át, ezzel is elősegítve a járvány terjedésének csökkenését. Így 48 kemény óra állt rendelkezésükre a tanároknak, illetve az illetékes szakértőknek, hogy kitalálják hogyan lesz ez kivitelezhető az elkövetkezendő időszakban. 

​Molnár Janka Sára az OKTONDI jelenlegi elnöke felvetette az ötletet az internet kollektív tudatában, hogy egyetemistaként hogyan tudnának segíteni a tanárok és diákok munkáját a közeljövőben. Miután az ötlet egy pedagógusokat tömörítő Facebook csoportban meglepően pozitív fogadtatásra talált, megalakult az Egyetemisták az online közoktatásért csoport, hogy lássák, lenne-e néhány lelkes, aktív és hozzáértő fiatal, akik hasonlóan gondolkodnak és segíteni szeretnének a jövő generációjának. Jelentem, vannak! A kezdeményezéshez ugyanis rövid idő alatt több mint 4500 segítő szándékú egyetemista csatlakozott.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a bejelentés utáni napokban már el is kezdték csoportból toborozni és rendszerezni a fiatalokat akikkel karöltve megalakították az OKTONDI nevű oldalt. Hétfőn délelőtt a Kormányzati bejelentés után két nappal az oldal elérhetővé vált a nagyközönség számára, és az első 24 órában már 142 000 megtekintést produkált.

De mi is az OKTONDI? Olyan egyetemi hallgatók által létrehozott oldal, amely elősegíti a közoktatásban tanuló illetve tanító diákok, pedagógusok helyzetét a digitális munkarendre való átállásban. A felületen évfolyam, tantárgy és téma szerint válogatva találnak a diákok, pedagógusok folyamatosan bővülő online anyagot. Emellett a pedagógusok számára is elkészült egy használati útmutató a különböző hasznos eszközökhöz, amiket a digitális oktatás során és a későbbiekben is alkalmazhatnak. Több száz lelkes önkéntes egy héten keresztül keményen dolgozott annak érdekében, hogy tantárgyanként rendszerezve elkészüljenek a tartalmak amiket most már kibővülve olvashatnak az érdeklődők. Ezen a különböző tárgyakért felelős munkacsoportok dolgoznak, amiket a minőség garantálása érdekében mindig tanárszakos hallgatók vezetnek.

Ennyi ember koordinálása, igazi kihívást jelentett a megálmodók számára, ennek érdekében létrehoztak különböző divíziókat akik többek között a tananyagösszeállítás, honlapkészítés, HR, PR, marketing és jogi feladatokat látják el.

,,Nagyon jó volt látni, hogy szinte az összes partner, akivel kapcsolatba kerültünk, a pillanatnyi gazdasági érdekei elé helyezte a segítségnyújtást. Azt tapasztaltuk, hogy ez a váratlan helyzet példátlan összefogást szült az emberek között, ami különösen igaz a sok egyetemistára, akikkel együtt dolgozhatunk. Nekik köszönhetjük, hogy néhány nap leforgása alatt tízezres nagyságrendű munkaóra került az OKTONDIba, teljesen önkéntes alapon." - mondta el magazinunknak az OKTONDI alelnöke, Kovács Soma

Elsődleges céljuk az volt, hogy a válságos időszakban segítséget nyújtsanak a magyar fiataloknak, viszont a jövőben szeretnének saját tartalmat is előállítani, amivel előtudják segíteni több ezer diák fejlődését ezáltal a vírus lecsengése után is hasznos szereplői maradhatnak a magyar közoktatásnak. Ha szeretnétek még több érdekességet megtudni róluk, kövessétek a facebook oldalukat, vagy látogassatok el a honlapjukra!




képek forrása: tavaoktatas2020.hu

Related Posts

Leave Comments