Képmás: egy más és egymás
Integráltból inkluzív színházzá vált a MáSzínház, vagyis már nem csupán eljátszatják a színészekkel a megírt darabot, hanem az egész megvalósításban is együttműködik mindenki, ép és sérült egyaránt. A KépMás – próbálom túlkiabálni magam című darab (évadzáró) előadásán sok titok világosodott meg, azon túl is, hogy mitől más egy színház.
Különös elem az a fajta provokáció, amely itt a nézők megszólalását magában rejtő pillanatokat jelenti. Ekkor természetesen az az érdekes kérdés, hogy ki és mennyire érzi reakció- vagy interakció-képesnek magát akkor, amikor egy színházi produkcióra érkezett… A darab utáni közös beszélgetésben ez fel is bukkant mint izgalmas „egyéni-szociális probléma", s többen kifejthették, hogy érezték magukat ettől.
Utóbbi beszélgetésbe a társulatvezető, Bakonyvári L. Ágnes is bekapcsolódott, és kiderült az is, a történet epizódjai a játszók saját élményeiből olvadtak eggyé.
Csakhogy ezt nem úgy kell elképzelni, hogy feldobálták egymásnak a tapasztalataikat, majd megnézték, melyik hova passzol… Arról van szó, hogy magát a próbaidőszakot egy kéthónapos csapatépítés előzte meg, és ennek köszönhető, hogy a különböző mértékben sérült és ép színészek, társalkotóik megnyíltak egymásnak, azaz a személyes történetek elkezdtek bizalmi légkörben felbukkanni és szolgálatra jelentkezni. A konkrét színházi munka csak ezt követően indult el.
A végkifejletből egyenesen következett az a két felvetés, hogy
1. a sérültek és egyáltalán a nők aktív társadalmi képviselete, támogatása milyen formákban és hozzáállásokban fejeződhet ki, illetve
2. ez a képviselet válhat-e küldetéssé a mindezeket tükörként elénk állító színészek és alkotók számára.
Az első kérdésre magából a darabból kapunk példát és utalást is arra, hogy messze továbbgondolható, kiből honnan, hogyan hoz ki aktivitást egy fontos probléma mellé állás igénye. A küldetéstudat lényege pedig, hogy amíg valaki – aki közvetlenül érintett – nem érzi, hogy egy mozgalmi impulzus járná át a társadalmi cselekvés és szervezkedés érdekében, addig inkább az érintettség különböző formájú bemutatása a célja. Tehát, ami itt a karakter életében misszióvá válik, az az alkotók számára üggyé. Érezhető, hogy a választási paletta, e két fő szín összes árnyalatával mindenkinek rendelkezésére áll.
Mindenképpen ajánljuk a KépMást, ha ti is kíváncsiak vagytok, milyen az, amikor fogyatékkal élő emberek eljátszhatják, miben és hogyan mások – saját szemszögükből. A szünet nélküli műre azonban, annak ellenére, hogy rengeteg kérdést tesz fel és intellektuális kaland is, mindenképpen érzelmileg nyitott állapotban érdemes beülni. Ahogy Terhes Hanna, az egyik színész elmondta egy kérdésre:
Annak a közönségnek a legjobb játszani, „amelyik velünk együtt nevet és velünk együtt szomorú".
Szereplők: Demeter Orsolya, Kontler Dorottya, Nemcsók Nóra, Terhes Hanna, Tóth Bernát Réka
Rendező: Bakonyvári Krisztina
Rendezőasszisztens, dramaturg: Jozifek Zsófia
Fény: Herman Ruben
A szakmai beszélgetés moderátora: Bakonyvári L. Ágnes
A darab(ok)ról bővebben: http://mas-zinhaz.hu/hu/eloadasaink
Írta: Sziki Bálint Attila
