4 perc olvasási idő (851 szó)

A gondolkodás ösvényein

A nemrégiben zárult World Press Photo kiállítás keretén belül újságírói csapatunk részt vett a szokásos havi, azonban most rendhagyó képzésén, ahol a világ olyan híreivel is megismerkedhettünk, ami kevésbé került a hazai média célkeresztjébe az elmúlt évben.

Témái közt hangsúlyos migrációs problémáról azt hinnénk, hogy országunk érintettsége miatt, már könyökén jön ki az átlag médiafogyasztónak a történet, de annak számos aspektusa, területi sajátossága, a sokszor elfeledett, figyelmen kívül hagyott diverzitásnak a kulcspontja. Különböző államok menekültjeit más és más motiváció hajt otthonának elhagyásában. Egy kalap alá venni például egy szíriai és egy mexikói menekültet, szélsőséges leegyszerűsítése a körülményeknek, azonban a környezetünkben érezhető narratíva számos esetben ezt a gyakorlatot követve érdektelenné teszi követőit a jéghegy csúcsán túlmutató utánajárásnak. A pejoratívvá vált manipuláció jelen esetben helytálló negativitása csak tovább rombolja ennek a kifejezésnek az amúgy is megtépázott renoméját. A manipuláció valóban a fakenews fellegvára?

Számos nemzetközileg elismert fotós munkája elevenedett meg látogatók ezrei előtt az elmúlt hónap során. A termeket járva, olyan érzések kerítették hatalmukba az érdeklődőket, ami képes a világról alkotott képünket alapjaiban megrengetni. A megörökített, többnyire káoszba torkollt események közt fajsúlyos migráció téma egyik díjnyertes képe az amerikai John Moore műve, melyen egy, a mexikói határon érkező családanya megmotozása látható, miközben lánya sír. Rengeteg gondolat futott keresztül a fejemen, miközben álltam a kép előtt. Tragédia, hogy ilyen megaláztatás áldozatává válik az, aki gyermekével nyilvánvaló módon nem jelenthet veszélyt senkire a környezetében, sőt az elszakítás áldozatává is válhatnak, ugyanakkor a hatósági szervek fellépése is elfogadható egy ponton, hisz ha a rend őre nem tartja be a paragrafusok által a nyakába aggatott, olykor számára is kínos törvényeket, akkor mi a garancia arra, hogy aki egyszer kivételt tesz, az más esetben, más érdek miatt esetleg nem tenné meg máskor is? Az emberség és a jog, annak alkalmazása során párhuzamosként kell egymáshoz viszonyuljon, azonban annak megalkotása erősen karöltve kell (vagy kéne) történjen.

A nyilvánosságot látott kép számos folyamatot indított el, mely eredményeképp az USA-ban akkor érvényben lévő zéró toleranciát az elnök felülírta. Ez egyszerre felemelő és elkeserítő. Abból a pontból felemelő, hogy van az a szintű néphang, mely bármit képes megmozdítani, de elkeserítő a tekintetben, hogy a felelősnek vélt, állampolgárok által megválasztott vezetők hányadán állnak az alapvető humanitárius értékrendnek, amikor egy törvényt beterjesztenek, megszavaznak. A fotós felelőssége egy ilyen helyzetben szintén megkérdőjelezhető, ezzel mélyebben Kincső írásában találkozhattok. Nem mellékes, hogy egy ilyen kép milyen értéket hivatott átadni a célközönségének. Mennyire fogadható el egy-egy szándékosan, a valóságtól eltérő módon beállított kompozíció, ha „a cél szentesíti az eszközt"?

Az érzelmekre hatás folyamatának megítélése szubjektív. A méltán híres Holt költők társasága óta tudjuk, hogy minden csak nézőpont kérdése. Azt viszont nem szabad elfeledni, hogy ha egy bögrét, egy érmét vagy mondjuk, egy papírt egy bizonyos perspektívából látunk, ugyanabban a pillanatban legalább egy másik szög pont annyira beláthatatlan, mint amennyire az épp a szemünk előtt lévő látható. A manipuláció ezen az elven kiindulva hasonlóan működik itt is. A cél, jelen esetben a szülő-gyermek kapcsolat fenntartása minden áron nemes, az ügy mögé felsorakozott emberek hangjukat felemelve elérik, hogy a képen látható Sandra Sanchez és lánya Yanela együtt maradjon, de egy ilyen helyesbítés nem csak akkor kéne megtörténjen, ha egy eset épp képes a többségi társadalom ingerküszöbét megugrani. Tényleg csak akkor hördül fel érdemi tömeg, ha a „kiskutyával és gyermekkel minden eladható" elv életbe lép? Mi hiányzik ahhoz, hogy ne csak akkor érkezzen visszhang, ha egy fotós a brutalitásra koncentrál, ha a híradóban lévő bemondó az érzelmekre ható szavak mentén indulatokat korbácsol vagy ha csak a saját bőrünkön való tapasztalás képes kinyitni a szemünk, amikor esetleg már késő? Van-e olyan állapot, amikor a manipuláció nem, vagy a lehető legkevésbé játszik szerepet döntéshozatalaink során?

Alapvetően minden (nem)lépés valamilyen hatással van ránk, gondolatainkra, cselekedeteinkre. A „nemválasz is válasz" vagy a „hallgatás beleegyezés" kifejezés is egy-egy kiváltott hatás indirekt, kerülgető parafrázisa, így ahogy egy halmaz és annak komplementere kitesz minden lehetőséget, mondhatnánk, hogy nincs teljes mértékű manipulációtól való függetlenedés, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne volna szinten tartható. A kritikus gondolkodás az, ami az eddig nem nevén nevezett alany. Az itthoni média „balos-jobbos" jellege révén a legtöbb hír külön perspektívából jelenik meg és sokszor érezhetjük úgy, mintha a két újságíró nem ugyanazt az eseményt közvetítené. A végső vélemény megalkotása mindig az egyénen áll, de annak hitelessége nagyban függ a források milyenségén, mennyiségén, vagyis az utánajárás mélységén. Ezen kívül a másokra való nyitottság is bővítheti perspektívánk, amennyiben egy beszélgetés során két eltérő vélemény ütköztetésnek vitakulturális és nem a degradált értelemben vett vita az alapja. Ha ez az elgondolás utópisztikus módon jellemzőjévé válna a társadalom többségének, döntéseink mögött nem az adott álláspont képviselője vagy annak színezete dominálna, hanem a közvetíteni kívánt érdemi érték és annak releváns, őszinte, logikus, független mivolta.

A tárlaton látott egyik kép sem volt fehér vagy fekete. Minden meghozott döntés mögött arányaiban oszlik meg a pro és kontra jellegű lépések sokasága. Amikor egy kiállítás becsült hossza 2-3 óra, abban a bejáráson túl egy összgondolati mag elvetése is megtörténik, ami a kijáratig már elkezd csírázni. Ennek gondozása az, ami a múzeumot elhagyva láthatatlan felelősségként a vállunkra nehezedő édes teherré válva elindít a kritikus gondolkodóvá válás ösvényein. 

Veled ez nem történhet meg, avagy miért hiszünk eg...
Lángoló társadalom – a hongkongi lázadásba bevonód...
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek