4 perc olvasási idő (861 szó)

Változó világ, változó társadalom, változó konferencia

Az egyik főszervezőt és a Szociálpszichológia Tanszék oktatóját, Lantos Nórát kérdeztük a konferencia jelenéről és jövőjéről, valamint a digitális átállásról. Szavaival élve a konferencia és a címe is aktuálisabb lett, mint valaha – nem gondolták volna, hogy ennyit változik a világ 2020-ban, ez az esemény pedig egy jó lehetőséget nyújt a „találkozásra" ebben a helyzetben.

Mit kell tudni a Változó világ, változó társadalom konferenciáról? Milyen elemekből épül fel?

Ez egy tudományos konferencia, mely abban tér el az összes többi hasonló rendezvénytől, hogy ezt kinyitjuk hallgatóknak is, ők is részt vehetnek előadóként – erre általában kevés lehetőségük van.

Korábban személyesen úgy nézett ki, hogy voltak különböző tematikájú szekciók. Egy ilyen panelben négy tizenöt perces előadás volt, és minden előadás után volt lehetőség kérdezni a prezentálóktól. Volt poszterszekció is: Ez egy sajátos műfaj, ahol vizuálisan ábrázolják a kutatást, és nem egy PPT-diavetítés formájában adják elő. Ezt igyekszünk átmenteni, kreatív módon megoldani az online konferenciánkon, hogy legyen lehetőség a vizuális bemutatásra, az informális eszmecserére. Hiszen ez a lényege magának a poszterszekciónak is: Nem frontálisan mutatják be az előadásukat, hanem beszélgetésen keresztül. Szeretnénk teret biztosítani tudományos vitákra, szabad kérdezésre.

Miért hozták létre ezt a konferenciát? Hogyan válhatott hagyománnyá?

Kende Anna, a Szociálpszichológia Tanszék vezetője kezdeményezte az ötletet, hogy legyen egy konferencia, amit a mesterszakos szociálpszichológia szakirányos hallgatók tudnak sajátjuknak, és ki tudják venni a részüket a szervezésben. Ugyanakkor ez a konferencia nyitott más szakok, egyetemek, más tudományterületek felé is, tehát egy fórum, ami összehozza a hallgatókat.

2017-ben volt az első Változó világ, változó társadalom konferencia, majd 2018-ban és 2019-ben is tartottunk még. 2020-ban pedig a vírushelyzet miatt elmaradt – hasonlóan az összes többi konferenciához. Idén, 2021-ben pedig online tartjuk majd meg, ez lesz tehát a negyedik Változó világ, változó társadalom konferencia.

Tudsz esetleg "színfoltokat" mondani az eddigi konferenciákból? Pozitív visszajelzések az előadók/résztvevők részéről, kedves emlékek a szervezőknek?

Visszatekintve a korábbi konferenciákra mindig nagyon színes a program, évről évre megjelennek az aktuálisan fontos események. Például 2017-ben a bevándorlás egy ilyen erősen megjelenő téma volt, de nagyon széles spektrumon mozognak az előadások: közösségi média, populizmus, társadalmi nemek, mesterséges intelligencia. Sokféle tudományterületről is jöttek az egész országból: a pszichológia mellet politológia, szociológia, jog és vallástudomány, hogy csak így néhányat említsek a repertoárból. Nekem ez, a programok színessége egy nagyon kedvelt dolog ebben a konferenciában, hogy ennyire sok területről lehet hallani kutatásokat.

A jó élmény pedig az, hogy ezekkel a hallgatókkal, akik a konferencián prezentáltak, sokszor összefutottunk még különböző helyzetekben, egy más szakmai programon, akár a szakirányon volt olyan, aki korábban a konferencián keresztül került kapcsolatba az ELTE-vel. Volt, aki később a PhD-programban jelent meg – tehát az igazán motivált hallgatókat hozza össze ez a konferencia, akiknek tényleg mély érdeklődése van a kutatás és a felmerülő témák iránt: Sokan utána is aktívak voltak, így vagy úgy.

„Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk mind a különböző tanszékektől és intézetektől, amelyeknek a konferencia meghívóját kiküldtük, mind pedig a jelentkező hallgatóktól" – tette hozzá Faragó Laura, korábbi szervező. „Nagyon jó ötletnek találták a kezdeményezést, és a hallgatók is lelkesedtek azért, hogy bemutathassák szélesebb közönség előtt a kutatásaikat. Többen is visszajelezték, hogy ez az élmény a kutatói pálya felé mozdította őket. Számomra ez az a pozitív emlék a konferenciáról, ami eszembe jut, és ami miatt megérte ezt az egészet megszervezni."

Lantos Nóra, a konferencia egyik főszervezője

Milyen egy online konferencia szervezése? Miben tér el egy hagyományos, "élő" eseménytől?

Abban, hogy a konferencia sok praktikus elemét nem kell megszerveznünk. Például nem kell termet foglalni, ételt rendelni, ezeket intézni, tehát sok szempontból sokkal egyszerűbb. Valamint a konferencia így inkluzívabb, külföldi előadót is könnyebb meghívni, hiszen így nem kell személyesen ott lennie, utaznia.

Már kihirdethetem, hogy John Jost (amerikai szociálpszichológus, leghíresebb elmélete a rendszerigazoláshoz és a politikai ideológia pszichológiájához kötődik, emellett sztereotípiákat, előítéletet és csoportközi kapcsolatokat kutat) díszdoktori előadása része lesz a konferencia programjának, hiszen a díszdoktorrá avatása pont erre a napra esik. Ez nem teljes véletlen, reméltük, hogy így alakul. Vele is egyeztettünk, az a terv, hogy összekötjük a két eseményt, streamelni, közvetíteni fogják az előadását, Zoomon lehet majd követni. Ez azért fontos számunkra, mert ő egy meghatározó politikai pszichológus, mindenképpen nagy élmény lesz őt hallgatni.

Mivel készültök az idei konferenciára, ami a korábbi években nem volt lehetséges / nem merült fel?

Azon gondolkodunk, hogyan lehet online még személyesebbé tenni a konferenciát, hogy legyen még több interakció az előadók között. Ennek valamilyen kreatív megoldásán dolgozunk, hogy találkozási lehetőséget teremtsünk. De hogy pontosan milyen formába fog ez megvalósulni, az még meglepetés.

Kiknek és miért ajánlanád a konferencián való részvételt?

Előadónak igazából bárkit várunk, aki valamilyen szempontból foglalkozik társadalommal – érkezzen a társadalomtudomány bármelyik határterületéről, valamint bármilyen tudományos intézményből. Ahogy a Facebook-eseménynél is írtuk: „A konferenciára várunk minden pszichológia, közgazdaságtan, politikatudomány, jog, társadalmi tanulmányok, kulturális antropológia és szociológia szakon tanuló, illetve más érdeklődő BA-, MA- és PhD-hallgatót, aki bemutatná elméleti vagy empirikus kutatásának eredményeit tizenöt perces előadás vagy tudományos poszter formájában."

A nézőknek pedig még szélesebb a spektruma: Minden érdeklődőt várunk, akit vonzanak a jó társadalomtudományi előadások. 

​ A május 6-ai konferencia eseményéiről ITT ovlashattok bővebben.  A konferenciára jelentkezni pedig az alábbi jelentkezési lap kitöltésével, illetve absztrakt feltöltésével lehet 2021. március 21-ig


Milyen volt 2020...? - Tőled Hallottam belső képzé...
Boldog harmadik születésnapot aHang!

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek