Rendszerelméletek és modellek a civil szektorban
A civil szféra (a gazdasági és a politikai rendszerekkel egyetemben) távolról sem megegyező nemzetközi szinten. Minden országban más formát ölt, amelyre hatással van az adott nemzet történelme, kultúrája és társadalmi strukturáltsága. A civil szféra jellemzésére négy leíró modellt fogalmaztak meg, amely modellek a demokratikus párbeszéd mellett a jogi, gazdasági, társadalmi és szolgáltatói funkciókra is kihatnak. A négy rendszermodell: a korporatív, másnéven kontinentális modell, a liberális, másnéven angolszász modell, a szociáldemokrata, másnéven skandináv modell, valamint a mediterrán, másnéven fejlődő modell. A korporatív modellre elsősorban a nagymértékű együttműködés és az állammal való összefonódás a jellemző. Ebben a modellben egy erősen intézményesül civil társadalom jött létre, amely pilléreit nagyszámú ernyőszervezetek alkotják. A szoros együttműködés az állami intézményekkel a szféra önállóságát csökkenti (a csökkenés a pénzügyi önállóságot érinti, nem a tevékenységet). Emellett fontos a részvétel az állam feladatok ellátásában, valamint a szubszidiaritás, mint működési elv. A korporatív modellbe tartozó országok közé sorolható mintatípusként Németország, Ausztria, Franciaország, vagy a Benelux államok. A liberális modell esetében hasonlóan erős intézményesülésről beszélhetünk, azonban meghatározó pont a civil szféra és az állam éles elkülönülése. A modellre jellemző, hogy a szektorban tevékenykedő szervezetek sajátosan magas tőkével rendelkeznek, amely elsősorban nem az államtól érkezik, hanem egyéb forrásokból (kifejezetten magas az adományok száma és mértéke). Különböző szintű partnerségi megállapodások jelennek meg, melyek középpontjában a „szerződéses kultúra" elve áll. Mintaországként tekinthető az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, valamint Ausztrália. A szociáldemokrata modell célja, hogy a nonprofit szervezetek által a civil lét kiteljesüljön, vagyis fokozódjon az önkéntesség. A szektorra általánosan elmondható, hogy kevésbé intézményesült, alacsony érdekképviseleti potenciállal rendelkezik, és erősen független az államtól. A szociáldemokrata modellben a legnagyobb a civil szektorban foglalkoztatottak aránya. Finnország, Dánia, Svédország és Norvégia is idesorolható. A mediterrán modellt a korábbiakkal ellentétben egy gyenge lábakon álló, kevésbé intézményesült, és az államtól nem független szektor jellemzi. Ez a modell a korábbi központosított államhatalom öröksége. A szervezetek erősen összefonódtak az állam mellett az egyházzal is. Alapvetően a családra és a közösségre koncentrálódik a szociális gondoskodás ebben a modellben. Jellemző még az alacsony filantrópia, amely az adományozások és az önkéntes munka területén jelennek meg. Mintaországként Spanyolország, Portugália, vagy Olaszország említhető meg.
A rendszerelméletek tekintetében egy mátrixban értelmezhetők ezek a modellek, amelyeket intézményesülésük és függetlenségük alapján alkotunk meg. Érdekesség azonban az a felvetés, miszerint a diktatúrákat vagy a forradalmakat követően a civil társadalom az egyetlen, amely kellő kapacitással rendelkezik, hogy a tovább lendítse az átalakulást . Ez a rendszerelmélet szerint a civil társadalom az, amely rendszerváltó stratégaként képes szakítani a korábbi gondolkodásmódokkal és újabb politikai kultúra és identitás kibontását eredményezheti .
Szakirodalom:
- Arató András (1990): Forradalom, civil társadalom és demokrácia Kelet Európában, Mozgó Világ, 8. szám.
Kákai László (2019): A magyar nonprofit rendszer ki- vagy átalakulása a rendszerváltástól napjainkig. Civil Szemle XVI. évf. 1. sz., 33-55.
Salamon, Lester M. – Anheier, Helmut K. (1999): Szektor születik II. Budapest, Civitalis Egyesület.
Kiemelt kép forrása: unsplash.com
