3 perc olvasási idő (622 szó)

Elnököt választott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Diákönkormányzat

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei diákönkormányzat idén rendhagyó módon online végezte el a tisztújítását. Az induló fiatalokból a megyei diákok négy elnökségi tagok és egy elnököt választott meg az elkövetkezendő időszakra. Elnöki pozícióra két fiatal és ambiciózus hölgy indult, de a szavazatok alapján az idén 10. évfolyamos Pethő Kinga került ki győztesen.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei diákönkormányzat szolnoki diákok kezdeményezésére jött létre 2016. áprilisában, mint a harmadik megyei diákönkormányzat az országban, melynek a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület ad szakmai, jogi és pénzügyi hátteret. A szervezet a vezetőségi tagokból és stáb tagokból áll. A vezetőség elnökből, alelnökből, programszervezőből, PR-, HR- és külkapcsolati koordinátorból áll. A vezetőség havonta két alkalommal összeül, amikor kitűzik a célokat, program terveket készítenek és értékelik a havi munkájukat. A szervezet tagja lehet bármely a megyében tanuló diák. Röviden a feladata a diákok érdekeinek képviselete és diák rendezvények szervezése. Programjaikat havi rendszerességgel rendezik, ezek közül kiemelkedik a Fuss a fényben! nevezetű esemény és a megyei sportnap amely már hagyománnyá vált. Rendeznek film klubokat amely nyitott minden megyében tanuló diák számára. Az előző vezetőség által megálmodott és februárban megrendezett diákbált a jövőben is megszeretnék szervezni. A szorosabb kapcsolattartás érdekében szerveznek stáb találkozót, amelyet kifejezetten a vezetőség munkáját segítő fiatalonak szerveznek. A megválasztási folyamat egyszerű, transzparens és demokratikus. A bekerülni vágyóknak előzetesen be kell nyújtani egy pályázatot, melynek tartalma egy adatlap és egy motivációs levél. A választást egy Megyei Diákfórum keretein belül bonyolítja le a Köz-Pont Ifjúsági Egyesület. A délelőtt folyamán lemond az előző vezetőség, utána különböző előadók tartanak előadást. Az előadások után az új vezetőségi tag jelölteknek kérdéseket kell feltenni az előadóknak. A következő napirendi pont a jelöltek bemutatkozása, ezután pedig megtörténik a szavazás. Iskolánként egy szavazata van mindenkinek. Ötven százalék plusz egy szavazati arány esetén teljes jogú vezetőségi tag.

Idén a járványhelyzet miatt ez az online térben került megrendezésre. A jelentkezőknek egy kampányvideót kellett benyújtaniuk a pályázati anyag mellé. 

Pethő Kinga mint a fiatalok pártfogója

A megyei tevékenységein felül aktív iskolai, városi és országos szinten is. 2019 szeptembere óta tagja a Városi Diákok Tanácsának, Szolnokon. Novemberben megválasztották a Kommunikációs és Működési Bizottság elnökének is a tanácsban. 2019. november 13-án megrendezésre került a Megyei Diákparlament, ahol szavazás útján ő lett az Országos Diáktanács Jász-Nagykun-Szolnok megyei tagja és az Országos Diákparlament megyei küldötteinek egyike, amelyen 2020-ban vett részt. Aktívan tevékenykedik a Nemzeti Ifjúsági Tanács Diákönkormányzati Munkacsoportjában is. Szerinte a megyei Diákönkormányzatnak mind a rendezvényszervezésre, mind az érdekképviseletre nagy hangsúlyt kell fektetni. Ez megvalósítható például egy programon belül is, mint az általuk rendezett diákbálon. Ez egy diákok számára rendezett program volt, melynek keretein belül a fiatalok alkoholmentesen szórakozhattak. Nagy hangsúlyt fektetnek a kapcsolatépítésre, így a három megyei Diákönkormányzat és a Karcag Városi Diákönkormányzat két közös képzésen vesz részt a nyár folyamán, melyek a Diákakadémia és a panyolai Outdoor tréning, továbbá számos alkalommal részt vesznek egymás programjain, illetve közös programokat is szoktak szervezni. Az elkövetkezendő időkben tervei között szerepel a szokásos események, programok folytatása. Ezek mellett új program ötletei is születtek, amiket szeretné, ha megvalósításra kerülnének a JNSZDÖK által. Ilyen például egy programsorozat, aminek keretein belül lehetősége lenne a diákoknak ifjúsággal foglalkozó, őket motiváló emberekkel találkozni és beszélgetni.

Mottója: „A világ utat nyit annak az embernek, aki tudja merre tart." – Ralph Waldo Emerson

,,Egy igazán jó lehetőségnek tartottam ezt a feladatot és egyben reméltem, hogy az eddig szerzett tapasztalataimmal hozzá tudnék járulni a diákönkormányzat munkájához és fejlődéséhez. Az elmúlt egy évben rengeteget fejlődtem és tanultam a megyei diákönkormányzat által. Megtanultam csapatban dolgozni és együttműködni. Szerettem volna továbbra is részese lenni a csapatnak, és folytatni a közös munkát, immáron elnökként. " olvasható Kinga motivációja 

Üzenete a lelkes és fejlődni vágyó fiataloknak az, hogy merjétek keresni őket és informálódni dolgokról. Elérhetők minden közösségi felületen és bármilyen fajta probléma adódik megtaláljátok őket.


Egy gondolat a szobordöntések margójára
10 nap, 420 adományozó, 5,6 millió forint - a Gyök...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 18. csütörtök