2 perc olvasási idő (311 szó)

Civilek a Nagykörűt megújulásáért

​"A Nagykörút elsősorban ne az átmenő gépjárműforgalmat szolgáló tengely, hanem Pest kulturális, kereskedelmi, vendéglátó főutcája, zöld, árnyas korzó, a Hungária gyűrű és a Kiskörút közötti terület fő találkozóhelye legyen. Ennek érdekében leendő forgalmi és közterületi kialakításnak garantálnia kell a közlekedők biztonságát, biztosítani kell a levegő és zajszennyezés jelentős csökkenését és elő kell, hogy segítse a környék kulturális, gazdasági és környezeti megújulását." - olvasható a javaslat a 18 civil szervezet által a  főpolgármesternek, a főpolgármester-helyetteseknek, a főépítésznek, a belső kerületek vezetőinek, a fővárosi közgyűlés frakcióvezetőinek és a fővárosi közlekedésszervezés illetékeseinek is elküldött levélben. 

Számos civil szervezet, városfejlesztéssel, közlekedéssel, fenntartható fejlődéssel, közösségszervezéssel és helyi ügyekkel foglalkozó egyesületek, alapítványok és mozgalmak írtak közös levelet a budapesti kerületek vezetőinek és a főpolgármesternek. A levélben az aláírók azt kérik, hogy induljon el a Nagykörút komplex újratervezése úgy, hogy abba széleskörben is kerüljön bevonásra a lakosság is. A cél az, hogy a Nagykörút egy „igazi korzó" legyen, egy találkozási pont, egy vonzó úticél pezsgő élettel és tele közösségi terekkel. Ennek a célnak az eléréseképpen a civil együttműködés 8 pontban fogalmazott meg javaslatot a Nagykörút kapcsán a város vezetőinek.

  • 1.Védtelen közlekedők előnyben részesítése, közterületek akadálymentesítése
  • 2.Gyerekbarát, fogyasztási kényszer nélküli közösségi terek
  • 3.Több és jobb minőségű zöldfelület és közterület, gondos fenntartás, tulajdonosi szemlélet erősítése
  • 4.Levegőminőség és zaj
  • 5.Kultúra
  • 6.Helyi gazdaság élénkítése, vonzó vásárlási, vendéglátási környezet megteremtése
  • 7.Tájékoztatás, szemléletformálás, részvételiség
  • 8.Menedzsment

A 18 civil szervezet által írt levél teljes egészében itt olvasható el. Bízunk benne, hogy még több civil szerveződés fog bekapcsolódni ebbe a folyamatba és reménykedünk benne, hogy a levél üzenete értő fülekre fog találni. A levelet aláíró civil szervezetek:

  • Civilek a Palotanegyedért
  • C8 Civilek Józsefvárosért
  • Energiaklub
  • Greenpeace
  • Járókelő Közhasznú Egyesület
  • Kortárs Építészeti Központ, Budapest100
  • Kulcs a Városhoz
  • Közlekedő Tömeg Egyesület
  • Levegő Munkacsoport
  • Magyar Kerékpárosklub
  • Magyar Közlekedési Klub
  • Mindspace
  • Miutcánk
  • Rehab Critical Mass
  • Színes Erzsébetváros
  • Újlipótváros - Szuperblokk
  • Valyo
  • Velo Budapest



kép forrása: pixabay.com

Mi lesz ma a Pride Fesztiválon? Augusztus - 22.
Szakkoli maratont szervez az OKTONDI és az INTERKO...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek