1 perc olvasási idő (173 szó)

Beszélgetés a nyári táborokról - OtthOnline 4.

​Az iskola befejeződött, a nyár pedig elkezdődött, ami azt jelenti, hogy megindul a táborszezon is. Az idei táborozatás azonban sokkal különbözőbb lesz, mint az eddigiek. A koronavírus továbbra sem tűnt el, aminek következtében számos új szabályt kell majd bevezetni a nyári táborok tekintetében. Ezt a témát fogja körbejárni most szerdán az OtthOnline 4. része. "Nyári táborok: mire figyeljünk?" címmel szervezi meg a legújabb beszélgető eseményét az OtthOnlineban résztvevő civil kör. 

Mint írják: "a beszélgetések 4. részében a nyári táborokról lesz szó, elsősorban arról, hogy a vírushelyzet után mire kell odafigyelnünk, ki milyen praktikákat alkalmaz, valamint a védekezési ajánlásokat ki hogyan tudja a gyakorlatba átvezetni. A beszélgetés résztvevői olyan tapasztalt táboroztatók, akik napközis és ottalvós táborokban is több éves múlttal rendelkeznek. A beszélgetést azoknak ajánljuk akik 2020 nyárán sem adják fel és belecsapnak a tábor szervezésébe!"

A beszélgetés továbbra is a Jitsi alkalmazásán keresztül fog zajlani, azonban a már megszokott délután kezdés helyett most délelőtt 10.00-tól fog indulni a beszélgetés! További információk és részletek a rendezvény facebook eseményénél érhető el!


Ilyen volt a Megyék Közös Találkozója
Külön is Együtt III. rész - Yaygin Egitim Merkezi

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 28. csütörtök