Látjátok feleim szemetekkel?
Itt mind hallgatók s olvasók vagyunk.
Csak hallgatunk és figyelünk 
Ebben a káoszban keresvén helyünk, s magunk.

Próbáljuk új istennel, új szerelemmel,
De végül mind Lédával megyünk a bálba.
Majd új istenért könyörgünk,
A “Sion-hegy alatt” megállva.

“Húsz év múlva”, jég borítja szívünk.
Körülöttünk héják táncolnak.
Bánatosan tükörbe nézünk,
S a fordítottját látjuk a világnak;

Most az alkotó forog és a gép pihen.
Még mindig nincsenek gerlepárok.
A napok fordítva telnek, a kelet nyugat lesz.
S az igazi épp oly, mint amit a tükörbe látok.

Előttem a múlt, körülöttem a jelen.
Nincs különbség a két világ között.
Folyik a csata, a “Harc a nagyúrral”.
Mert a pénz mindig ott áll az emberek fölött.

Mit is tehetnénk ellene, mint főművek ?!
A föld körforgása mindenkit magával ragad.
Hiába egy új Jónás, ide új Ádám kell.
S egy új föld ami nem háborút, fejlődést arat.

De gondolataim rabja csak én lehetek;
“Vak dióként dióba zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.”
Már nem szeretnék semmit sem tenni.

A föld változatlanul forog.
Az erkölcsöt elfelejtik az emberek.
Elbújok elmém örök takarójába.
“Alszom hát én is, testvérek.”

Kiemelt kép forrása: pexels.com via Fabrizio Verrecchia