Elfogyott már türelme
Mindennek fölöttem,
S mind, mit örököltem
E tépázott kelme.

Ócska ruhadarab,
Egy atyafinek sem való,
Még rongynak se volna jó,
Mi megmaradt.

E gyolcs, mint lelkem,
Rajta ezer lyuk tátog,
S gyenge karja mit fog?
Mit keressen?

Kihez szálljon szava,
Mely segítségért kiált?
Ki emel le róla igát?
Hol lesz neki a haza?

Egy felső sugallat,
Örvényszerű szélvész,
Ez maga a Révész,
Ki végtére kihallgat.

Úgy szól a világhoz,
Mintha tulajdona lenne,
S közli, fogad Őkelme,
Visz az Emberfiához.

Kiemelt kép forrása: pexels.com via Umberto Shaw