A Magyar Nemzeti Galéria újabb impozáns, nemzetközi szinten elismert kiállítást indított útjára, amelyből megismerhetjük a XX. századi festőművészet egy szeletét. A Tate Britain ,,All Too Human” elnevezésű kiállításával azonos képanyagú tárlatot mutatnak be Budapesten. A brit múzeum kurátorát Elene Crippát, Fehér Dávid társkurátorként segítette a magyarországi kiállítás létrehozásában.

A két főnév Francis Bacon és Lucien Freud (utóbbi Sigmund Freud unokája), az ő alkotásaik kapják a legnagyobb hangsúlyt.

A kiállított képek alkotói a Londoni Iskolához tartoztak, bár ők nem illették magukat ilyen néven, ezt az elnevezést később kapta az alkotói csoport, először R.B. Kitaj használta eme csoportnevet. Nem koherens és tudatosan felépített alkotói csoportról lehet szó, sokkal inkább művész barátokról és alkotótársakról, akik ismerték egymás művészetét.

A festmények összessége talán Walter Sickert szavaival írhatok le a legjobban, a tárlat elején olvashatók is mondatai: ,,Mintha kitéptünk volna egy lapot az élet könyvéből.”

Valóban minden képnek a hátterében ott van a mindennapi élet, a város lüktetése vagy az emberi lét kérdései fizikai és mentális síkon hol egyberántva, hol különszedve.

A festmények közül a legkorábbi 1906-os a legkésőbbi 2018-as, tehát a Londoni Iskola hatásával és utóéletével is találkozhatunk, ha ellátogatunk a múzeumba.

De melyek a XX. század hétköznapi történései? Hogyan lehet ezeket ábrázolni?

A megelőző évszázadokat megfigyelve elmondható, hogy az 1900-as évekig a fejlődés emberi léptékű volt, viszont a századfordulótól valami megváltozott. Ennek a változásnak az elejével indít ez a kiállítás. A városok növekedésének hatására az emberek kisebbnek, jelentéktelenebbnek érezhették magukat az épületek és utak útvesztőiben.  Az emberi lét központi problémája – a szorongás – is köthető ehhez az újfajta életvitelhez, a XX. század jellegzetes filozófiai irányzata az egzisztencializmus is az ember önmagához való viszonyával, magányából eredő önismeretével foglalkozik.

Ez a század nagy átalakulást hozott a társadalomnak, a világháborúk és a városok fejlődése pedig az ember újragondolására késztette a hétköznapi embert és a művészeket is egyaránt. A kor traumáit és változásait fel kellett dolgozni.

Ezekből a változásokból táplálkoznak a kor festői, a festményeket két téma köré lehet rendezni: a város és az ember.

A város alatt leggyakrabban Londont érthetjük. David Bomberg-et lenyűgözte a gépek kora, de ez a csodálat összetört a gépek háborúban való szerepének hatásai miatt. Az 1920-as évek után figurális ábrázolás és expresszionista hatás figyelhető meg a képein. A megtekinthető művei közül kiemelkednek a lőszerraktárról készült festményei. Az ő tanítványai voltak Frank Auerbach és Leon Kossoff, akik barátok is voltak. Az alkotásaik témája London. Egy építkezés Londonban, egy látkép Londonban, kilátás az észak-londoni műteremből, a Londoni föld, London a sáros földtől a kék égig. Habár a téma azonos, a képek mégis eltérőek, színeik közelről lenyűgözőek, távolról egésszé állnak össze és korántsem unalmasak, a megjelenített város vibrálása és sokszínűsége köszön vissza ránk a fehér falakról.

Az emberábrázolások eltérőek, de mind kutatja az emberi lét mivoltát és egymás közti kapcsolatainak dinamikáját.

William Coldstream analitikus szemléletével, mérés segítségével próbálja rögzíteni a valóságot és ábrázolni az embert. A képein az emberi jelenlétnek fontos szerepe van. Ezen a ponton is túlmegy Euan Uglow, aki beállítja a modelljeit és nem bízza az ember mozgását a véletlenre.

A tökéletesen beállított festmények mellett foglalnak helyet Lucien Freud műteremben készült portréi és aktjai, ahol a maga a műterem berendezése is a kompozíció részévé válik, ezzel előtérbe kerül a hétköznapiság. Érezni lehet a művész és a modellje közti összhangot és kapcsolatot, a pillanat frissességét, az arcon átsuhanó érzelmeket remekül ragadja meg az alkotó.

Francis Bacon a külsőn kívül a belsőt is megpróbálja ábrázolni, mintha a kicsavart testek külső felülete a belső felületükké vált volna, megmutatva az alany énjét. John Deakin fotós képei gyakran adtak ihletet Baconnek, a nevükkel fémjelzett teremben meg lehet keresni néhány fotó festmény párját is.

A társas kapcsolatok dinamikáját Michael Andrews, R.B. Kitaj és David Hockney művein keresztül szemlélhetjük, felvonultatnak művésztársaságokat és foglalkoznak a társadalom hatásával, amelyet az egyénre gyakorol.

A városban kialakult negyedekben a különböző helyekről származó emberek vegyültek vagy külön elhatárolódtak, így a rasszizmus is felütötte a fejét. Francis Newton Souza indiai származású festő képein a vallás (főként a keresztény) és az eltérő rasszokból származó emberek portréi keverednek, előtérbe helyezve a kulturális eltérőségből adódó feszültséget.

A tárlatot egy női alkotó Paula Rego kiállítása zárja, ahol a nemek összemosódnak, a festőnő a nők kiszolgáltatottságát és szerepeit mutatja meg, ugyanakkor a nő ábrázolásai maszkulinok, éles arcéleikkel várják a befogadó nézőt. A művésznő saját maga készíti a festményein szereplő kellékeket, amelyekkel felépíti magának saját világát, erről a múzeumban megtekinthető kisfilm is mesél.

Ez a nagyvolumenű kiállítás a közönséget is újragondolásra késztetheti, a városi élet, a társadalom és az emberi létkérdések állandó változásaira való reflektálást is elősegítheti. Számomra azt a kérdést tették fel a látottak, hogy mit adhat egy város a benne élő embernek?

Látogassátok meg a tárlatot (január 13-ig megtehetitek) és tegyétek fel magatoknak ti is a saját kérdéseteket.

Szerző: Gyurkó Krisztina