Erwin Wurm osztrák szobrász és képzőművész neve ismert a kortárs kultúra iránt érdeklődők számára. Valószínűleg legismertebb, és legtöbbek által látott „műve” mégis a „pop-kultúrában” található, a Red Hot Chilli Peppers zenekar Wurm által inspirált videoklipje, a Can’t Stop. A videóban felhasznált konstellációk a kiállításnak részét képezik, azonban Wurm ennél sokkal többet adott és ad a világnak. Lássuk, hogy ebből mi mit kaptunk a Ludwig Múzeumban!

Erwin Wurm-ot mindig is az foglalkoztatta művészete során, hogy miért épp így és miért pont ez az, amit művészetnek, kultúrának, szobornak, festménynek, képnek nevezünk. Ehhez mérten mindig keresi az extravagáns, eltérő hatásokat. Nem kell meghökkentő grandiózus dolgokra gondolni… Illetve mégis, meghökkentően egyszerű tárgyakon keresztül mutatja be nekünk, meglepően egyszerűen, szimplán, mégis egész más perspektívából gondolatait, műveit.

A kiállítás (legnagyobb szerencsénkre) nem korlátozódik „csak” arra, amit a cím sejtet, „Szobrászat, mint program”. Habár jelentős részét az ehhez kapcsolódó művek teszik ki, és teszik színessé, érdekessé, az élőszereplős szobrokon kívül számtalan egyéb művet tekinthetünk meg, amelyek önmagukban is megállják a helyüket egy-egy teremben. Így hát azt tartom célszerűnek, ha a termekről egyesével írok egy-egy rövid összefoglalást. Igyekszem a részleteket nem felfedni, hogy számotokra is maradjon felfedezni való a Ludwigban!

  1. Zokni, pulcsik, wctisztító.

Nehéz ügy. Látszólag eléggé elvont és értelmezhetetlen installációkkal találtuk szembe magunkat a kiállítás legelején. 18 darab pulóver egymáson, leállítva a földre. Vajon ebben mi a pláne? A terem közepén végighúzódik egy hatalmas rózsaszín textilfal, amin mindössze egy fejnyi lyuk és egy zokni vége látható. Távolabbról nézve kitűnik, hogy a fal maga egy zokni, illetve annak teljes kifordítása. Mármint a formáját tekintve, és nem pedig fizikai értelemben.

  1. Színes gipsz? Műanyag? Bronz? Szobrok.

A műfajjal szemben támasztott elvárásokkal Wurm foglalkozik ugyan, de csak azért, hogy ezeket szisztematikusan áthágja. Szobrai eltérnek az átlagos szobroktól, általában fejük, de olykor végtagjaik hiányoznak, színvilágban pedig teljesen elütnek a megszokottól. Érdekes felfedezés, hogy ezek a „gipszből kiöntött szobrok” bizony hideg bronzszobrok.

  1. Uborkák = Férfiak

Sokat nem kell beszélni erről a teremről. Uborkadarabok vannak egyesével feltűzve, egy-egy bemutató, tartó oszlopra. A férfiak magukra ismerhetnek.

  1. Te vagy a szobor!

A kiállítás alapvetően arra épít, hogy a közönség interaktív módon részt vegyen a szobor kivitelezésében. Az alkotó folyamatot Erwin Wurm véghez vitte, rajz formában illusztrál és szövegesen is instruál minket a szobor életre keltésében.

  1. Kiszínezett, meztelen valóság.

Középkörű, idősödő művésztársai, kollégái álltak modellt („aktot”) Erwin Wurmnak. A fotósorozatával/festményeivel szeretné bemutatni az elmúlást, a test fizikai állapotát az 50-60 éves korban, amelyet egyfajta hanyatlásnak lát és láttat. A képek színes megfestése hol eltakarja a kényes részeket, hol szándékosan kiemeli azokat.

  1. Bútor? Ruha? Ember?

A bútor, mint hétköznapi használati tárgy is új értelmezést nyert Wurm számára. Bútorai kivétel nélkül alkoholt rejtenek, és véletlenül sem állnak a lábaikon, ahogy azt megszokhattuk és elvárnánk. Eredeti céljukat nem veszítik el, újraértelmezve is megtartják funkcionalitásukat.

  1. Válság

Az alkotó válsága, mint oly sok művész esetében, legsikeresebb időszakában érkezett el. A válság nem az ötletek és ihlet hiányát jelentették, hanem egyfajta eltávolodást éppen attól, amit a legjobban szeret. Ötletei, művei megvalósítását másokra bízta, ő az alkotómunkánál maradt, hogy minél termékenyebb lehessen. Emiatt viszont már elveszett az érzelmi szál, művei sokat értek, de nem számára. Éppen ezért alkotásaiban dühét eresztette rá szobraira, hol ökölcsapásokkal, hol baseball ütővel, hol taposással érte el azt, hogy újra érezze fizikailag is, az általa létrehozott „termékeket”.

A kiállítás elején megnézhetjük a Red Hot Chilli Peppers számát, amitől kedvet kaphatunk az Egyperces szobrok kipróbálásához, de a kiállítás a címén túl sokkal többet nyújt, mint elsőre gondolnánk. Érdemes belenézni életrajzi filmében, amelyeket padokon és babzsák foteleken nézhetünk. Tematikus termei egymástól jól elkülönülnek, ám végeredményben mind közvetítik Erwin Wurm változásra, egyediségre irányuló törekvéseit, mondanivalóját:

 „A megtévesztés kreatív indulatokat hív elő.”

 

Szerző: J. Ádám