A választás utáni érzelmi polarizáció még mindig a levegőben leng körülöttünk. De, mint minden történelmi események, ennek is több olvasata van. Az egyik az Andaxínház Szökik a málna című elszabadult revüjében ölt testet.

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a látottakat a választás utáni visszhangok leképeződését láthattuk valami elképesztően primitív megjelenítésben, sok vakfolttal, hangosan, erőszakosan, mégis szárazon. A leírás sem segített a darab értelmezésében, a közel egy órás előadás alatt szinte végig azt éreztem, hogy az időmet rabolják. Az egymást érő abszurd képek dühítettek. Tehetetlen voltam és lebénult, arra gondoltam, ez a kidobott idő mennyi mindent teremthetett volna, de nem, mert még is csak oka van annak, hogy erre tévedtem.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi is történt ott akkor, hiszen a megjelenítésre használt eszközök elég disszonáns képet alkottak. Egyszerre éreztem azt, hogy a sok történés között még sem történt igazán semmi. S bár az alkotói szándék a mai napig ismeretlen előttem, fel-felsejlenek minden nap képek a darabból, amik nyugtalanítanak.

Kávé felett nézem az aranyszélű kiskanálról torzultan visszameredő képem és azon gondolkodom, hogy ez a mindennapi giccs mennyire „Taigetosz-pozitív”, ahogy én magam is, a leszbikus-meddő nő, aki megjelent a színpadon is narancskeresztre feszítve. Hiszen dübörög a nőkonzultáció, és szinte egyedül a szülés a mérhető siker, mert ugye a mit kíván a magyar nemzet? – ép és egészséges méheket.

A villamoson állva megcsapnak a poros közhelyek, az egykor volt közmondások s bevillan a nyitómonológ, amikor épp ezekből font mondatokat Hajduk Károly, megjelenítve azt a dühös nyomort, ami akkor ott épp velem utazik.

Egy buszmegállóban a még megmaradt gyűlöletplakátok mellett embereket látok, akiket a Google Maps vezet, és arra gondolok, mennyi magyar fiatal keresi most az útját itt, vagy külföldön, hogy mennyi álmodnak arról a boldogságról és szabadságról, amiről a darab egyik hősnője is (Kalocsai Mercédesz).

Ezeket a képeket, a darabot és a választásokat is emészteni kell. Keresni a saját olvasatot, azt a valóságunkban illeszthető darabot, ami még élhető és befogadható.

Dicséretes, hogy a társulat hozzá mert nyúlni egy ilyen témához s amennyiben az általam is megjelenített gondolat nyomor volt a cél, teljesültek az elvárások. Mégsem nézném meg még egyszer ezt az elszabadult revüt, mert elveszi mindeni jó gondolatom, ami a mentőövem a napfolyamban, ha már úszni nem tudok az árral.

Képek: Andaxínház hivatalos oldala