A Rhema Konferenciaközpontban jártam a Csíkszerda a capella kórus jubileumi koncertjén. Úgy vélem mindenkinek meg kell tapasztalnia egyszer azt az érzést, amikor több száz kórista egyszerre hallatja hangját. Van benne valami magasztos mégis nagyon emberi, valami közvetlenül áradó mégis megfoghatatlan…akinek esetleg nem lenne világos a meghatározás, látogasson el a koncertre, mert érdemes ezt az érzés megismerni és aztán újra és újra átélni.

„Úgy előadni, ahogy a kápolnában szokás”, ezt a rövid frázist, az olaszok egyszerűen csak úgy mondják „a capella”. A zenei szakkifejezés eredetét, a Sixtus-kápolna (capella) karzatán kell keresnünk. Tudniillik méretét illetően úgy volt kialakítva, hogy csak az énekesek férhessenek el rajta, hangszeres kíséret nélkül. Talán ezzel össze is foglaltuk a műfaj lényegét, azaz, hogy ez a stílus mellőz mindenfajta instrumentális eszközt és csupán a kórust képező előadók énekhangjából táplálkozik.

Noha egy igen nagy régmúltra visszatekintő zenei irányzatról van szó, ami már a tizenhatodik században is jelen volt, ma is megannyi képviselőjét tartjuk számon, gondoljunk csak itt az éppen turné előtt álló Pentatonix nevű „a capella” csoportra. Bár meg kell jegyeznünk, hogy az ő esetükben a színtiszta énekhangot kiegészíti a basszus, a riffelés, a Beatbox és néhány ütőhangszer is, így talán nem a legtökéletesebb a példa, de egy ilyen közismert formáción keresztül könnyűszerrel megérthetjük laikusként is, a műfaj mibenlétét.

 Ám ha a klasszikus, tradicionális „a capella” prototípusra vagyunk kíváncsiak, nem kell messze kutakodnunk, csak el kell látogatnunk a Golgota utcai Rhema Konferencia Központba. Az immáron egy egész évtizede fennálló hazai kórus a Csíkszerda, éppen jubileumát ünnepeli egy önálló estével, ahol is egy saját, erre a bizonyos piros betűs napra írt operát mutat be „A Hold gyermeke” címmel. Az áprilisban megtekinthető darab különlegessége, hogy három vegyeskarra és egy gyermekkórusra íródott, mégpedig Molnár Illés és magának a karnagynak, Tóth Árpádnak tollából. Még anno 2009-ben látott napvilágot a szerdai közös éneklés ötlete, mely aztán nagyjából 350 főt számlálva az ország egyik legmeghatározóbb kórusává nőtte ki magát. A kóristák védjegyévé vált időközben a csíkos ruhájuk, így született meg a Csíkszerda ikonikus elnevezés is. 

A „Hold gyermeke” lírai alkotást hallgatva, meghatódott arcok néznek össze a közönség soraiban, cinkos mosollyal az arcukon. Szívet melengető, hogy a generációs különbségeket meghazudtoló módon, kicsi és nagy egy közös cél érdekében együtt hoz létre valami különlegeset, valami katartikusat, mégpedig énekelve.

De mi is ez a közös cél? Tóth Árpád középiskolai zenetanár, a kórus vezetője a 2017-es „TedXDanubia konferencia” előadásán úgy fogalmazott, hogy „a közös éneklés az a fajta dolog, amit megélünk együtt, amikor az első lépést megteszik az emberek afelé, hogy kifejezzék magukat énekelve”, hozzátette, „higgyétek el, bármelyik ilyen „high-managmentes meetingnél”, nagyobb élmény, és elképesztően katartikus.” Úgy tűnik már ennyi is elég egy közös cél megálmodásához. Elméletét a konferencián való rögtönzött, közös énekléssel is alátámasztotta a nézők legnagyobb örömére.

Hite, szenvedélye és elköteleződése a műfaj iránt, az ünnepi opera estjén is megmutatkozott. Nem csak a fülünk által lehettünk tanúi mi is ennek a katartikus élménynek, hanem a vizualitás terén is.  Gondolok itt például a darab egy igen különleges elemére, amikor is az opera elején, illetve végén keretes szerkezetként a „Tükre a napnak” szövegrészt a kórus az énekhang mellett, jelnyelv segítségével is megjelenítette. A szerencsésen kialakított nagyteremben lehetőségük volt az énekeseknek mozgásos koreográfiai elemek kivitelezésére is. Így a kórus nem csak a színpad körül, de még a hallgatóság mögött is szabadon mozoghatott. Az előadás kezdetén egy remek dramaturgiai megoldással, a kórus a közönség soraiból lépett elő és indult meg lassan a színpad felé. Ekkor úgy tűnt, mintha csak észrevétlenül egy flashmob-ba csöppentünk volna. Az opera közben is sokszor érezhettük azt, hogy egyszerűen körülölel minket a zene, az ének, és mi is részesei vagyunk a történéseknek úgy, mint a fontos, de most éppen hallgató, csendes kis résztvevők. A terem akusztikájára sem lehetett panaszunk, ugyanis mindenfajta modern hangosító-berendezést meghazudtoló módon kitöltötte a termet az a 350 énekhang, amit Csíkszerdának nevezünk.

 Hogyan lehetséges, hogy ennyi embert vonz és fon össze az éneklés? Szücs Anikó a kórus egyik tagja, így érvelt nekem:

„Azért szeretek a Csíkszerdába járni, mert itt úgy énekelhetek (ez már önmagában is jó), hogy közben rengeteg jófej emberrel találkozhatok. Egy teljesen más zenei közeg, mint amihez az eddigi kórusaimban szoktam, amikor egy koncertre készülünk, nemcsak a darabra figyelünk, hanem “személyesen” a közönségünk számára készítjük az előadást, és szerintem nagyon fontos ez az odafigyelés, hogy plusz egy lépést tegyünk a hallgatóság könnyebb bevonása érdekében. A „jófejség” meg nem csak azt jelenti, hogy jól érezzük magunkat a próbákon, koncerteken és egyéb fakultatív programokon, hanem a kórus tagjai egyfajta szociális hálót is jelentenek egymás számára.”

Elmesélése alapján január óta zajlottak a próbák, ám a hallgatóságnak szánt kész alkotás megszilárdulása, a premiert megelőző hétvégén tartott táborban forrt csak igazán eggyé, ugyanis öt különböző kórus, mintegy 350 emberének munkáját kellett összefésülnie Tóth Árpádnak.

 Mikor a történet felől kérdeztem Anikót, négy archetipikus szerepet emelt ki az opera kapcsán: a reménytelenül szerelmes Nőt, a féltékenykedő Férfit, az utódra vágyó Holdat és a magányos Gyermeket. A kóristák által megtestesített szereplők célja pedig nem volt más mint, hogy minden befogadó megtalálhassa bennük önmagát úgy, hogy képesek legyenek azonosulni azokkal. A továbbiakat azonban már ők is a hallgatóságra bízzák.

Annyi bizonyos, hogy az én esetemben sikerrel jártak, bűvkörébe vont az előadás. Úgy éreztem aznap este hazafelé tartva, hogy még a csuklós buszt is valamifajta patetikus hangulat lengi körül, és azóta is a Csíkszerda jut eszembe minden csíkos ruháról.

Ha erről az élményről lemaradtál, ne búsulj. A Csíkszerdával találkozhatsz a Kórusok Éjszakáján is! Ahhoz, hogy mindig naprakész legyél a formációt érintő hírekkel kapcsolatban, kövesd őket Facebookon.

Kiemelt kép forrása: csikopera.hu