Idén nyáron 28. alkalommal kerül megrendezésre a Művészetek Völgye nevű programsorozat. A július 20-tól 29-ig tartó fesztiválnak – a szokásokhoz híven – Kapolcs, Vigándpetend és Taljándörögd ad helyet. Aki már volt korábban, úgy várja nyárról nyárra, mint gyerekkorában a kedvenc táborát – azokat kivéve, akiknek tényleg ez a kedvenc gyermekkori tábora – hiszen a Völgy híresen családbarát hely. Aki még nem volt a három falu vendége így július végén, azt „csak” az előzetesen ismertetett rendezvények sora csábítja.

Idén közel 1200 minőségi program várja a látogatókat. Természetesen nem maradhatnak el koncertek, a klasszikus zenétől kezdve a népzenén át, kortárs alternatív bandákon keresztül egészen az elektronikus zenéig. A muzsika az irodalmi programpontokba is egyre-másra beszűrődik, de itt már kortárs költők és írók kapják a főszerepet. Zene szövi át a napról napra megrendezésre kerülő táncházakat, és persze az esti bulikat is. De más is lesz itt: ahogy a mondás tartja, színház az egész világ, épp a Völgy ne lenne az? A dráma is fontos része az összművészeti fesztiválnak, híres társulatok előadásait, profik interaktív udvarait, és amatőrök lelkes előadásait látogathatjuk. Rengeteg és sokoldalú kézműveskedésre is lehetősége lesz az idelátogatóknak, ahol együtt alkothatják meg a mai népművészetet. Hogy a reggelek könnyebben induljanak, napindító jógán vehetünk részt, és hogy estig mindenki bírja energiával, koradélután ringató alkalmak vannak a legkisebbeknek. Ezen kívül a híres TEDx előadások is helyet – udvart – kapnak a Völgyben.

Ha valaki úgy érezné a sokadik napra, hogy kezd belefulladni a kultúra krémjébe, szellemileg passzívabb pihenés módokra is lehetőséget kínál a helyszín. Ilyenkor lehet ki menni a patakpartra borozgatni, beszélgetni, vagy csak kigyűjteni kavicsokat a szélére; egy mesére elaludni az egyik udvarban; vagy egy délutánt a közeli erdők-dombok felfedezésére szánni. Ha pedig testünk is pihenni kíván, mindhárom faluban tágas kempingek kínálnak sátorozási lehetőséget. Kempingek, amik pár nap alatt olyanná válnak, mint egy nagy család: ismersz minden szomszédot, a zuhanyra várakozókat, tudod, hogy melyik sátorból lehet este nyolckor mesét hallgatni (és hogy másnap abban a sátorban fognak legkorábban kelni), és már sötétben is tudod, hova kell lépni és hol feszül a tegnapi koncerten megismert társaság szárítókötele.

Valaki a minőségi koncertek miatt, valaki a kedvenc költőjével való találkozás miatt, valaki a finom helyi ételek, italok miatt, valaki pedig csak a szép helyszín miatt, de mindenki várja már, hogy július 20-a legyen, és mehessünk ismét a Művészetek Völgyébe.