Az első profil sziluetteket ábrázoló árnyképek Jane Austen korában, az 1700-1800-as években váltak népszerűvé. A készítés szerint a modell árnyéka ellenfényben ülve úgy vetült a vászonra, hogy körvonalait rendkívül pontosan lehetett megrajzolni. 2014-ben erre a technikára alapozva készült el Büszkeség és balítélet két színészre című előadáshoz tervezett színlap is.

Jane Austen művéből Joannah Tincey angol színésznő készített átiratott és adaptálta színpadra férjével Nick Underwood színésszel, akivel 21 karaktert játszottak el a két és fél órás előadás során.

A magyarországi ősbemutatót Ujj Mészáros Károly rendező állította színpadra  idén szeptemberben a Centrál Színház színpadán Balsai Móni színésznő és Schmied Zoltán színész közreműködésével, akikkel már korábban együtt dolgozott a Liza, a rókatündér és a X – A Rendszerből törölve című filmeken.

A Büszkeség és balítélet egyike a legszebb klasszikus regényeknek, megtöltve drámával, romantikával, komédiával és emlékezetes karakterekkel. Az ötlet, hogy ezt a komplex, szenvedélyes történetet csak két szereplővel lehet elmesélni, nevetségesnek tűnik, és mégis ragyogóan működik.

Balsai Móni és Schmied Zoltán folyamatosan alakulnak át egyik karakterből a másikba, miközben Austen nyelvének szépsége is megmaradt. Tincey különösen törekedett arra, hogy a mű átiratában a párbeszéd és a harmadik személyű elbeszélés keverékét alkalmazza, és, hogy a narrációt is a karakterek vezessék. Ez azt jelenti, hogy a szavak Austen tollából származnak, de a szereplők folyamatosan beszélnek a közönséghez, mint, ahogy Austen szól az olvasóihoz.

A két színész 11 karaktert alakít nemtől és kortól függetlenül leginkább groteszk és stilizált formai elemeket (pl. egy tárgy vagy mozdulat) alkalmazva egy-egy karakter megformálásánál.

A folyamatos szerepváltások és a karakterek túlzó játéka által generált gyors ritmusú történetvezetést Mr. Darcy és Lizzie jelenetei kontrasztként törik meg, amelyek letisztultak és meghittek, mint, ahogy a két karakter kidolgozottsága is olyan egyszerű és pontos, mint, a színészek árnyképei az előadás nyitó-és záró képein.

Igazából a két főszereplő ikonikus románca az egész előadás legfőbb üzenete. A többi karakter létezése és története szinte csupán foszlányokként veszik körbe őket, miközben Mr. Darcy és Lizzie folyamatosan közelednek egymáshoz és az igazsághoz.

Az 1700-as években csakis az arisztokráciának volt lehetősége portrék készítésére, de a rengeteg megrendelésnek a portrékészítők sem tudtak eleget tenni, így a 18. századtól a portrékészítésben az ember szerepét fokozatosan átvette a fény technikai eszközeit alkalmazó fotográfia. Fekete Anna díszlettervező és Varga Vince mozgóképtervező is falakra vetített fényekkel, és a karekterek megfestett portréit illusztráló vetített fényképeket alkalmazva teremtik meg az előadás helyszíneit, különösen hangsúlyozva a karakterek különböző rangú származását a családi otthonok megformálásánál. Az absztrakt készlet tökéletes háttérrel szolgál a műsor szórakoztató, gyors ütemű természetéhez.

Balsai Móni és Schmied Zoltán fehér falak előtt egy kis színpadon változatos karakterekkel megteremtett külön kis világa kötelező minden Jane Austen-rajongónak és azoknak is, akik friss és meglepő új színházi előadást keresnek!

 

Buzogány Jácint a következőképp élményekkel távozott a darabról.

Bődületes vastaps és négyszeres visszahívás jellemezte a Central színházban megtartott Büszkeség és balítélet főpróbáját. Nem szokványosan és számomra meglepő módon 2 színész játszotta el az összes szerepet, ami arra engedett következtetni, hogy vagy a büdzsé volt alacsony, vagy egy hatalmasat fognak áldozni a humor oltárán. Ezutóbbi igazolódott be. Képesnek lenni arra, hogy egy emberként legalább 3 különböző karaktert eltérő módon vigyünk a színpadra anélkül, hogy a néző belezavarodjon a cselekménybe, nem kis kihívást jelentő feladat, pláne, ha olykor megcserélődnek a nemi szerepek is. Úgy gondolom, ezt rendkívül jól abszolválták szereplőink.

Ami még említésre méltó, az a díszlet. Rendkívül pozitív élmény volt, hogy egyszer sem kellett elsötétíteni a jelenetet annak érdekében, hogy átrendezzék a színt. A projektorral megvilágított háttérben mozgó fal, valamint a fényjáték tökéletes kombinációja, egyszerre volt figyelemfelkeltő és remek megoldás a gördülékenység érdekében. A darab maximális élvezhetőségéhez elengedhetetlen a mű ismeretével rendelkezni, így aki most találkozna először Jane Austen remekével az előadáson keresztül, azoknak ajánlott a történet legalább kivonatolt elolvasása, vagy a filmadaptáció megtekintése, mivel elsősorban ennek a szálait vették alapul.

Közel 2 óra alatt egyszer sem éreztem, hogy holtidőbe kerültem volna. Rendkívül jól éreztem magam, köszönhetően a színház atmoszféráján túl a remek rendezésnek, valamint az előadók áldozatos munkájának. Kellemes egészestés program, amit ajánlok mindenkinek, aki szeretne kicsit kiszakadni a szürke hétköznapokból.

Fotó: Reiter Orsolya