Facetime. Skype. Instagram. Snapchat. Mind közvetít rólunk valamit, egy adott valóságot. De mi van akkor, ha egyszer csak elsötétül a monitor másik oldala és azt sem tudjuk, kit ismerünk igazán?
Mindennapjaink elengedhetetlen részei lettek a különböző közösségi platformok, az okostelefonok és minden olyan találmány, legyen az egy algoritmus, kézzel fogható tárgy vagy esetleg ismeretlen, bitekből álló tárhely, ami egy kicsit is képes kényelmesebbé tenni a létezésünket és kielégíteni újonnan alakult függésünket: a megosztást.
Már maga a szó evolúciója is szépen mutatja be a társadalmi változásokat. Valamikor az életben maradáshoz szükséges javak szétporciózását jelentette, később a vélemények közti különbséget jelölte, ma azonban valahogy magába foglalja mindkét eddig jelentéstartamát amorf módon. Hiszen a kirakatba tesszük életünk legjavát – és csak is azt – s ezért cserébe általában kapunk hideget – meleget, őszinte és sokszor megvezető szavakat, történeteket. Ez jelenség szivárog be a Kim család életébe is.
Margot a 16 éves tinédzser egyik napról a másikra eltűnik otthonából és édesapja kamerája elől. Az apai szeretet nyughatatlansága nem találja kielégítőnek és kellően gyorsnak a rendőrség munkáját, ezért David Kim úgy dönt, saját eszközeivel gyorsítja fel a folyamatot és mindent átfogó kutatásba kezd lányai közösségi fiókjain keresztül. A történet ott kezd igazán izgalmassá válni, amikor soha nem látott oldalát ismeri meg egyetlen gyermekének.
Hová lett a saját szemem?
Ha nem szereted a klasszikus filmeket, akkor mindenképp érdemes tenned egy próbát a Kereséssel. A film elején is elképesztőn ötletnek találtam, hogy csak és kizárólag különböző képernyőkön és webkamerákon keresztül kerül bemutatásra a történet, pár órával a mozi után arra is rájöttem, miért.
Ma már szinte természetesnek tűnik, hogy a telefonunkon vagy bármilyen egyéb képernyőn keresztül érintkezzünk másokkal. Skype a külföldön élő barátokkal, anyukám megint küldött egy ínycsiklandó képet az otthoni ebédről, a legjobb barátom pedig üzent Viberen. Mindezt 10 percben, egymással párhuzamosan. Ugyanez pörög le előttünk a filmvásznon is. Ami mégis igazán nyomasztóvá teszi ezt az egészet, hogy eltűnik a saját szemünk, nyoma vész az egyéni szűrőnknek. Valaki láttatja velünk a dolgokat úgy, ahogy akarja, vagy, ahogy tudja. S teszi ezt a lehető legtermészetesebb módon, hiszen a képmozgása követi egy felhasználó szemének mintázatát. Másfél órán keresztül mi használjuk a laptopot, telefont, tabletet. Mi görgetjük a híreket vagy gépeljük az üzeneteket. A filmet mindösszesen 13 nap alatt forgatták, majd két évet fektettek az alkotók az animációk elkészítésének, hogy mi is részesei legyünk az élőapplikációnak.
Amikor sikolt az ifjúságsegítő és a testvér
Margot közösségi oldalainak megismerésekor csak úgy toporzékolt bennem az ifjúságsegítői vér és retteg a testvéri szeretet. Hasonló korú tinédzser testvérem van, aki szinte minden szabadidejét a számítógép előtt tölti, különböző videós fórumokat böngészve. S bár első ránézésre teljesen ártalmatlannak tűnik ez a tevékenysége, a film alatt többször átértékeltem, mennyire lehet valós ez a gondolatom. Nem tudhatom soha sem biztosra, hogy kikkel kerül kapcsolatba egy ilyen közegben és csak remélhetem, hogy 160 kilométernyi fizikális távolságból is tartja majd annyira fontosnak ezeket a dolgokat, hogy egy-egy beszélgetés alkalmával a kis kamaszoktól elvárható nyíltsággal és őszinteséggel beszélgessünk a felhasználói szokásairól.
Az ifjúságsegítő jajgatott, amikor realizálta, hogy ez vár rá is, mint szakemberre és, mint szülőre. Még most sem akarom elhinni, hogy az internetes közegek beszivárgása ilyen szinten kikapcsolja a szkeptikusságunkat, a mérlegelési képességünket, a veszélyérzetünket. Mikor fogjuk elfelejteni azt, hogy húsból és vérből vagyunk, hogy madarak csicseregnek az ablakon túl? S ezek után, eszünkbe fog még jutni az, hogy nem minden igaz, amit látunk, minden csak a valóságnak egy adott olvasata? Lesz-e még valaha igazi értéke az emberismeretnek, vagy ki kell fejlesztenünk egy teljesen más képességet? Ha igen, lehetséges ez egyáltalán? S a fiatalokkal foglalkozó szakemberek és szülők, lesznek valaha annyira rátermettek, hogy valós és érdemi párbeszédet tudjanak kezdeményezni a témában? Csak remélni merem, hogy igen!
Amit nyerhetünk a film által
A film legfontosabb célja, hogy rávilágítson a generációs különbségek átívelhetőségére. Olyan közegbe ágyazva mesél el egy teljesen kézzel fogható történetet, amit megérhet szülő és gyermek egyaránt. Ezért ezt tartom legnagyobb erényének. Mindemellett hangsúlyt fektet arra is, mennyire függ bizonyos korosztály az arctalan tömeg véleményétől és az onnan érkező impulzusoktól, s hűen ábrázol egy lehetséges kimenetelt, ha valaki nem elég körültekintő.
Ami azonban ennél is fontosabb, megjelenít olyan készségfejlesztő vonásokat is, amiket magunktól nem realizálunk, mint az analitikus képesség fejlődése.
Analizáld jól te is saját és környezeted valóságát, hogy ne járj úgy, mint Margot!
Mondd, mikor követted ki édesanyádat Facebookon?
Kiemelt kép forrása: Sony Pictures