Hogyan találkozik egy egyetemista tanulni vágyása a jól ismert Omega slágerekkel? Megtudhatod, ha elolvasod Jácint beszámolóját az Experidance előadásáról.

Szeretek listát csinálni azokból a dolgokból, amik kihívást jelentenek. Az idő előrehaladtával, szép lassan pipálhatom ki rajta a tételeket és ez elégedettséggel tölt el. Az egyik ilyenben gyűjtöm azon országokat, ahol már edzettem korábban. Mondhatnám még az egyetemet is, ahol adja magát a rendszer. Egy-egy sikeres vizsga, zárthelyi dolgozat, ugyanilyen hatással van rám, miközben egyre közelebb kerülök a hőn áhított diplomához. A gamifikáció Magyarországon még gyermekcipőben járó módszer, melynek lényege, hogy az elvégezni kívánt események (legyen az tanulás vagy bármilyen progresszív feladat) játékos módon kerül tálalásra. Ennek kulcsa az optimális terhelés, részfeladatokra bontás és a jutalmazási rendszer. Ideális esetben ez kéne jelentse bármely oktatási rendszer alapját.

A tanítás helyszínén nem feltétlenül az iskolapadot kell érteni. A színház talán a legősibb műfaj, mely évezredek óta az értékközvetítés fellegvára. Másfél-két órás terjedelemben, szünettel elválasztva kerül ismertetésre egy történet, mely képes egy új látásmódot adni célközönségének, amit életébe beépítve bővül a látóköre. Teljes mértékben az előbbinek megfelel. Teszi mindezt úgy, hogy a maga nemében képes volt független maradni.

Valahányszor beülök egy előadásra, számomra az a legfontosabb, hogy a darabnak legyen egy üzenete, melyet magammal tudok vinni, miután elhúzzák a függönyöket. Ez most se volt másképp, amikor a RaM Colosseumban néztem meg az Omega slágerekre építő, az Experidance társulat által életre keltett művet, a Gyöngyhajú lány balladáját.

Egy történet akkor a legjobb, ha a lehető legtöbb korosztályt gondolkodóba ejti, átértékelésre készteti bizonyos kérdésekben és nem fél olyan talajra is lépni, mely elsőre tabunak számíthat. A szerelem, mint téma örökifjú, így vonja magával, hogy számtalan módon igyekeztek már feldolgozni. Olyannyira, hogy mára mellékszálként, szinte minden alkotásban jelen van. Erre komplett történetet felhúzni és újdonságot mutatni, gondolhatnánk esélytelen. A társadalmi konvenciók erősen lekorlátozzák két ember együttélésének íratlan (es olykor írott) szabályait. Az egyik ilyen az életkor és az azzal kapcsolatosan kialakult elvárások és sztereotípiák.

Mi van akkor, ha már a jogi nagykorúság előtt szerelem alakul ki egy 17-18 éves lány és egy nála 30 évvel idősebb üzletember közt? Jelenthet-e “mentséget”, ha gondolkodásban bőven kortársai előtt jár? A várakozás csak a büntetés elkerülés miatt van? Ezt a gondolatmenetet bármeddig lehet pedzegetni. Előbb-utóbb azonban oda sodródunk, hogy 1 nap a vízválasztó pedofília és egyéni erkölcsi kérdés közt. Két olyan véglet, ahol az egyik esetben súlyos börtön, míg a másikon csak megvető tekintetek és a környezet egy részének ítélkezése fogad. Gondoljunk bele: 23:59-kor még a rácsok hidege és későbbi rabtársaid terrorja a visszatartó erő, éjfélkor meg már csak egy vállvonás.

Történetünk szerint Kriszta, aki nemrég töltötte be a 18-at, szembesül élete első komoly párkapcsolati pofonjával. Szerelme, aki korban apja lehetne, hazautazik, előtte azonban szakít partnerével. A lány, szülei ítélkezése elől, otthonról elmenekülve, csalódottan kullog a Balaton partján, ahol a tó legendáin keresztül értékeli át a vele történteket.

Rengeteg módon lehet hozzáállni egy ilyen eseményhez. Elénk tárul a szülői aggódás és düh, a jóakarók megértése és támogatása, az érzelmileg független külső szemlélők rosszallása, a haszonleső nyájas agressziója és az érintett kétsége. Mindenki nézőpontja logikus és érthető és ez a megosztottság tökéletes leképződése a való életi helyzetnek, hisz nehezen fogalmazható meg egy többségi társadalmi norma ebben a kérdésben. A végső döntés persze Krisztán áll: megpróbál valahogy a nyomára bukkanni szeretőjének, vagy bánatában olyan döntést hoz, ami visszafordíthatatlan következményekkel jár, esetleg, ha lassan is, de megpróbálja feldolgozni az általa megélteket.

A tánc nem csak látványelemként funkcionált. Az előadók egy olyan alternatív valóságot hoznak létre a színpadon, ahol a mozdulatok, azok energikussága, hangulata elvarázsol és hűen képes bemutatni a szavak által kevésbé reprezentálható érzéseket. Teljes mértékben el tudtam veszni benne és olyan módon átélni és leképezni magamban egyes karakterek motivációját, amire korábban még nem volt példa. Az élvezeti faktort a látványos koreográfia és az élő zene mellett olyan színészek emelték társaikkal, mint Lux Ádám, Szomor György, illetve R. Kárpáti Péter.

Egyszerre voltam boldog es szomorú az előadás után. Örültem, mert olyan feldolgozás került a szemünk elé, mely sokakat érinthet, foglalkoztat, és mutat egy követendő irányvonalat. Annyiban éreztem keserű szájízt, hogy az általános elfogadás és mások gondolati szabadságának tiszteletben tartása még mindig reflektorfényt kell kapjon ahelyett, hogy egy teljes mértékben magától értetődő nézetként lenne kezelve. Azonban ehhez az állapothoz annál közelebb kerülhetünk, minél több ilyen és ehhez hasonló mű kerül megalkotásra. A darab folyamatosan elérhető a RaM Colosseum műsorán.

Képes lennél a társadalmi nyomás ellenére küzdeni magadért?