Nem rég volt szerencsém újra értelmezni és kitágítani minden, az improvizációról alkotott eddigi elképzelésem a Beugró társulatának segítségével. Végig nézve a publikumon az életkori szórás elég nagy volt, nagyjából tizenhárom éves kortól felfelé minden évfolyam képviseltette magát. Ekkor ütött szöget a fejembe, hogy talán a humor, a nevetés lehet azon dolgok egyike, ami képes átívelni az oly sokat hangoztatott generációs Grand Canyonokon és szűk keresztmetszete lehet mindannyiunk értelmező eszköztárának.

Már Sigmund Freud is foglalkozott a tanulás, nevelés és a humor egymásra gyakorolt kölcsönhatásaival s elméleteit azóta az idő csak példázatok sorával támasztotta alá. Ma, amikor a nem formális és informális nevelési elemek kerülnek az oktatási viták középpontjába, érdemes lehet újra elővennünk az elfelejtett sorokat. De vajon mivel is járulhat hozzá egy jó időben elsütött poén az életbölcsességek átadásához?

Ha a nevelés interdiszciplináris, az eszközei is legyenek azok. A pozitív élményekkel társított tudásanyagot könnyebben raktározza el és később egyszerűbben hívja elő agyunk, mint a gyomorgörcsök vezette, szaggatott kézírásunkat olvasgatva bemagolt ismereteket. Másik oldalról megközelítve a kérdést a megszokott és centire pontosan kiszabott keretek közül kilépni merő pedagógusok lelki élettartamát is évekkel toldja meg, ha képesek kilépni néha a szerepükből és vállalni, hogy ők is emberek, akik hibázhatnak, élve a helyzetkomikum adta csodák végtelen eszköztárával.

Ugyanez értelmezhető családi vagy baráti közegben, informális csoportok találkozásakor. Mindenkinek jobban esik nevetve összeragasztani a földre pottyant teás bögrét, mint könnyekkel kitölteni a hiányzó darabkákat.

A Beugró című műsor alapján készült társasjátékok is fejleszthetik játszva tanuló vagy nevetve nevelő készségeinket. Az improvizációs gyakorlatok során nagyobb önbizalomra tehetünk szert, hiszen az alapszituáció az, hogy senki, semmire nem mondhat nemet, bármi is juss az eszünkbe, pont az lesz a jó megoldás arra, hogyan kivágjuk magunkat egy-egy szorult helyzetből.

Reakcióidőnk a játék előrehaladtával drasztikusan csökken, megtanulunk tisztán figyelni a körülöttünk zajról folyamatokra, elkezdjük célzottan szűrni az információkat. Valljuk be, ez még akár egy állásinterjún is jól jöhet. Kreativitásunknak csak a képzelet szabhat határt és bármilyen meglepő, minden eddigi vélt vagy valós élettapasztalatunk lesz a kiindulási alap.

De vajon mindenképp szükséges egy társasjáték ehhez, vagy képesek vagyunk meglátni az élet adta és a magunk által teremtett lehetőségeket, amikbe beleugorhatunk?

1- Több tudományágat érintő.