Egy ártalmatlan csecsemőként jövünk a világra. A személyiségünk úgy alakul, ahogy a környezetünkben lévő emberek befolyásolnak. Ők alakítanak, integrálnak a társadalomba minket. Velem sem volt ez másképp, így hazudnék, ha azt mondanám, nem az anyatejjel együtt szívtam magamba az önkéntességet, mint életérzést. Szüleimtől leshettem el először a „civilkedés” alapjait.

Önkéntes, civil.

Elég negatív szavak manapság Magyarországon, félünk használni, és még néha össze is mossuk őket. Szerintem minden ember civil, csak a hétköznapokban felvett szerepeink miatt nem használjuk saját magunkra. Bemutatkozunk inkább vállalkozóként, kamionsofőrként, ügyvédként, pincérként vagy tűzoltóként.

Az önkéntesség számomra egy olyan humánus cselekvés, amely a másik lelki és/vagy testi ápolására, segítésére irányul, anélkül, hogy bármit is várnánk a másiktól. Ilyenformán a mentős, ha életet ment, épp a munkáját végzi, de ha civilként teszi ezt, az nem csupán emberi jócselekedet, de nevezhető önkéntességnek is.

Minden emberben ott van a változás és változtatás iránti vágy, a saját útján való előrehaladás lehetősége. Mindenki képes kibontakozni, megismerni önmagát és alkotni. Alkotni valamit, amivel nem csak önmagát, de a társadalmat is fejleszti. Ha ezt nem merjük kiengedni, nem kizárólag saját magunknak nem adjuk meg azt, amire valójában hivatottak vagyunk, de a társadalom is szegényebb lesz egy motivált-jó kedvű civillel.

Az önkéntesség pont ezt a kezdő löketet adhatja meg az embereknek. Részt veszel egy munkafolyamatban, elsősorban azért, hogy önmagadat fejleszd. Azt csinálod és csinálhatod, ami kedvedre való. Mivel nem vagy fizetett alkalmazott, így a felelősséged is másfajta. Nem kell rágörcsölnöd hogyha valamit nagyon rosszul csinálsz, akkor kirúgnak (bár ez szerintem önmagában egy felesleges „betegség”). Ugyanakkor tanulsz. Képes vagy felfedezni azokat az apró dolgokat önmagadban, amiket összerakva érett felnőtté válhatsz. Megtanulod nem csak a minőségi munkavégrehajtást, de azt is, hogyan élvezheted azt.

Szerencsénkre a 21. század lehetőséget ad nekünk egyfajta individuális szabadságra. Kellő szorgalommal bárki elérheti, hogy olyan munkát végezhessen, amit nem csak csinál, de szeretve végzi el. Önkénteskedni szinte az élet bármely területén lehet, így biztosan te is megtalálod a neked való terepet.

Én először talán a városi diákönkormányzatba belefektetett energiámat éreztem önkéntességnek. Magamért is csináltam, mert szerettem volna politikus lenni. De ott voltak a többiek, és a közösen kitűzött céljaink, amik nagyon sokat segítettek. Aztán ezen életcélom persze megváltozott, de örülök, hogy azokat a tapasztalatokat nem most kell megszereznem. De építettem már házat, zenéltem, tartottam gyerekfoglalkozást stb.

És most épp Portugáliában ülök egy ifjúsági irodában. Európai Önkéntes Szolgálatomat töltöm, külföldi szakmai tapasztaltot szerezve. Miért? Mert szeretnék határokon átnyúló projektekkel dolgozni a jövőben. És hol máshol lenne jobb ez nekem, ha nem külföldön? Persze ez a projekt már összetettebb. Inkább nevezném az önkéntesség és a munkavállalás közötti „szappanbuboréknak”. De egy biztos: nem ülnék most itt, ha nem vettem volna részt a diákönkormányzat tevékenységében, önkéntesként.

Ez egy olyan folyamat, ami élethosszig tart. Sosem fogom befejezni. Egyrészt magamért is szeretném, mert kíváncsi ember vagyok, szeretek új dolgokat kipróbálni és fejlődni. Másrészt másokért. Azokért az emberekért, akik képtelenek önmagukban megtalálni a változás és változtatás igényét, az előrehaladást. Nekik szeretnék segíteni, mert csak együtt tudjuk szebbé tenni világunkat.

Számomra ezek a tevékenységek – mivel rendelkezem szociológia diplomával, így nyugodt szívvel mondhatom – annyit, vagy akár többet adnak az életemhez, életcéljaimhoz, mint egy egyetem elvégzése.

Ha eddig még nem próbáltad ki, tedd meg! Keress egy hobbit, tevékenységet, ami közel áll hozzád, amit szívből-lélekből végzel, ami te vagy. És csináld, mindenféle elvárás nélkül. Először élvezd, ne foglalkozz az akadályokkal, azok úgyis jönnek maguktól, és érd el a célod. Ezért tanultam meg itt Portugáliában idegennyelven beszélni. Hajrá!

Szerző: Monostori Kristóf

Kiemelt kép: pexels.com via slon_dot_pics