Az egész világon, így Magyarországon is a társadalom folyamatosan átalakulóban van. A társadalom, így az alapegysége, a család is. Nem valami ördögi züllésnek köszönhetően, hanem az életforma változásaival együtt, természetesen formálódik. Tényleg nagy ára van a változásnak?

A fiatalok előtt több a lehetőség, a munkahelyváltás mindennapos, a nők is karriert építenek, a nyugati, magasabb életszínvonali minták elérhetőbbek, ez pedig az életkezdés, megállapodás és családalapítás idejének kitolódását eredményezi. A családi értékek is átalakulóban vannak, csökken a házasodási kedv, elterjedt az élettársi kapcsolati forma, és gyakran találkozhatunk az újraházasodások nyomán kialakuló mozaikcsaládokkal, amit a szülők, és különböző házasságaikból származó gyermekek alkotnak.

A család általános, fejünkben élő képlete a szülők plusz gyerek lenne. A családokban fejlődő gyermekeknek vannak a legjobb esélyeik a jövőre nézve, itt szerezhetik meg a társadalomban később szükséges kompetenciákat, és élhetnek egészséges érzelmi életet. Az árvaházakban nevelkedő gyermekek esetében nagy a rizikója annak, hogy ezek a kompetenciák hiányosan sajátítódnak el, és a családi kötődések nélkül sérülhet az érzelmi fejlődés. Abban tehát egyetértünk, hogy az örökbefogadás egy jó dolog: a gyermek számára jobb családban felnőni. Érdekes pontja a témának a homoszexuális párok örökbefogadása és gyermeknevelése.

A médiában szélsőséges érzelmeket vált ki a kérdés, míg tudományos körökben teljesen világos eredményre jutottak. Egynemű szülők által felnevelt gyermek pszichés fejlettsége semmiben nem különbözik egy heteroszexuális pár által felnevelt gyermekétől. Sőt – kapaszkodjanak meg – mindkét családtípusban ugyanakkora az esélye van az azonos neműekhez való vonzódásra. Az egyetlen negatívum, amit bele tudok erőltetni a homoszexuális párok családalapításába, hogy esetükben ritkán fordul elő a gyermekhez való biológiai kötődés. Ezt a problémát majd akkor vesszük elő, amikor egynemű párok elkezdenek erőszakkal gyermekeket kiszakítani a természetes családjukból; mindaddig, amíg szabályos örökbefogadási eljárással szeretnének gyereket, addig meglátásom szerint félretehetjük ezt a kérdést.

Ami valódi rizikófaktor fejlődésre, pszichés egészségre és a későbbi társadalmi sikerességre nézve egy családban, az a szegénység, a szülők konfliktussal teli kapcsolata, szülői alkoholizmus, nem tervezett gyermek, vagy az alacsony iskolázottság, de az azonos nemű szülők nem szerepelnek a listán.

Sajnos tudom, hogy a gyermekek szerető családban nevelkedését szigorúan az anatómiailag összeillő genitáliákkal rendelkező szülők esetén támogató egyénekre alapvetően nem jellemző az észérvek figyelembevétele, még akkor sem, ha pontosan tudják, hogy egy család sikerességéhez jóval több kell a szülők testi adottságainál. Az úgynevezett keresztény értékek képviselői (akik normarendszerüket az Ószövetségből kiragadott részek alapján építik, gyakran megfeledkezve a Biblia egyéb részeiről, például az új parancsolatról, hogy „ti egymást szeressétek”), inkább hagynának gyermekeket árvaházban felnőni, és szerető párokat szenvedni. Nem is csak hagyják, aktívan akadályozzák. Miért is? Vizsgáljuk meg az ő szempontjaikat.

Jobb esetben mondhatják, hogy ők az embereket szeretik, csak a bűnt gyűlölik bennük, és azt nem tudják elfogadni. De mi is lenne itt a bűn? „Paráznaság”, ugye, ez lenne a szó… én ezt keresztényként semmilyen szexuális tevékenységre nem mondanám, de megpróbálom konzervatívabb keretek közé helyezni az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Tehát, paráznaság az, amikor két ember úgy folytat szexuális tevékenységet, hogy a kettőjük együttlétében nincs szeretet, tehát nincs ott Isten (akár szerelem, akár házasság formájában – de ez utóbbit érthető módon nemigen várhatjuk Magyarországon a homoszexuális pároktól). Mégis, mennyivel jobban elítél az egyház egy egymást szerető meleg párt, mint bárkit, aki megejt egy egyéjszakás kalandot, vagy félrelép egy kapcsolatban. Megtorpanni látszik a logika. Befejezésül leírnám, hogy miért foglalkozom ezzel a kérdéssel, ami csak egy „maroknyi kisebbséget” érint. A „többség”-et többféle szempontból vizsgálhatjuk, csak egy aspektus a millióból a szexuális orientáció. A többség sokféle kisebbségből áll össze, a kisebbségek pedig egyénekből. Csak akkor érvényesülhetnek a jogos érdekek, ha mindenkit meghallgatunk, és objektív szempontokat figyelembe véve hozunk döntéseket.

Hivatkozások:
Cole, M. – Cole, S.R. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó: Budapest.; N. Kollár K.- Szabó É. (2017).
Pedagógusok pszichológiai kézikönyve. Osiris Kiadó: Budapest.

Szerző: Szücs Anikó