Az LMBTQI+ kifejezés a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális személyeket összefogó ernyőfogalom. E közösség tagjainak a különböző kultúrákba való beilleszthetőségének a témája a mai társadalmakban egy olyan kérdés, ami egyre inkább helyet kap – vagy legalábbis az általános emberi jogok érvényesítésére irányuló humanista törekvésekkel párhuzamban egyre inkább helyet kéne kapjon.

Ezek a törekvések az elfogadásra, az előítéletek lebontására, egyneműek házasságára illetve családalapítására, valamint a mindezt szolgáló, megfelelő törvények, szolgáltatások az érintett diszciplínák körében létrejött konszenzus alapján történő kialakítására irányulnak. Ez egyrészt az egyenlő jogok elérését, másrészt az egyének életminőségének a maximalizálását célozza. Hogy mi alapján találja meg útját vagy ütközik falakba ez a folyamat, az adott társadalomtól függ: a kultúra, hagyományok és az életben lévő törvények egymásra is hatva együtt alakítják, hogy hogyan jelenik meg ez a közösség a köztudatban, akár a mindennapi életben, akár a médiában.

Minden kultúrára hatással van az a vallási közeg, amiben létezik, gyakorlatilag szétválaszthatatlan fogalmak, így a bolygónk kultúráinak az LMBTQI+ közösséghez való viszonyulását érdemes megvizsgálni a bolygó legnagyobb vallásainak szempontjából. Mivel világszerte bárhol, kultúrától, származástól függetlenül tartozhat valaki ehhez a közösséghez, ezért fontos ilyen széles perspektívában gondolkodni a témáról, még akkor is – vagy talán különösen olyankor, amikor a világ egyes részeiről adatot sem lehet találni LMBTQI+ emberekről, hisz olyan kevéssé teljesül az elfogadás, hogy sokszor a létezésüket is igyekeznek elfelejteni.

A buddhizmus a negyedik legnagyobb vallás a világon. Tanait Buddhától eredezteti, és a lényege a vágyakról való lemondás. Szent irataikban nem igazán merül fel a szó szoros értelmében ez a téma, de követőinek vannak értelmezéseik. Általánosságban, és a kultúrkörbe tartozó országok működésének szintjén (amennyiben említésre kerül), elmarasztalja a közösség tagjait, ám manapság a vallási vezetők már egy nyíltabb gondolkodást kezdenek képviselni. A koncepciójuk szerint a szent iratoknak a valóság fényében tovább kell íródnia, így lehetségesnek látják egy vonatkozó rész megalkotását a tudomány fényében, valamint a gyakorlatban befogadnak szerzetesi közösségbe LMBTQI+ személyeket.

A hinduizmus sem említi specifikusan, bár tilt minden olyan szexuális viselkedést, amiből nem születhet gyermek, így nem csak a homoszexualitást, de az orális szexet, vagy az önkielégítést is elveti és tiltja. A közösség tagjait egyes aspektusokból természetellenesnek gondolja, de nem tartja bűnnek, ahogy önmagukként élnek. Egyes irányzataiban létezik egy harmadik nem, ide sorolódik hitük szerint egy LMBTQI+, de ugyanígy egy impotens személy is. A Káma-Szútra az egyedüli hely, ahol a homoszexuális nemiségre egyértelmű utalás történik, méghozzá „élvezetes tapasztalás” minőségében.

Az iszlám egy szigorúan heteronormatív vallás. Az LMBTQI+ közösség felé az elnyomás érzékelhető, a legtöbb muzulmán országban halálbüntetés jár a homoszexuális kapcsolat felfedezése esetén, bár ennek teljesítését sok helyen börtönbüntetés váltotta fel. Így érthető módon az emberek titkolják a normától eltérő szexuális irányultságukat vagy nemi identitásukat, az ilyen jellegű közösségek is csak titkosan működnek – ha működnek. Érdekes, hogy a transzneműeknek nagyobb az elfogadottságuk: Iránban például 1987 óta legálisan lehet nemváltó műtétet igénybe venni. Viszont ha egy egynemű pár akár turistaként kézen fogva sétál egy muzulmán országban közterületen, azt kevésbé fogják díjazni a helybéliek, és a hotelszoba foglalásával is akadhatnak gondjaik.

A kereszténység álláspontja felekezetenként eltérhet ebben a kérdésben. Míg az ortodoxok részéről teljes az elmarasztalás, és Isten akarata ellen való a transzneműség, addig a római katolikus egyház jóval megengedőbb. Bár a katekizmusban kinyilvánításra kerül, hogy minden ilyesmi természet ellen való, ugyanitt rögzítik az elfogadó attitűd mellett való állásfoglalást. Ferenc pápa nem ítélkezik, egy nyilatkozatában azt mondta, hogy mindannyian – ideértve az LMBTQI+ közösség tagjait – Isten gyermekei vagyunk, ő teremtett minket önmagunkká.

Az egyházfő hangvételéhez képest az európai, elvileg keresztény kultúrkörbe tartozó országok mindennapjai nem mentesek előítéletektől, homofóbiától, és a közösség tagjairól való információhiányból fakadó káros nézetektől. Mindazonáltal a törvénykezés szintjén évről évre egyre több jogot kapnak a kontinensen a szivárványközösség tagjai. Ennek a mutatóit a Transzvanilla egyesület által a ’Homofóbia, bifóbia, transzfóbia és interfóbia elleni világnap’ alkalmából május 17-én tartott rendezvényen ismerhettem meg. Az évről évre az ILGA Europe által kiadott „Rainbow-map”, az európai országokat rangsorolja egy színskála segítségével, melynek egyik vége a sötétzölddel jelzett maximális elfogadás, a másik pedig a piros színnel jelölt erősen diszkriminatív társadalmi közeg. Érdekességként: idén hazánk ezen a skálán sárga színt kapott a maga 41%-os elfogadási rátájával, amivel 49 országból a 19. helyet foglalja el. A listavezető meglepő módon nem egy skandináv ország (bár ők is ott vannak az első 10-ben), hanem Málta, a skála alján pedig Azerbajdzsán vöröslik a maga 3%-val. Kihangsúlyoznám, hogy ezek a jogköröket jelölik, és nem az LMBTQI+ személyek által érzékelt életszínvonalat. Például Olaszország jóval pirosabb Magyarországnál, mert nem alkottak meg bizonyos jogszabályokat, de a közmegítélés a közösség tagjai felé sokkal pozitívabb, és ez is sokat számít egy ember életminőségében, bár nem pótolja a jogköröket.

Transzneműeket illető jogok ábrázolására született térképeken már könnyebben értelmezhető a színkód: kék jelzi az elfogadó törvénykezést, a piros pedig a hiányát. Az európai országok közül csak 16-ban kötelező a sterilizálás transzneműek esetében (hazánkban nem), viszont 36 országban igényelnek pszichiátriai diagnózist a születéskoritól eltérő nemi meghatározásukhoz (hazánkban is), és csak egy-két országban működik az eljárás önmeghatározás útján. Az interszex emberek irányában alkalmazott jó gyakorlatokra pedig 8 európai országból hoz példát az Organisation Intersex International.

A fentiekben nagyrészt az LMBTQI+ emberek életét az egyének felett álló kulturális és jogi befolyásoló tényezőkről beszéltünk, de nem szabad elfelejteni ezeknek a mindennapokra gyakorolt hatását, ami nagyon változatos lehet. A megvalósulás visszafele is hat, az egyes emberek fejében megváltozó hozzáállás formálja is a kultúrát, amiben élnek, hiszen az egy élő dolog. Így egyrészt nem szabad megfeledkeznünk a saját szerepünk fontosságáról ezekben a változásokban, másrészt, hogy ezt a személyes, „lokálisan cselevő” részt az adatokból is megmutatkozó, általános emberi jogok érvényesülése felé irányuló tendenciából nyerhető remény is erősíti. Viszont a kultúra formálásához ismernünk is kell azt, és annak megfelelően kontextusba illően, a közösség tagjai számára érthetően cselekedni. Valahogy úgy kell alkalmazkodni megnyilvánulásainkban a környezetünkhöz, ahogy ebben az ifjúsági magazinban én befejeztem ezt a cikket, hogy:

világbéke!

Források:

Merényi Zoltán: AZ EURÓPAI KULTÚRA SZEKULARIZÁCIÓS KÉRDÉSÉNEK ÚJRAFELVETÉSE

http://mek.oszk.hu/01300/01319/html/

Faith positions on LGBTQI+ community

https://hrc.org/resources/faith-positions?_ga=2.5739059.1432725830.1558469408-533266515.1558469408

Képek forrása: pexels.com