UNFAKE! Vedd észre, leplezd le, mutasd meg! felkiáltással vette idén kezdetét a 18. ARC órásplakát kiállítás. Mint megszokott, párbeszédre hívnak minket a plakátok. Arcunkba ordít egy vélemény, amivel vagy egyetértünk, vagy nem.

Amikor egy nálad fizikálisan nagyobb objektummal állsz szemben egyszerre érezheted magad elnyomottnak, kicsinek, felemelkedőnek, erősnek, tenni akarónak és tehetetlennek. Nagyjából hasonló gondolatok jelennek meg a nem burkolt provokációt tartalmazó posztereken.

Zuglóban sétálva a plakátlabirintusban már közelgett az est. Nem egyszer jutott eszembe Pilinszky Négysoros versének második sora:

“Plakátmagányban ázó éjjelek.”

Valahogy a temérdek politikai gondolatmenet és társadalomkritika között újabb olvasatára leltem e gondolatnak. Mint ahogy megannyi más klasszikus és kortárs alkotás is eszembe jutott a képeket nézve. Valahol ez a csodálatos a művészetben és ezért is lesz mindig is egyedülálló módja az @ARC kiállítás a párbeszédnek: mert minden generációs szakadékot képes átívelni, összeragasztja az idősíkokat. Tét nélkül tud beszélni idős és fiatal, tapasztalatok bevonásával és értő odafigyeléssel építő viták alakulhatnak ki. Emlékek, újraértelmezések és ráeszmélések röpködtek a levegőben. A közel egy óra alatt, amíg körbejártam a kiállítást zsebkendőket szorongató embereket és pózoló fiatalokat láttam. Ami mégis összekötötte őket valahol a beszélgetés volt. Egymással, magukkal, idegenekkel.

Közel álltam hozzá, hogy hitemet veszítsem újra a szószólók erejében és gondolataiban, amikor a sokadik politikai beintés mellett haladtam el társaimmal. Egyikünk nem rég költözött haza Dániából, kimaradt számára a magyar valóság egy egész nagy szelete, így hosszasan kellett értelmezni számára a megjelenő víziókat. Fárasztott az, hogy már nem csak a hírekben és az étkezéseknél szokásosan generálódó beszélgetésekben ordít mindez a képebe. Fájt az ismételt, már-már rutin szerű be- és felismerés, ordítani tudtam volna az újboli, plakátokon megjelenő megerősítésektől. Hát itt tartunk?

Megmentésemre siettek azonban, a társadalomkritikai alkotások – köztük vendégszerzőnk, Szűcs Anikó plakátjával. Mert igen, vannak gondjaink és persze, sokat generál ebből a politika, de mindemellett nem suhanhatunk csak úgy el generációváltások, réteg kérdések és emberi jogi vonatkozások mellett.

Kíváncsi vagy, hogyan keveredhetsz párbeszédbe egy élettelen papírdarabbal? Látogass el Zuglóba és tégy egy próbát. Kedvcsinálónak összegyűjtöttük a számunkra a legmegkapóbb alkotásokat.

Császár Norbert – Mindenki másképp egyforma

Bandis Barbi – Nowadays

Kollár István – Némó gyomrában

Kérdy Zsófia – Figyelem. És te figyelsz?

Északi Tamás – fancyboy27
Partigianna – Intimszféra

 Kiemelt kedvencünk: Szücs Anikó – Le is út, fel is út.

 

Képek forrása (ahol szavazhatsz is kedvencedre): @Arc