A vita mindennapjaink része, a vita mi magunk vagyunk, a vita az identitásunk.
Amit mondunk, és ahogyan, minket mutat be a nagyvilágnak.
Éppen ezért nem mindegy, hogyan csináljuk.

A vita szót gyakran keverik össze a veszekedéssel, annak ellenére, hogy a kettő más-más élettéren sok jelentéssel bír. Általánosságban elmondható, hogy a veszekedés hangos, indulatos, alapvetően a másikat elnyomni akaró személyek részvételével zajlik, akiknek célja a saját álláspontjuk mindenkori érvényre juttatása. Ezzel szemben a vita teret ad a kulturált és strukturált véleményütköztetésre, egy téma boncolgatására, párbeszédre, melyben egy problémát oldhatunk meg.

Egy olyan világban, ahol folyton keretek közé akarnak szorítani, meg kell találni azt a fórumot és hangot, amivel kitörhetünk ezek mögül. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, hitelessé kell válnunk. Egy vitában, legyen az élő vagy online, jó érvekre van szükségünk, amelyek úgy hatnak, mint egy erős feketekávé: felélénkítenek, erőt adnak és igazán ütősek.

A HOGYAN mondjam el, a nehezebb kérdés. Valahogy így:

  • Tudd, mit akarsz mondani!: legyen egy állításod, és tudd azt alátámasztani, kifejteni, azt is hozzácsatolni, miért érzed helyesnek a gondolatot.
  • Legyél hallgató is!: hallgasd végig a másikat és reagálj arra, amit mondott. A lényeg, hogy kompromisszumra jussatok.
  • Fő a következetesség!: ha egy mondatot elkezdtél, akkor azt is fejezd be. Legyél logikus és lényegtörő, hogy eljusson az üzeneted!
  • Tisztelj, hogy tiszteljenek!: a személyeskedés és a tekintélyre való hivatkozás nem valódi érvelés. Akard, hogy a gondolataid legyenek azok, amiért a másik fontosnak tartja a véleményed.

 A vitázás a hétköznapjainkban is jelen van. Gondolj csak egy Facebook bejegyzés alatti komment szekcióra, vagy egy buszon elcsípett telefonhívásra. Valóban inkább veszekszünk, mint vitatkozunk. A düh az eszköz ilyenkor és nem az észérvek, a kompromisszum megteremtése pedig sokszor nem ér célt. A változás mindig kicsiben kezdődik. Ha párbeszédet szeretnénk a „fejünk felett” teremtsük meg azt magunk között is. Nekünk, neked, nekem kell elmondanunk a véleményünk, akkor, amikor számít, és azért, mert fontos. Legyen az szavazás, ami egy nemzetet érint, egy irodalom óra, ahol az osztály van jelen, de akár a családi nyaralás helyszínéről szóló perpatvar, ha van véleményed, akkor jogod van közölni.

Egy vitahelyzetbe, egy konfliktusba beleállni nem egyszerű. Egyet nem érteni bátor dolog. Viszont megtenni azt, jól megtenni megéri. Nem csak önmagad, de társaidat is képviselheted, magabiztosan és határozottan. Az, hogy szavat akarsz a téged érintő témákban, hogy érdeklődsz, keresel és kutatsz, gondolódó emberré tesz. Összeszedett véleményalkotás és értő hallgatás segít abban, hogy kivedd a részed mindenből, ami körülötted zajlik. Vitaklubok terén az egyetemisták előnyben vannak: sok-sok egyetemen találunk disputaköröket, de több nagyvárosban is rábukkanhatunk helyi kisebb vitaközösségekre.

A hétköznapi vitán túl akadnak teljesen formális viták is. Ezekkel tanórai keretek között találkozhatunk, de manapság nagyon gyakorivá váltak az országos és nemzetközi vitaversenyek is. Egy cáfoló és egy támogató csapat van, nagyon szabályozott keretek között, bírák pillantásait állva érvelnek a saját álláspontjuk mellett. . A vitaversenyeknek Magyarországon is van hagyománya, a középiskolások számára 1990-es évektől szervezi meg a Disputa Kör Egyesület minden évben a versenyeit. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány 2010-ben rendezte első vitaversenyét Budapesten. Sok vitaformátumról beszélhetünk: középiskolai vitaverseny stílus, vitafórum és hazánkban legelterjedtebb a Karl Popper vita. Minden esetben sok gyakorlásra, összeszokott csapatmunkára van szükség a győzelemhez.

Nap mint nap találkozom az osztálytársaimmal és azon túl is, több, különböző érdeklődési körű középiskolás fiatallal. Ilyenkor döbbenek rá, hogy mi milyen messze vagyunk a valódi demokratikus társadalomtól, hiszen a diákokban rejlő értékek, a gondolataik nem kerülnek hasznosításra. Annak ellenére, hogy mennyi értelmes és hasznos fiatal állampolgár van ma az országban, a régi tradíciók és a tekintélyre való hivatkozás miatt, mert azok csak fiatalkori badarságok, olyan sokan nem hallják meg a hangjukat. A szavakat hallani kell, akkor is, ha nem értünk velük egyet. Néha egy ötlet és gondolat sortűzbe kerül, lerombolódik, ellentétes véleményekkel ütközik, de ebből épül újra, a közös formálásból. El kell engednünk az eddigi félelmeink a vitázással és a konfliktusokkal kapcsolatban és szabaddá tenni a hangokat, amik meghallgatásra várnak.