Augusztus 12. a Fiatalok Nemzetközi Napja (International Youth Day). Ennek alkalmával szervezett kerekasztal beszélgetést az Új Nemzedék Központ a budapesti közösségi terébe „Mai fiatalok lehetőségei” címmel.

A asztal körül a hazai ifjúságpolitika különböző szerepkörű aktorai foglaltak helyet. Jelen volt Ament Balázs, a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) elnöke, Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke, Rácz Zsófia, Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte és Veres Márton, a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) elnöke, valamint a résztvevők között ült még Széles Csongor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője. Előzetesen öt témakör lett meghirdetve témaként, amelyek a teljesség igénye nélkül a következők voltak:

  • az első- és felsőbb éves hallgatók ösztöndíj lehetőségei;
  • lakhatási és továbbtanulási lehetőségek a felsőoktatásban;
  • az anyaországi és a külhoni magyar fiatalok közötti együttműködési és közös program lehetőségek;
  • a fiatalok és a diákönkormányzatok érdekképviseleti lehetőségei vidéken és fővárosban;
  • a fiatalokat érintő kormányzati intézkedések és aktualitások.

Ott ülő fiatalként a legnagyobb probléma a rendezvény céljával volt. Talán azért, mert joggal érezhettem úgy, hogy ha volt is célja, akkor azt nem így kellett volna megvalósítani. Az esemény leírásában szerepelt, hogy „a beszélgetés fő irányvonalát a fiatalok lehetőségei adnák a fővárosban és országszerte az őket körülvevő környezet alakítására, a fiatalok élethelyzetének jellemzői napjaink Magyarországán, a lehetőségeik lokális szinten az őket érintő kérdésekben való véleményformálásra” – ezzel együtt, a fentebb említett témákkal és a szereplőkkel ez egy nagyon érdekes és szakmailag eredményes kerekasztal beszélgetés lehetett volna.  De számomra csak „lehetett volna”, ugyanis ahogy problémaként említettem, nem tudtam a rendezvény után eldönteni, hogy mi volt a cél, kinek szólt ez a másfél óra, vagy hogy mi is volt valójában ez, amin ültem. Az időhiánya végett végül csak két témáról beszéltek a meghívottak. Amellett, hogy elmesélték, hogy milyen közvetlen vagy közvetett kapcsolódásiak vannak a fiatalokkal, elkezdődött egy nagyon jó diskurzus arról, hogy milyen problémákkal találkozik az ifjúság a Kárpát-medencében. Nagyon jó volt hallgatni azt, ahogy a szektor különböző pontjain működő, különböző struktúrával felépülő szervezetek, milyen nehézségekkel találkoznak a fiatalok tekintetében, mint például a jövőjükhöz kapcsolódó bizonytalanság, a hihetetlen mennyiségű információáradat, vagy éppen a néha meggondolatlan, radikális követelések.

Majd a valóban nagyszerű gondolatok és felvetéseket követően, egyszerűen lezárult a beszélgetés. Pont abban a fázisban, amikor elkezdődhettek volna az említett problémák tematikus – a felsorolt témák szerinti – kibontása, félbemaradt a folyamat. Olyan volt mintha egy regény cselekményszálának a kibontakozásakor elvették volna előlünk a könyvet. Nem beszéltünk a diákönkormányzatokról, az ösztöndíj lehetőségekről, vagy éppen a fiatalokat érintő kormányzati döntések, illetve aktualitások sem kerültek a nagyító alá. Futva érintettünk egy körön belül olyan fontos területeket, mint az oktatás vagy éppen a lakhatás kérdése.

De miért? Akkor mi volt a cél?

Ha az ifjúság volt a cél, akkor miért nem lettünk megszólítva, miért nem volt minden felületen hirdetve, hogy „Hahaó fiatal! Gyere el, a jövődről, a lehetőségeidről fogunk beszélni!!!” Miért nem volt egy livestream vagy jó facebook contant? Vannak jó példák, hazai szinten is, és nemzetközi szinten is, hogy hogyan szólítsunk meg egy fiatalt egy őt, a jövőjét érintő kérdésekben és hogyan valósítsunk meg egy rendezvényt, amely a mi generációnknak szól. Talán, ha hazai és az Új Nemzedéknek házon belüli példát is hozhatok, akkor az országos road showjuk alatt használt telefonos szavazó applikációk pontosan lefedik ezt az említett megvalósítási formát.

Ha az ifjúsággal foglalkozó szakembereknek szólt, akkor miért ültünk Budapest Új Nemzedék közösségi terében nyolcan. Miért nem érte el országos szinten a szakembereket? Miért nem jutott el ez minden ifjúságsegítőhöz, érdekképviselőhöz, ifjúságpolitikával foglalkozó szakemberhez? Miért nem csüngtek még a lámpán is a szakmabeliek és vitatták meg azokat a valóban jó és megragadó gondolatokat, amiket a meghívott „kerekasztalozók” boncolgattak? Ha valami apropó alapján lenne szükség és igény egy országos szakmai fórumra, akkor arra tökéletesen helytálló egy Fiatalok Nemzetközi Napja,

Ha a cél az volt (ne legyen így), hogy ki lehessen pipálni egy rendezvényt, akkor az ifjúságpolitikával foglalkozó szektor mélyen magába nézhet és elgondolkodhat mekkora a baj.

Közel távol sem lehet azt mondani, hogy a meghívottak teljes egészében lefedték volna a hazai ifjúságpolitika széles palettáját, mégis nagy potenciálok rejlenek az ilyen eseményekben, mint ahogy az egyetlen átbeszélt téma igazolta is ezt. Szükség van ezekre! Szükség van arra, hogy fiatalok meghallgassanak ilyen beszélgetéseket! Szükség van arra, hogy a szakemberek vitázzanak ezekről a témákról órákat! Szükség van valódi ifjúságpolitikára és egyeztetésekre!  Azonban amíg nem válik világossá, hogy ezek a rendezvények mi célt szolgálnak és kiknek szólnak, addig jogosan érezhetjük, hogy csak egy aláírás vagyunk a jelenléti íven…

Szerző: Szalóki Viktor

Kiemelt kép forrása: icarehealth.co.uk