Szemétszedés, idősgondozás, közintézményben való segédkezés…néhány megszokott módja az önkénteskedésnek. A közoktatásba beemelt kötelező közösségi szolgálat felmenő rendszerben, a módszer sokszor megkérdőjelezett működése ellenére, mindenkit megismertet valamilyen módon az önzetlen tevékenységgel. Mi a célja ennek a külsőségeken túl? Milyen hatással lehet idő- és energia befektetésünk?

Mint az érmének, ennek is két oldala van: a segítő és a segített. Az önkéntesség mindkét fél számára pozitív esemény. Aki vállalkozik rá, az az élményen túl sok esetben a választott szervezet esetleges képzési alkalmain tudást sajátíthat el, mely saját élete más terén is bármikor hasznosnak bizonyulhat. Új ismeretein túl kapcsolati tőkéje is rengeteg új baráttal bővülhet az alkalmak során. Legfontosabbnak az érzelmi intelligenciára gyakorolt hatását tartom. Ez valamelyest kompenzálhatja a közoktatásban ilyen téren felmerülő hiányt. Nekem a másokon való segítés, önzetlen és elvárásmentes cselekedet, egy lélekemelő esemény. A tudat, hogy örömöt okozhatok másnak, pénzzel felbecsülhetetlen. Hajlamosak vagyunk egy-egy minket ért csalódás hatására általánosítani, ezzel olyan negatív tulajdonságokat kialakítani magunkban, mint az előítéletesség, diszkrimináció vagy akár introvertáltság. Ezek a rossz beidegződések, ha hosszútávon is, de a másokon való segítés hatására, terápiaszerűen helyreállhatnak.

Ami leginkább kiemelhető egy-egy ilyen alkalom során, az a belső élmény, amit kivált mondjuk egy-egy szervezetben eltöltött, már akár pár óra is. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus így vélekedik az élmények terápiás jellegéről a WMN magazinnak adott interjújában: “Az élményterápia több ezer éves múltra tekinthet vissza, mondhatni, amióta ember él a Földön. A korai ember is használta a tánc, a mozgás eszközeit, hogy a benne lévő feszültség oldódjon, az ismeretlentől való félelem valamelyest csökkenni tudjon, hogy szorongásait valamilyen formában enyhíteni tudja.”

Az élmény hatására kiváltott érzés, legyen az öröm, érzékenység, kulcspontja a bennünk elinduló változásoknak, elmélkedésre serkentésnek. Az önkéntesség által kialakuló gondolataink, és általuk szült érzések válnak belső változásaink katalizátorává.

Még a közösségi szolgálat közoktatásba történő bevezetése előtt sokan kerültünk önkéntes helyzetbe, segítő és segített szerepében egyaránt. Gimnáziumi, majd egyetemi gólyalétünk első szárnycsapásait többnyire pár évvel idősebb kortársaink segítették. Nyílt nap, gólyatábor, számos színes program az ő jóvoltukból valósult meg, némi felnőtt segítség bevonásával. A kortárs segítés alapja a (közel) azonos generáció tagjai által, társainak nyújtott önkéntes segítség. A köz-, és felsőoktatásba való belépés rengeteg új kihívással szembesíti a tanulókat. Ezzel párhuzamosan elkezdődik az én keresés, önmagunk “megtalálása”. Egyszerre ez a kettő hatalmas teherré tud válni egy fiatal lelkének. Miért is működhet ez hatékonyan? Gerencsér Dóra szakpszichológus világít rá, hogy “A  kortárs segítés amiatt hatékony, mert a kamaszok jellemzően inkább társaikkal osztják meg élményeiket.” Ezzel teljesen egyet tudok érteni, magam is így voltam az első gimnáziumi évemben. Azonban szeretném ehhez hozzáfűzni, hogy nagyon más forgatókönyv, nem minősül előnyösnek. A tanárokkal való beszélgetés, szemmel látható jó kapcsolat kialakítása könnyen vonhat maga után kirekesztést az osztály részéről. Persze egy kialakult osztályközösség esetén ritkább esetben következhet ilyen be. Azonban ha az osztályon belül kialakuló hierarchikus klikkesedés nem egy nevén nevezhető jelenség lenne, akkor ezek a sorok sem születtek volna valószínűleg meg az én “tollamból”. Mára már elengedhetetlennek tartom az iskolaszintű és más egyéb szervezet által szervezett segítést és az ehhez szükséges képzéseket.

Az önkéntesség először a cserkészet képében jött velem szembe. Képzések során elsajátított tudással volt lehetőségem közelebb kerülni a csapatkoordináció és ifjúságnevelés rejtelmeihez. Viszonylag fiatalon, ellenőrzött keretek közt felelősséget tesznek a vállunkra, mely egyre több dologra ébreszti rá az ifjú őrsvezetőt. Ideje korán a felnőtté válás útjára terelnek minket, hisz szerepet vállalunk és kapunk egy ifjabb generáció nevelésében. Amikor belevágtam, előtte kissé rendszertelennek éreztem az életem. Új látásmódot, tudást és célt kaptam. Ha kompetens vezetők kerülnek a gyermekek élére, akkor hatalmas lehetőség van a mára sztereotip módon mondogatott „elzüllés” akár teljes megakadályozására.

Ha ajánlanom kéne egy szervezetet, mindenképp a Magyar Cserkészszövetség lenne. Van benne valami leírhatatlan varázslat, mely már rengeteg ember életét tette jobbá. Persze több más szervezet is létezik itthon. Az egyik kiemelendő, a Kortárs Segítő Műhely Alapítvány, mely szintén tart a témában képzéseket. Felsőoktatás terén nagyobb egyetemeink, mint a BME és az ELTE szintén rendelkeznek felépített struktúrával. Nekem nagy segítséget jelentett és jelent a mai napig, hogy bárkihez bizalommal fordulhatok a tapasztaltabb korosztályból.

Milyen tanácsot adna a mai éned egykori önmagadnak?

Kiemelt kép forrása: cookstreetvillageactivitycentre.com