“Hova kerültem?” Ez volt az első gondolatom, miután egy új járdáért gyűjtő önkéntes ívét aláírva, befordultam a Szimpla kert nevű szórakozóhelyre, a Szimplant által szervezett I. belvárosi dzsungelmókára.

Mivel korábban még nem jártam erre, hogy bárminemű előítélet nélkül alakuljon ki bennem egy kép, nem néztem utána a helyszínnek. Vegyes érzéseim voltak, vagy mondhatnám, hogy szagélményeim, ugyanis ez előbb elért, mint hogy ráeszméltem volna a látvány által feltörő érzésekre. Az orromat megcsapta a “fesztiválszag”. Mondhatnám úgy is, hogy a kidobott poharak alján a lebomlást váró citrusfélék megosztó illata. Egyszerre kellemes és kellemetlen. A látványvilág végett inkább az előbbi.

Jó érzéssel töltött el a belváros közepén ennyi növényt látni egy helyen. Úgy éreztem, mintha kiszakadtam volna fővárosunk dinamikusan épülő betondzsungeléből és egy falat erdőben lennék, némi hangtechnikával, bárpulttal, színpaddal és fénytechnikával feldobva. Ebben a viszonylatban, az első pillanattól kezdve úgy éreztem méltó helyszínt választottak a rendezvénynek. Kedvem lett volna benne elveszni és pár napig ki se jönni.

Az idelátogatóknak lehetősége volt a nap folyamán érdekes előadásokon, kvízjátékon részt venni, fotókiállítást nézni, a vállalkozóbb szellemű emberek örökbe fogadhattak egy anyósnyelvet. Párhuzamosan a programokkal, helyszíni árakon, akár szomjunkat is csillapíthattuk. A programra a belépés ingyenes volt, de aki szerette volna adományával támogatni a megjelent szervezeteket, annak lehetősége volt némi adomány ellenében vászontáskát váltani és kidíszíteni azt.

Az előadások széles skálán mozogtak a gimnazista és a profi szintű prezentáció közt. Némelyik élvezeti faktorát rontotta a színpad színébe beleolvadó képek, valamint a le nem próbált és olykor technikai problémába ütköző hang. Ami még számomra zavaró volt, az a javában a rendezvénytől függetlenül érkezők háttér zaja, valamint méteres cigifüstje volt, amit a hely adottságai révén nem volt lehetőség kellőképpen elkülöníteni az előadást hallgató közönségtől.

Témái tekintetében azonban kivétel nélkül fontos problémára igyekeztek felhívni a figyelmet. A főemlősök helyzetétől a szívószálmentes augusztusig számos megoldásra váró krízishelyzet került elemzésre. Utóbbi sikerességét igazolja, hogy még a Sziget fesztiválon is csak kérésre adtak ki szívószálat és ahogy az előadók mondták “ha ma szívószálat kérnék, félő lenne, hogy a hátamba állítják”. Kiemelendőnek tartom, hogy Bajzák Anna főszervező nem csak a háttérben munkálkodott, hanem maga is várta a bejáratnál az érdeklődőket. Rendkívül lelkes volt, látni és érezni lehetett rajta, hogy valóban szívügye az esemény.

Összességében kellemes napot volt lehetőségem eltölteni a rendezvény keretein belül. Azon túl, hogy “Miért nem én nyertem a nyereményjáték sorsolást?” számos komoly kérdés fordult meg a fejemben hazafelé. A legfontosabb talán az, hogy ha valóban ilyen sebességgel éljük fel forrásainkat és rohamosan közeledünk a jelenlegi civilizáció végéhez, ez valóban bekövetkezhet-e még az én életemben? Mi jöhet azután? Ha valóban ekkora a baj, miért nem történt még akkora fellépés, ami képes lenne jelentős mértékben javítani ezen a tendencián? A pénzorientáltság valóban felmentés jelent-e környezetünk pusztítására? Elég-e az, hogy a saját háztartásom környezetkímélőbb módon vezetem? Hogyan tudnék hatni másokra is, hogy hasonlóképpen tegyenek, ezzel is javítva esélyeinken?

Akinek megjött a kedve megtudni, milyen is lehet fővárosi környezetben természet közel kerülni, az készüljön, mert hamarosan érkezik a következő dzsungelmóka szeptember 22-én ismét a Szimpla kertben.

 

Kiemelt kép: deviantart.com