Veled is előfordult már, hogy a hírfolyamodon pörgetve megakadt a szemed egy félig befejezett címen, ami aztán magába szippantott? Vagy éppen a legérdekesebb pillanatnál köszönt be a stáblista a sorozatodnál, és másra sem tudtál gondolni, amíg ki nem jött következő rész?

Ez esetben áldozatul estél az úgy nevezett ormon-akasztó[1] (cliff-hanger) hatásnak. Maga a szó találó képi ábrázolása a történteknek: a cselekmény befejezettlensége okozza az izgalmunkat, és így a fokozott figyelmünket, csakúgy, mintha éppen egy sziklán lógnánk.

A pszichológiában Zeigarnik-effektusban (1927, 1967) nevezik a jelenséget, Bluma Wulfovna Zeigarnik, a hatást tanulmányozó orosz pszichiáter után. A figyelmét professzora, Kurt Lewin egy anekdotája hívta fel: az őket kiszolgáló pincér tökéletesen memorizálta a rendelésüket, és ki is hozta, ám amint kifizették a számlát, már nem tudta visszaidézni az elemeket- és ez igaz volt a többi, még rendezetlen rendelésre is.

Pszichológusokhoz méltóan laborba vitték az esetet, és igyekeztek megismételni: volt, aki ötször jobban emlékezett a befejezetlen eseményekre! Ezt összefüggésbe hozták a professzor, Lewis mező-teóriájával: a megkezdett cselekvés létrehoz egy feladat-orientált állapotot, egyfajta mentális feszültséget, ami segíti az ehhez szükséges rövidtávú memóriát: így minden olyan információ, mely az adott eseménnyel kapcsolatos, előtérbe kerül, jobban „elérhető” lesz, ha megpróbálunk rá emlékezni.

De mégis mi köze ennek Zeigarniknak a médiahasználatunkhoz? A válasz valahol az éjszakákba nyúló sorozatmaratonok, a hatásvadász cikkek és a mesebeli Seherezádé között rejtőzik. Dill-Shackleford és munkatársai 2007-ben a Reklámőrültek (Mad Men) nézőin végeztek kutatást, pontosabban az általuk posztolt online megnyilvánulásokon. A cikket a rajongótáborok kutatásainak szentelt Journal of Fandom Studies – ban közölték 2015-ben: bizony, a tudomány minden területre elér! A kutatás egyébként azt vizsgálta, hogyan teremtenek a rajongók valóságot a fikciós kapcsolatokból, amiket kedvenc sorozatukban látnak, hogyan értelmezik a karaktereket-  mindezt Don és Betty Draper házastársi és szülői viselkedésére kihegyezve. Itt azt találták, hogy a pár valós személyekként jelentek meg a heves vitákban, mint egyfajta közös ismerősök. Az ilyen fokú érzelmi kötődés, ami akár évtizedeken át tarthat, többek közt az ormon-akasztó effektusnak is köszönhető. Minél több az elvarratlan szál, annál jobban vonódik bele a néző is a sorozatba, hiszen a befejezetlen cselekvések száma csak nő és nő! Reménykedünk, szurkolunk a lehető legjobb végkifejletért, így a történet egy –minimálisan, ugyan, de- aktív tagjának érezhetjük magunkat. Így amíg tart a történet, a mi cselekvésünk is folyamatban marad. Mindez pedig áthelyezi a szereplőket is a képenyőről a valóságba: életünk, gondolataink részeive válnak.

Sandra M. DeJong gyermek- és kamaszpszichiáter a problémás médiahasználattal hozza összefüggésbe a Zeigarnik-hatást, és nem is akárhogy: az üzenetváltásokkal. Látszólag végeláthatatlan folyamattá alakult az online beszélgetésmodell.

Míg szóban a megszólítás, az egy fizikai térben való tartózkodás, majd annak megszűnése éles határokat húz a kommunikáció időtartamának, addig az interneten semmi nem akadályoz meg abban, hogy akár hónapokra szüneteltetett beszélgetés a semmiből újraéledjen. Késleltetett válaszadások, extra gondolkodási idő, vagy akár örökös hallgatás- egytől egyig az interentes kommunikáció sajátosságai, valamint „ormon is akasztanak”. A soha véget nem érő beszélgetések ott motoszkálnak az agyunkban, éltetve a befejezetlen cselekvés okozta izgalmat, feszültséget.

A szüleim mondogatták: valaki mindig van fent, valaki mindig beszélget, a Facebook sosem alszik. Nekünk kell határokat szabni ahhoz, hogy ne váljunk ezek rabjává: köszönjünk el, indokoljunk távozásunkat vagy szimplán tegyük le a készüléket.

Ismerni az emberi lélek folyamait, így tisztában lenni saját működésünkkel jelentős előnyöket is hozhat, például a tanulásban! A Zeigarnik hatása nem csupán a médiában van jelen: itt jön a képbe Seherezádé. A középkeleti mese főszereplője ugyanis azért éli túl a szultán összes többi, egy éjszaka után kivégzett háremhölgyét/feleségét, mert az esti meséit éjről éjre továbbfűzi, fenntartva az uralkodó érdeklődését. Mi hasonlóképpen játszhatjuk ki a tudatalattinkat: ha tanuláskor nyitott kérdéseket hagyunk, majd azt a következő alkalommal megválaszoljuk, vagy a témákat eltérően osztjuk fel, nagy eséllyel jobban tudunk majd koncentrálni és emlékezni a tanulnivalókra.


[1] A cliff-hanger magyar fordításának eredete: https://mindsetpszichologia.hu/2016/09/16/egy-szovjet-trukk-amirol-nem-tudtal-raadasul/

Források:

DeJong, Sandra M. (2014) Problematic Internet Use: A Case of Social Media AddictionAz űrlap tetejeAz űrlap alAz űrlap teAz űrlap alja Adolescent Psychiatry, Volume 4, Number 2, 2014, pp. 112-115(4) Bentham Science Publishers

Dill-Shackleford, K. E., Hopper-Losenicky, K., Vinney, C., Swain, L. F., & Hogg, J. L. (2015). Mad Men fans speak via social media: What fan voices reveal about the social construction of reality via dramatic fiction. The Journal of Fandom Studies, 3(2), 151–170. doi:10.1386/jfs.3.2.151_1 

Képek forrása pexels.com